Emmanuel Macron legnagyobb problémája elnökké választása óta legfontosabb kampányígéretének betartása. Azt ígérte, hogy nem csupán Franciaországot, hanem az EU-t is átformálja. A “védelmező Európa” macroni víziójának megvalósulásához azonban kevés az, hogy Macron megfogalmazza. Szövetségesekre lenne hozzá szüksége Brüsszelben és a tagállamokban egyaránt.
Az is világosan látszik, hogy az ehhez szükséges politikai döntések nem valósulnak meg a 2019-es Európa Parlamenti (EP) választások, és az új EU Bizottság megalakulása előtt. Így Macron számára kulcsfontosságú a 2019-es uniós voksolás. Az uniós törvénykezésre a Bizottság tesz javaslatot. Így ha a francia elnök képes is lesz befolyást gyakorolni a következő bizottsági elnökre, szüksége van a parlamenti képviselők támogatására is.
De merre kereshetne szövetségeseket? Az EP-t két nagy pártcsoport, a jobbközép irányultságú Európai Néppárt, valamint a balközép Szocialisták és Demokraták dominálja. Macron, amikor a francia elnökségért kampányolt, hangsúlyozta, hogy sem bal-, sem pedig jobboldalhoz nem kötődik, sőt, a politika e tradicionális felosztását nem csupán idejétmúltnak, de a kontinens gazdasági fejlődése szempontjából károsnak is gondolja. Így hiteltelenné válna, ha pártját, az En Marche-t bármelyik oldalhoz sorakoztatná fel.
Nem véletlenül mondják neki támogatói, hogy nem nagyon van más lehetősége, mint megpróbálni úgy szétcincálni az európai politikai palettát, ahogyan a hagyományos francia pártrendszert próbálta meg szétzilálni. Azt javasolják neki, hogy alakítsa meg saját pártcsoportját, ehhez csábítson át más pártokat jobbról és balról, és ezzel próbáljon meg eredményeket elérni az EP-választásokon. Arra számítanak, hogy ha sikeres lesz, a kisebb pártok sorra csatlakoznak immár európai szintre emelt mozgalmához.
Ennek az elképzelésnek az a legnagyobb veszélye, hogy Macron túl nagy kockázatot vállal és így belföldön és külföldön egyaránt meggyengül. Ha van egy kis esze, nem próbál meg Napóleont játszani, aki szintén nagyon fiatalon ragadta meg a hatalmat, szintén megvolt a víziója, hogy miként szeretné átalakítani Európát és szintén nagy szüksége lett volna szövetségesekre. A francia forradalom gyorsan terjedt tova a kontinensen és Macron is tisztában van azzal, hogy nézetei iránt van fogékonyság más országokban is. Viszont ma már nem napóleoni időket élünk, így tekintettel kell arra is lennie, hogy nem avatkozhat be más országok belügyeibe, hiszen ezzel elidegenítené magától azokat a vezetőket, akiknek támogatására amúgy szüksége lenne.
Így nem marad más számára, minthogy másra bízza ezt a munkát, az általa elképzelt új európai pártszövetségnek nem lehet ő az arca, a nyilvánosság számára a vezető ereje. Az új pártcsoport EU bizottsági elnökjelölti posztjára így legtöbben Margarethe Vestagert, az unió jelenlegi versenyjogi biztosát emlegetik. Ha Macron ilyen nagy kaliberű uniós szerepvállalásban gondolkodik, akkor más pályára kell állítania saját pártját is. Az En Marché jelenleg erőteljes kézivezérléssel működik. Európai ambíció mellett Macronnak nem lesz rá ideje, hogy ezzel foglalkozzon. Így saját pártja gyengülhet meg veszélyesen.,
Másfél évnyi kormányzás után a francia elnöknek el kellene döntenie végre, hogy politikai karrierjét melyik elképzelése mellett tegye kockára.
