– Kezdjük onnan, hogy mitől lett ilyen sikeres Magyarországon is a food truck műfaj.
– Mi is a vendéglátásból jövünk, magam is vendéglátóhelyek tömkelegét üzemeltettem. Pár éve már látszott: az az irány, hogy egy belvárosi étteremben menüt kell adni, nem többért, mint 990 forintért, mert 1200-ért már nem veszik meg, holott 850 forint az alapanyag beszerzési áron. A másik probléma az volt, hogy arányosan sokkal kevesebb pincér dolgozott ebédidőben egy étteremben, mint amennyi vendég szerette volna ott eltölteni azt a fél órát. Ennek az lett a következménye, hogy egyre népszerűbbek lettek a street foodos helyek, ahol friss ételt kap a vendég.
Lehet, hogy kicsit sorba kell állni, de még mindig gyorsabb ez, mint egy étteremben várakozni.
Mind többen láttak ebben lehetőséget, egymás után nyíltak a helyek és egyre jobb kajákat adtak, gyorsan és frissen – ez a két leglényegesebb szempont. Közben az utazásaink alkalmával láttuk: nagy újjászületést éltek meg külföldön a büfékocsik. Történelmi előzményei bőven vannak a műfajnak, hiszen a csatatéren is kellett etetni a katonákat, de a modern sztori Amerikába nyúlik vissza. Manhattanben másfél millió ember dolgozott az irodákban, miközben 400 ezret tudtak leültetni az éttermek. Szóval nekünk is megtetszett a műfaj, az, hogy egy-két ételre kell fókuszálni, gyorsan, látványosan kiadni, ezt pedig egy büfékocsival is meg lehet oldani. Ami engem meggyőzött, elsősorban az volt, hogy a berlini filmfesztiválon is az egyik food court gyönyörű büfékocsikból állt. Azt gondoltam: ha egy ilyen rendezvényt el lehet látni ezzel a fajta cateringgel, akkor ebben van piaci lehetőség, igényesség.
Fesztiválüzemeltetők vagyunk, a Szigeten 15 éve van programhelyszínem, végignéztük, mi folyik ott vendéglátás címén. Ideiglenes építményekben ipari termelést kell folytatni, ráadásul koszban, porban – én sohasem tudtam ott enni. Rájöttünk, mennyivel jobban funkcionál egy büfékocsi. Ezekkel a gondolatokkal és motivációval indultunk el, s bejött, mert az emberek szeretik. Ki tudunk menni egy irodaparkba, egy filmforgatásra, egy ötvenfős családi bulira vagy egy tizenötezer fős családi napra. A rendezvényszervezők is belátták: sokkal egyszerűbb odagurulni egy autóval, bedugni az áramba és kinyitni egy profi kiszolgálóegységet.
– Hosszú távon is látták benne a lehetőséget?
– A kezdetekkor azt gondoltam, lesz egy-két jó szezon, de hamar kiderült, hogy megkerülhetetlen a műfaj,
mert a fesztiválozókat etetni kell, erre pedig a kocsi a legjobb megoldás. Innentől kezdtem elhinni, hogy hosszabb távon is működik az üzlet, de nagyon jó alapokat szükséges megteremteni és minőséget kell képviselni. Persze nem mindenki igényes, de nekünk van szelekciós jogunk; a Food Truck Show-ba azt visszük, aki tényleg jó.
Az érdeklődés egyre nagyobb. Van olyan város, ahova hatodszor megyünk vissza. Kalocsára érkezünk háromnapos hétvégére június 18-án, a következő csütörtöktől Győrben lesz egy négynapos Food Truck Show.
– A pandémia nem egyformán hatott a vendéglátás különböző területeire, nem mindenki járt rosszul. Hogyan érintette a büfékocsikat?
– Mivel kaptak engedélyt közterületekre a kocsik, sikerült túlélni ezt az időszakot. Sok korábban nem engedélyezett helyre is odaengedték az autókat, nekünk is voltak ilyen pontjaink a városban. Arra kellett figyelni, hogy oda parkoljunk le, ahonnan a Wolt-futárok ki tudják szállítani az ételeket. Aki ügyesen választott helyet, az jól tudott keresni. Ez év nyarán zömében elmaradnak a nagy fesztiválok, viszont a Food Truck Show-kat meg lehet tartani, így mi lehetünk a nyertesei a szezonnak. Mondom ezt úgy, hogy az elmúlt két hónapban nekünk is maradtak el eseményeink, a városok vezetői nem kockáztattak és elhalasztották a tömeges rendezvényeket, pedig törvényileg már megtarthatták volna.
Most azon dolgozunk, hogy mindenkihez eljussunk a három nyári hónapban, de nyilván ez lehetetlen.
A céges rendezvényekkel utol sem tudjuk érni magunkat, kevés a kocsi és hatalmas az érdeklődés. Sokan elővigyázatosságból leparkoltak valahol fixen, például a Balatonnál, fizetik a szállást, a rezsit, pedig négy hétvégi rendezvényen többet keresnének, mint egy állandó helyen. Őket most ideiglenesen elveszítettük, míg korábban egy eseményre háromszoros túljelentkezésből válogattuk ki a legjobb kínálatot. Az idén szűkösebbek a lehetőségeink.
– Kik választják a büfékocsizást, honnan jönnek az emberek?
– A legkülönbözőbb helyekről. Nagyon szeretjük a családi vállalkozásokat, amelyek sok esetben a gyerek unszolására állnak össze, beállnak a karavánba és jönnek velünk, pedig ez nem könnyű életforma. Lehet imádni, de el is lehet fáradni, ám jól lehet keresni. Vannak, akiknek elegük lett a vendéglátóiparból, olyan séfek, akik még sohasem láttak vendéget, most meg közvetlen kapcsolatba kerülnek velük, s közvetlen visszajelzést kapnak. Akadnak, akik marketingcélból csinálnak egy kocsit, és azzal promotálják az éttermüket, a kávéjukat, a szalámi- vagy tésztagyárat, de vannak időszakos promóciók is, amikor egy cég egy nyárra bérel ki egy autót.
– Mi megy a legjobban?
– A hamburger, a többség erre épít kocsit.
Az idén mintha éreznék ebben valamiféle változást, de még mindig a hamburger a nyerő. A street food jellemzően szendvics, itt rengeteg a variáció. Mindig nagyon jó, ha valaki előáll egy új ötlettel, új csomagolással. Mostanában a legnagyobb forgalmat a barbecue-kocsik érik el. Helyben, lassan sütik a húst a smokerben. Nagy fejlődés volt desszertfronton, a churrost áruló kocsi tavaly mindent vitt. Egyre több az italoskocsi is, kézműves sörösök-borosok jönnek az ország minden régiójából. Nagyon újat nem szükséges kitalálni, csak jót kell kínálni.
– Mennyi pénzből lehet összerakni egy jól használható, már-már profi kocsit?
– Tízmillió forintból egy nagyon jót lehet összerakni. Nem újat, hanem tíz év körüli, Németországból hazahozott pék- vagy hentesautót szoktak átalakítani. De ki lehet hozni hatmillióból is egy egyszerűbbet, attól függ, milyen volumenű termelést tervez a tulajdonos. Egy jó szezonban simán visszahozza az árát és kitermeli a fizetéseket, tehát befektetésnek sem rossz.
A cikk a Figyelő hetilap június 17-iki számában került publikálásra.
(Borítókép: Kőhalmi Péter)
