A családtámogatások is emelkednek jövőre

Hírek Figyelo.hu
A gyed, a hallgatói gyed és a gyod összege is változik a 200 ezer forintos minimálbéremelés miatt – jelentette be Novák Katalin.

A minimálbéremelés miatt jövőre emelkednek a családtámogatások is – mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után. A kormány azt támogatja, hogy jövő évtől 200 ezer forint legyen a minimálbér.

A 200 ezer forintos minimálbér miatt emelkedni fog a gyermekgondozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is.

Hozzátette: a nemzeti konzultációra válaszadók 94 százaléka szerint is a minimálbér emelésére szükség van.

Eszerint emelkedik a gyed, a maximális összege eléri a bruttó 280 ezer forintot,

ami 2010-hez képest 2,7 szeres emelkedés, hiszen akkor 103 ezer forint volt – mondta Novák Katalin. Továbbá emelkedni fog a hallgatói gyed is, ez azoknak jár, akik gyereket vállalnak az egyetemi évek alatt vagy közvetlenül az egyetemet követően. A hallgatói gyed az alapképzés esetén bruttó 140 ezer forintra emelkedik, ez a bevezetéskori összegnek a duplája.

Novák Katalin bejelentett azt is, hogy a 200 forintos minimálbér esetén emelkedni fog a gyermekek otthongondozási díja is, ez azoknak jár, akik súlyosan sérült önmagukat ellátni nem képes gyermeket gondoznak. A gyodra jogosultak nettó 180 ezer forintot kapnak majd és hozzátette, az alap ápolási díj 2010-ben 25 ezer forint volt.

Októbert elindul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által finanszírozott zöld otthon program, ez azoknak a családoknak nyújt segítséget, akik energiahatékony otthont építenek maguknak, a részletszabályok azonban még kidolgozás alatt vannak, tette hozzá a tárca nélküli miniszter.

A programhoz zöld csok kölcsönt is lehet igényelni.

Az MNB zöld otthon programja keretében maximum 70 millió forintot lehet 2,5 százalékos kamatozással felvenni, és a lakásépítéshez kapcsolódó csok kölcsön pedig kamatmenetes lesz. Novák Katalin kiemelte, azok a családok, akik energiahatékony otthont építenek, azok két gyermek vállalása esetén 10 millió forintot, három gyermek vállalása esetén pedig 15 millió forint kamatmentes kölcsönt vehetnek fel.

Az adóvisszatérítéssel kapcsolatban elmondta, az ekho szerint adózók és a kisvállalkozások is részesülhetnek adóvisszatérítésben. A tételes adójuk egynegyedét kaphatják vissza, ha a gazdasági növekedés 5,5 százalék lesz. Ez 1,9 millió szülőt is érinthet és a költségvetésnek 600 milliárd forintba került. Egy adózó szülő esetén ez maximum 800 ezer forint adóvisszatérítést jelenthet – tette hozzá Novák Katalin.

A VG kérdésre a tárca nélküli miniszter elmondta, ha valakinek van egy főállása és egy katás vállalkozása is, akkor minden esetben lesz egy maximum, és az adóvisszaétérítést nem tudja kétszer lehívni az adózó sem, de a kétféle adóbefizetés után járó adóvisszatérítést valamilyen formában kombinálni lehet majd egymással.

Legyen továbbra is Magyarország az első

(Borítókép: Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter – Budapest 2021.09.07. (Németh András Péter, Szabad Föld)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink