A HR Radar nevű kutatásból – amelyben 214 munkaügyi szakembert és vezetőt kérdeztek meg – az is kiderült, hogy a munkaerőhiány a megkérdezettek csaknem 80 százalékát érinti legalább közepes mértékben. „Ráadásul tízből hat cég bővüléssel számol ebben az évben, emiatt a munkaerővel kapcsolatos problémák megoldásának mindkét pillére: az új munkaerő bevonzása és a meglévő munkatársak megtartása is kritikus lesz” – írták kommentárjukban. A megoldást a legtöbben a toborzási csatornák bővítésében, a kiválasztási folyamat idejének a csökkentésében és a bővülő juttatásokban látják, illetve abban, hogy az állásra jelentkező jelöltek jó élményeket szerezzenek az interjúk során.
A felmérés készítői arra is felhívták a figyelmet, hogy a hibrid munkavégzést nem 2022 hozta magával, ám jól látható, hogy még egy ideig fennmaradhat ez a működésmód: a megkérdezettek 56,7 százalékánál hosszú távon is ez a terv. A vállalatok jelentős hányada (35,5 százaléka) ugyanakkor kizárólag helyhez kötött munkavégzést tervez, míg 7,9 százalék megtartja a teljes home office-t.
A motiváció és a munkaerő megtartása érdekében az egyik fő törekvés a bérezési rendszer felülvizsgálata, átalakítása lesz. Jól mutatja a téma súlyát, hogy a vállalatok összesen 14-féle intézkedéssel kívánnak tenni a motiváció fejlesztéséért. Ezek között szerep jut a jóllétnek, az egészségmegőrzésnek, a képzésnek és a rugalmasságnak is – olvasható a HR Radar összefoglalójában.