James Jeffrey, az Egyesült Államok szíriai nagykövete közölte: addig maradnak az országban, amíg Irán. Aztán világossá tette, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az amerikai katonák is maradnak. A nagykövet szavai nem csak Szíria kontextusában, de a szélesebb értelemben vett amerikai stratégia szempontjából is fontosak.
A 2. világháború óta az amerikai stratégia az erőn, a katonai hatalmon alapult. A hidegháború idején ennek volt is értelme. A Szovjetunióval folytatott versengésnek nagyon nagy tétje volt. Washington nem hagyhatta, hogy a szovjetek dominálják Európát. A koreai háború során szintén indokolt volt a beavatkozás, hiszen a dél-kelet ázsiai kommunista nyomás ellen kellett fellépni. Az iraki háborúban ismét nagy létszámú amerikai haderő vett részt, némileg ironikus módon az amerikai katonai fölényt nem a Szovjetunió, hanem a Szaddám-rezsim ellen vetették be.
A helyzet kicsit olyan, mint a Haragban a világgal (Rebel Without a Cause, 1955.) című híres filmben, amikor a főszereplő James Dean-nek szegezték a kérdést, mi ellen lázad. “Mid van?” – kérdezett vissza a főhős.
A 2009. szeptember 11-iki terrortámadás hasonló reakciót váltott ki Washingtonból. A támadás az Egyesült Államok földjén történt, az elsődleges válasz a katonai csapás volt. Ennek azonban stratégiai szempontból nem volt túl sok értelme. A harc nem a széttöredezett iszlám világ ellen folyt. Nem volt olyan ellenfél, amely ellen hatékonyan be lehetett volna vetni a hagyományos katonai eszköztárat. S ami talán még fontosabb: nem az Egyesült Államok volt immár az egyetlen globális hatalom. Az amerikai katonai stratégia ebben az értelemben a hidegháború csapdájában maradt: egyetlen ellenségre fókuszált, s minden más másodlagos volt.
Az alternatíva modell a brit módszer. A britek nagyon ritkán vetették be teljes haderejüket globális érdekeik védelme érdekében. Katonai jelenlétük fenyegetés volt, amellyel a lokális erőegyensúlyt billentették a maguk javára. India megosztott volt a helyi hatalmasságok között, egymással versengő érdekek jellemezték. A britek közülük támogattak néhányat pénzzel, fegyverekkel – a lokális konfliktusokat használták ki. A brit birodalomnak az egész világon voltak érdekeltségei, fegyveres erejük teljes bevetése csak kifárasztotta volna őket.
Az Egyesült Államok 17 éve van jelen a Közel-Kelet különböző konfliktusaiban és nem érte el az óhajtott politikai célokat. Szíriában a helyi erőkön túl török és orosz csapatok is állomásoznak, mindkét jelenlét az iráni befolyást is biztosítja. A másik oldalon az izraeliek és a szaúdiak állnak. Az Egyesült Államok többek között titkosszolgálati információkkal, felderítéssel és például katonai tervezéssel, tanácsadással tudja őket támogatni. Nincs szükség arra, hogy amerikai csapatok vigyék a harcok fő vonalait. Ráadásul Észak-Koreában, Kínában és Oroszországban is megvannak a diplomáciai frontok. Washington nem kötheti le fegyveres erőit egyetlen térségben. Az amerikaiak – hasonlóan, mint ahogy britek csinálták – így jelen vannak a Közel-Keleten, ugyanakkor mégsincsenek jelen.
A szíriai amerikai nagykövet csak kimondta a nyilvánvalót: Szíria probléma, de nem minden globális probléma igényli az amerikai katonai beavatkozást. A globális hatalom gyakorlása szövevényes vállalkozás – ellentétben a hidegháborúval.
Borítófotó: Banksy brit graffitiművész alkotását fényképezi egy nő a Robin Williams néhai amerikai színész és korábbi felesége, Marsha Garces Williams magángyűjteményéből rendezett kiállításon Los Angelesben 2018. szeptember 13-án. A filmes relikviákból álló gyűjtemény darabjait a Sotheby's aukciós ház október 4-én bocsátja árverésre New Yorkban. (MTI/EPA/Eugene Garcia)
