„Mindössze 30 kilométerre Párizstól abban a sötét országban találod magad, ahol a franciák mintegy ötven százaléka él. Immár húsz éve hagyjuk pusztulni ezt a másik országot. Ez az a hely, ahol az iskolát, a kórházat bezárják, ahol nincs tömegközlekedés” – fejtette ki Charles Gave, a népszerű gazdasági elemző és közgazdász (a GaveKal befektetéselemző cég egyik alapítója) a Planetes360 internetes oldalnak nyilatkozva egy stúdióbeszélgetésben.
Szavai különös aktualitással bírtak december 8-án, amikor ez a beszélgetés adásba, tehát a netes oldalra került. Éppen azokban az órákban kezdtek arról beszélni elemzők a makacsul kitartó sárgamellényesek újabb megmozdulásai után, hogy a 67 milliós európai hatalom forradalom előtti helyzetbe sodródott. „Az ma az itt élők legnagyobb problémája, hogy a hűtő üres!” – folytatta a „másik ország” ismertetését az elemző. „Magukra hagyták ezeket a munkából, bérből élő embereket, akik most már nagyon dühösek. Hogyne, hiszen van egy süketnéma, azt mondhatnám, az autizmusig süket kormányuk, amely példátlan a francia történelemben!”
A közgazdász szerint három részre kezd szakadni országa. Az első a nagyvárosok, metropoliszok lakossága. Itt lakik a jól ellátott, globalizált elit, a „bobók”. (Ez a kifejezés David Brook amerikai újságíróhoz kötődik, az angolszász és a francia közbeszédben a high-tech burzsoáziát jelöli – a szerk.) Valósággal érinthetetlen osztályt alkotnak – fejtette ki Gave. Taxihálózat, bébiszitterek szolgálják a kényelmüket. Az őket kiszolgáló, az államot adóikkal fenntartó munkavállalók már lecsúszhatnak az imént leírt, ellátatlan második zónába, aztán ott a harmadik zóna, akiknek gyakran már autójuk, munkájuk sincsen.
Milliárdokat adtok olyan embereknek, akiknek erre nincs szüksége, szétosztjátok a pénzt a gazdagok között, fordított Robin Hoodok vagytok! – így érvelt Xavier Marthieu, egy munkanélküli a BFM TV-ben, egy olyan adásban, melynek témája a krízisből kivezető út megtalálása volt. Szavaiban a sárgamellényesek lázadásának egyik alap problémája tükröződik: a változásokat ígérő, így széles választói tömegeket megnyerő Emmanuel Macron posztmarxista, sorosista gazdasági ámokfutásba kezdett.
Szegény Macron, szegény bobó. Ölelgeti az izzadt testű fiatal feketéket, és fogama sincs, hogy élnek a munkában megizzadt, nem fekete franciák. Magyarázkodik, hogy szadista testőre nem is tudott meg államtitkokat, és nem is sejti, hogy másnak nemhogy (több mint?) testőrre, de bébiszitterre sem telik. Szegény, gyermektelen bobó. Vagy a másik bobó, Édouard Phillippe kormányfő, aki bohókás csengettyűs sapkában, éppen ezen a december 8-i estén szülinapot ünnepelve koccintgatott „finom italokkal”, miközben az ország polgárait éppen bucira verték a rendőrök.
Az egész történet a forradalom szélére sodródó országgal egyértelműen 2006 Magyarországára hajaz. Nyáron – ez történt Frankhonban is – a legkülönfélébb áremelések és adóemelések sújtják az országot. Ezt követi ősszel egy súlyos provokáció – Magyarországon a miniszterelnök beszéde, melyben ocsmány szavakkal illeti a hazát, Franciaországban a legérzékenyebb rétegeket érintő adóemelések beharangozása. Nekünk is volt egy tucat bobónk: táncoló bobó, börtönviselt bobó (ezek kormányközeli politikusként különféle gazdasági bűncselekmények miatt célfeladatot kaptak, hogy fessenek le radiátorokat Sopronkőhidán), bolond bobó (ámokfutó: azt hitte, hogy világvárost épít). A megsértett, provokált tömeget aztán a közéjük vegyült vagy vegyített balhézók igyekeznek lejáratni gyújtogatással. Szemeket lőttek ki, tegyük hozzá, máig büntetlenül, Pest utcáin, és most elkezdődtek a szemkilövetések Párizsban is. És a bobók itt is, ott is azonnal fasizmusról gajdoltak.
Vajon még mindig működik a kommunista internacionálé?
Borítókép: MTI/AP/Michel Euler
