A biztonság lesz az elsődleges szempont

Hírek Figyelo.hu

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szerint a gyors kormányzati intézkedéseknek köszönhetően minden esély megvan arra, hogy a magyar turizmus régiós viszonylatban is megőrizze versenyképességét; a vírushatás ugyanakkor komfortzónán túli, tartós változásokat kényszerít ki a szolgáltatásokban- áll a Világgazdaság oldalán.

Guller Zoltán a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy idén nem számítanak a kontinensek közötti utazásokra, a belföldi piac után a környező küldőországokkal, közeli úti célok mentén erősödhet a vendégforgalom. Kifejtette: el kell fogadni, hogy egy ideig biztosan nem tér vissza az egykori világ, a vírushatás olyan, komfortzónán túli változásokat kényszerít ki a turizmusból világszerte, ami meghatározza a piaci szereplők, nemzetgazdasági szinten pedig az ágazat versenyképességét, jövőjét.

A biztonság lett a turisták elsődleges szempontja, akik akkor tudnak visszatérni a szolgáltatásokhoz, ha megteremtjük ennek a körülményeit – tette hozzá. Vidéken immár újra megindul a forgalom, bevétele lesz az ágazatnak, ha fokozatosan visszacsábítják a biztonságra törekvő utazókat. Ebben a turisztikai ügynökség júniusban induló belföldi lakossági kampánya is a segítségükre lesz – mondta.

Az MTÜ vezérigazgatója a lapnak beszélt arról, hogy

a turizmus 2019-ben a GDP 13 százalékát termelte, a piacot alapvetően több tízezer magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozás működteti,

2020. máj. 04. Siófok (fotós Havran Zoltán, Magyar Nemzet)

mintegy 400 ezer embernek biztosítva a megélhetését. 2010 óta folyamatosan nő a turizmus nemzetgazdasági jelentősége, a tavalyi volt a legerősebb év, és az idén januárban-februárban mért forgalom is arra utalt, hogy folytatódik a kedvező irány.

A sokkhatás március közepén érte a piacot, amikor a járvány miatt gyakorlatilag leállt a turizmus.

Guller Zoltán elmondta, hogy a kormány rendkívül gyorsan reagált a turizmus tragédiájára. Az intézkedések közül kiemelte az egészségügyi hozzájárulás minimálisra csökkentését, valamint azt, hogy az év végéig a magánszemélyeken kívül a cégekre is kiterjesztették a hitelfizetési moratóriumot. Megjegyezte, hogy

a szektor kitettsége a bankok felé tőketartozás, kamatfizetési kötelezettség formájában 500 milliárd forint körül van.

Emellett egyebek között az idegenforgalmi adó eltörlése, a Szép-kártyáról elkölthető összegek jelentős emelése, a különféle hitelprogramok összességében gyors és hathatós támaszként jelentek meg az ágazatban, hogy a szereplők a mindvégig átmenetiként kezelt krízishelyzetben túléljenek az újranyitásig.

.

Borítókép: Siófok 2020. máj. 04. (fotós Havran Zoltán)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink