A kormány 484/2020. (XI. 10.) rendelete szerint a vendéglátóhelyek nem fogadhatnak vendégeket, csak elvitelre van lehetőségük kiszolgálni a vásárlókat, valamint a rendezvények tartása nem megengedett. Ennek következtében a HORECA-szektor forgalma csökken, a Kormány a 485/2020. (XI. 10.) rendeletében megfogalmazott gazdaságvédelmi intézkedésekkel segíti a szektor vállalkozásait – írja közleményében a NAK.
A HORECA-szektor forgalmának csökkenése közvetlenül érinti az oda beszállító élelmiszer- és ital-előállítókat, valamint a nagykereskedőket is, akiknek a piaci lehetőségei beszűkültek.
Különösen nehéz helyzetben vannak azon kis- és közepes méretű vállalkozások, amelyek elsősorban a vendéglátóipar kiszolgálására szakosodtak, valamint azok a vendéglátóiparnak beszállító nagykereskedők, akik a tavaszi gazdaságvédelmi intézkedésekből is kimaradtak.
Kritikus a helyzete azon ágazati szereplőknek is, akik az előttünk álló ünnepi időszak rendezvényeitől várták éves árbevételük jelentős részét.
A középiskolai étkeztetés és az általános iskolai étkeztetés részleges szünetelése is a kis- és közepes élelmiszer-feldolgozókat érinti hátrányosan. Az érintett kis- és közepes méretű élelmiszeripari és kereskedelmi vállalkozások jelentős része kerülhet csődhelyzetbe a következő hónapokban.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara javasolja a kormánynak, hogy a 485/2020. (XI. 10.) – a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló – rendeletének támogató intézkedései terjedjenek ki a HORECA-szektor valamint a közétkeztetés érintett beszállítóira is a veszélyhelyzettel fennálló védelmi korlátozások időszakára.
(Borítókép: A tulajdonos telefonál bezárt olasz éttermében Nyíregyházán 2020. november 11-én. A kormány legújabb védelmi intézkedései szerint ettől a naptól az éttermek nem fogadhatnak vendéget. Az étteremben csak az étel elvitele céljából tartózkodhat vendég. (MTI/Balázs Attila)