A német kereszténydemokrata-keresztényszocialista (CDU-CSU) szövetség frakcióvezetője, Ralph Brinkhaus szerint teljesen rendben lenne, ha országuk élén muszlim kancellár állna.
“Ha jó politikus, és képviseli az értékeinket és a politikai nézeteinket, miért ne?” – fejtette ki Brinkhaus az Idea evangélikus hírügynökségnek.
“S, akkó’ miva?” – hangzott el a kérdések kérdése pár éve Papp Réka Kinga baloldali politikai életművész szájából, arra a felvetésre, hogy mi lesz, ha Európa egyszer muszlim kontinenssé válik. Ez a fajta beletojás persze még egy genderérzékeny közéleti morálpörölytől is meglepő, hiszen a muszlimok a nemekkel kapcsolatos képzelgések terén nem valami engedékenyek. De a haladás tudatmódosult mámorában való lubickolásnak a defetizmus elég gyakori mellékhatása. Szóval rajta azért annyira nem lepődtünk meg.
A német jobboldalon nehéz már őszintén elámulni, de Brinkhaus legújabb húzása még a politikával napi szinten foglalkozóknál jelentkező hasznos, a testi és lelki épséget védelmező közöny falát is képes volt áttörni.
Azzal ugyanis nehéz mit kezdeni, ha valaki kereszténydemokrata politikusként nem röhögi el magát, amikor azt állítja, hogy egy muszlim képes lehet képviselni az ő értékeit. A frakcióvezető ezzel egy kontinensnyi jobboldalit ejtett zavarba, Európa konzervatívjai egyszerre érezték fizikálisan, ahogy az arcuk a két tenyerük vonzáskörzetébe kerül, mert a szekunderszégyent csak így tudták egy pillanatra csillapítani.
Aztán jöttek a kétségbeesés másodpercei. Ha már egy kereszténydemokrata sem ragaszkodik hozzá, hogy országának keresztény vezetője legyen, akkor ki? Brinkhaus ezzel nemcsak a kereszténységet tette újra kínpadra (ez a folyamat már amúgy is régóta tart), hanem az érzékelhető valóságot is ködketrecbe zárta az őshonos európai ember számára. Nemsokára már nemcsak a vallásokat, vagy a nemeket lesz lehetetlen megkülönböztetni egymástól, még a jobb és a bal karunkat is össze fogjuk keverni. Egy ideig. Amíg fel nem vesszük a “béke vallását”, ami olyan új támpontokat szolgáltat majd nekünk, amelyek között lehetséges élni. Igaz, hogy nem lesz benne olyan jó nekünk, mint a keresztény-humanista kultúrában volt, de legalább nem fogunk zavarodottan és émelyegve, a falat tapogatva támolyogni.
De csak van még más választásunk: legalább mi itt Közép-Európában legyünk észnél! Például ha kereszténydemokratának tartjuk magunkat, mondjuk ki eztán is nyugodtan: mi azért olyan vezetőnek örülnénk, aki a zsidó-keresztény és az antik római-görög kultúrkör természetes képviselője. Ezt kár lenne elvárni egy muszlim politikustól, ő se szívesen vállalná a természetétől idegen feladatot.
Nem lesz könnyű dolgunk. Egyes kereszténydemokrata politikusok Európa-szerte egyre inkább úgy viselkednek, mintha Houellebecq írná a jellemrajzukat. Nyugaton a kereszténydemokrácia szinte már a gerinctelen simulékonyság szinonimája. Ami most zajlik – Brinkhaus benyögésétől kezdve, a Fidesz ellen indított Európai Néppárton belüli boszorkányüldözéséig bezárólag – az nem nagyvonalú gesztusok sorozata, és nem is a másként gondolkodók tolerálása, hanem maga a behódolás.
Borítófotó: Ralph Brinkhaus, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti képviselőcsoportjának frakcióvezetője (MTI/EPA/Clemens Bilan)
