Csak idő kérdése volt, hogy valamelyik fél egy hatalmasat kap az MSZP-n belül valójában már a nyáron elkezdődött eszeveszett ütlegelésben. Csak az volt a kérdés, hogy mikor.
Szombati cikkemben írtam a következőt: “az össze-vissza csapkodásnak, a bunyó utolsó menetében a nagy ütlegelésben valaki bizonyosan nemsokára állcsúcson talál valakit. És ez az ütés nagyon fog fájni, mindegy ki adja, és ki kapja, azzal végleg az egész baloldal padlóra kerülhet.”
Nem kellett hozzá jósnak lenni, hogy lássuk: nagyon nagy a gond az MSZP-ben. December-januárban még a sokak által csodafegyvernek gondolt Botka úgy nekirongyolt először a párton kívüli politikai ellenfelének – Gyurcsány Ferencnek -, majd az MSZP fővárosi erős szárnyának – Molnár Zsoltnak -, hogy nem volt nehéz kitalálni, ebből nagyon csúnya bunyó keveredik.
Februári kortesbeszéde után először a Demokratikus Koalíció rontott neki Botkának, hiszen az MSZP-s miniszterelnök-jelölt saját pártját is megosztva kezdte ütögetni az akkor meglepődött Gyurcsányt. Azért fagyott le akkor néhány napra a DK, mert december végére már készen volt velük, és a Bokros Lajos vezette MoMá-val a megállapodás a közös listáról.
Persze, azt még akkor senki nem nyilvánította ki, hogy a széles közvélemény számára teljesen ismeretelen párton kívüli, nemzetközi jogász Lattmann Tamás lett volna ennek a listának a vezetője. Ő és az MSZP-s háttérember, Tarjányi Péter az elmúlt héten ezzel hozakodtak elő, nem titkoltan abból a szándékból, hogy megbuktassák Botkát. Időrendben ugyanis Lattmann január végén mutatta be magát balos, független miniszterelnök-jelöltként, miközben Botka már a karácsonyi szünet előtti 168 órás interjúban tette egyértelművé indulását, szó sem volt tehát arról, hogy Lattmann már biztos jelölt lett volna.
Botkának abban kétségtelenül igaza lehetett, hogy Gyurcsánnyal egy listán nem lehet nekifutni a választásoknak, csakhogy a kard ki kard stratégia egyértelműen elhibázott volt. Ugyanis hitelességi problémákat is felvetett: Botka korábban, regnálása idején mindenben támogatta a bukott miniszterelnököt, majd azután évekig egyetlen rossz szava sem volt róla. Most viszont egyszerre megvilágosodott. Jobb később mint soha – jegyezhetnénk meg, csakhogy aki ilyet tesz a baloldalon, az szép lassan kezdheti megásni a sírját.
Gyurcsányban ugyanis még mindig van erő. No nem az egész népességen belüli népszerűségét tekintve, hanem a “baloldali hívők” között: néhány százezres tábora megkerülhetetlennek számít az általa összezsugorított baloldalon. És az elvitathatatlan, hogy kilépve az MSZP-ből, öt év alatt egy öt százalék körüli pártot épített fel. 2014-ben még létkérdés volt számára, hogy kiharcolja az összefogást, ma már bizonyosan egyedül is bekerülne a parlamentbe.
Ezt mérlegelve az elmúlt hónapokban eljátszotta, hogy Botka áldozata lett, akit már az MSZP is gyűlöl. Mivel a szocikon belül is sokan olvasnak közvélemény-kutatásokat, azt látták – még a Gyurcsány-szerelemmel nem vádolható “Mesterházy-vonal” is -, hogy Botka hatalmasat hibázott Gyurcsány betámadásával. De a szegedi polgármester vélhetően a tavalyi választmányi elnöki kudarca miatt sértett emberként dúlva-fúlva saját párttársaival szemben is harcolt. Molnár Gyula pártelnök simulékony arcát elővéve mellette mosolygott a sajtótájékoztatókon, de valójában nem volt feltétlen híve a jelölésének: ő ugyanis tavaly úgy lett pártelnök, hogy azt a Tóbiás Józsefet győzte le, akinek legfőbb bizalmasa, Botka László is megbukott a választmányi elnöki posztért zajló versenyben. Ezért Botka nem is szívesen egyeztetett a Molnár Gyula embereivel feltöltött elnökséggel és – volt SZDSZ-esekből, párton kívüli liberálisokból – saját csapatot kezdett építeni.
Botkát nem olyan fából faragták, hogy leüljön beszélgetni a párt többi vezetőjével, tavalyi legyőzőivel. Mivel nem volt bizalom közötte és a pártvezetés között, a feszültség mindvégig kitapintható volt.
Eközben a DK-MSZP frontvonalak megmerevedtek, a szocialisták hátországában a Botka-ellenes szocik lassan építkezve dolgoztak a miniszterelnök-jelölt ellen.
A fővárosi pártszervezet élén – már nem hivatalosan – az a Molnár Zsolt áll ma is, akit Botka minden eszközzel ki akart szorítani a pártból. Nyáron még a Gyurcsány-szimpátiája miatt nyilvánosan is leárulózta, ami egy nyílt hadüzenettel ért fel: Molnár később elérte, hogy aztán ne Botka “embere”, a XIII. kerületi polgármester Tóth József, hanem az ő politikai lekötelezettje, Kunhalmi Ágnes kerüljön a fővárosi kampánybizottság élére. Kunhalmi pedig egyértelműen a gyurcsányista vonalat jeleníti meg, ahogy Horváth Csaba is, aki néhány napja egy tévényilatkozatában ment neki Botkának Gyurcsány-ellenessége miatt.
Az utolsó menet volt a bokszmeccsen a már említett Lattmann Tamás és Tarjányi Péter (ugyancsak Molnár Zsolt baráti körnek a tagja) televíziós showműsora, és mintha dramaturgiája is lett volna a történetnek.
A népszerűségi listákon ugyanis egyre lejjebb csúszó, karakter nélküli és kompromisszumra képtelen Botka nem hozta az elvárt eredményeket, egyetlen párttal sem tudott megegyezni a közös listáról, így állóháborúba keveredett a saját elvtársaival és Gyurcsányal is. Hiába a politikai tapasztalat, a szegedi önkormányzati világ nem a nagypolitika, abból Botkának már rég ki kellett volna lépnie ahhoz, hogy a Molnár Zsolt-, Gyurcsány Ferenc- és Tarjányi Péter-féle minden hájjal megkent, rafinált bokszolókkal felvegye a harcot.
Most jöhet a 2014-es közös baloldali lista a Demokratikus Koalícióval és egy külsős miniszterelnök-jelölttel. Így végül azt gondolják, se a DK, se az MSZP nem lesz felelős a választási vereségért. Pedig látniuk kellene, hogy Botka padlófogása után már nem csak rá, hanem az egész baloldalra számol a bíró, és már kilencnél jár.
Borítófotó: Luayana/Dreamstime
