Az ünnepélyes megnyitót Debrecenben rendezik, ahol a kísérő programok központi jelmondata egy Szabó Magda idézet: „Holtig haza, holtig Debrecen”, és több eseménnyel is megemlékeznek az írónőről.
A könyvek átlagára 3090 forint, ez csak csekély mértékű emelkedés a tavalyihoz képest, ugyanakkor ha valaki az összes frissen megjelent kötetet szeretné megvásárolni, annak egymillió-negyvenegyezer-kettőszázhatvannyolc forinttal kellene érkeznie a pavilonokhoz.
Supka Géza 1927-ben, a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete éves közgyűlésén elhangzott eredeti javaslatának szellemében a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén immáron 88. alkalommal szervezi meg az Ünnepi Könyvhetet, melyhez a 2001-es Olvasás Éve óta 16. alkalommal kapcsolják hozzá a Gyermekkönyvnapokat. A magyar irodalom és könyvkiadás egyedülálló rendezvényéhez kapcsolódóan 2017. június 8–12. között Budapesten több helyszínen, országszerte 80 helyiségben, s ötödik alkalommal Kolozsvárott is lesz magyar könyvhét. A rendezvényt a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szervezi.
(1957-ben, tiltakozásul az írók bebörtönzése ellen nem tartották meg a könyvünnepet.)