2028-ra jöhet az egymilliós átlagkereset

Hírek Figyelő
Nagy Márton, a nemzetgazdasági tárca vezetője az Év felelős foglalkoztatója díj átadásán részletesen ismertette a következő évek várható béremelési ütemét. Szerinte könnyen elérhetjük az ezer eurós minimálbért és egymillió forintos átlagkeresetet 2028-ra.
Igen, szeretnénk, ha emelkedne a fizetések vásárlóereje, de olyan bérnövekedés elképzelhetetlen, ami nincs összhangban a gazdasági növekedéssel – ezt mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Év felelős foglalkoztatója díj átadásán, ahol számos félreértést tisztázott. Orbán Viktor kormányfő pont egy hete mondta azt, hogy a kormány szerint elérhető az egymillió forintos fizetés Magyarországon néhány éven belül, ennek kapcsán pedig nagyon sok félreértés jelent a hazai nyilvánosságban. A tárcavezető jelezte, nem az átlagbérek, hanem bruttó átlagkeresetek esetében tekintik elérhetőnek az egymilliós forintos bűvös határt.
Megosztott egy diagramot is a következő évek várható minimálbér és bruttó átlagkereset növekedésről, ezek alapján valóban elérheti 2028-ra az ezer eurót a minimálbér, miközben a bruttó átlagkereset megközelíti az egymillió forintot, 2029-re pedig meg is haladja.
Mindez azért is lényeges, mert finomította a Orbán Viktor szavait, tehát a korábbi feltételezésekhez képest elegendő egy a mainál alacsonyabb, 9-10 százalékos bérnövekedés is .és nem kell az a 14-15 százalékos éves ütem, amit mi számoltunk és elemzők szerint sem fenntartható.
Maga Nagy Márton is úgy látja, hosszú távon nem fenntartható a mostani 9-10 százalékos reálbérnövekedéssel járó bérdinamika, helyette a reálisabb a 4-5 százalékos ütem. Épp ezért kell a gazdasági növekedés beindítása, amely a várakozásai szerint jövőre 3 és 6 százalék között lehet.
Érdekessége a miniszter által megosztott diagramnak, hogy tartalmazza már a következő évek minimálbér- és garantált bérminimum emelését, ezek alapján a kötelező legkisebb munkabér jövőre 12 százalékkal, míg a szakmunkás minimálbér 10 százalékkal növekedhet.
Ráadásul úgy tűnik, hogy a kormány továbbra is számol a garantált bérminimummal, tehát 2027 után is maradhat. Fontos azonban hozzátenni, hogy erről is a szakszervezetek és a munkáltatók fognak dönteni, nem a kormány, a szociális partnerek pedig konkrét összegekről eddig nem tárgyaltak.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink