Jelenleg mintegy 200 ezren veszik igénybe a Diákhitel Központ által kezelt termékeket, amelyek felét teszi ki a szabad felhasználású Diákhitel1-et igénybe vevők köre – áll a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.
A GFM közlése szerint az év végére várható egy számjegyű infláció, valamint ezt követően az egy számjegyű jegybanki irányadó kamat elérése megnyitja a lehetőséget, hogy a Diákhitel1 kamata újra 4,99 százalékos szintre csökkenhessen, de most júliustól 7,99 százalék kamatot kell fizetni az év végéig.
A lakossági jelzálogkölcsönökre és a kkv-s hitelekre vonatkozó kamatstopot követően tavaly decemberben a kormány a diákhitelre is kamatsapkát húzott. A szabad felhasználású, Diákhitel1 konstrukciót kamatát rögzítette 2023. június 30-ig az akkor érvényes, 4,99 százalékos szinten. A kormány úgy számolt, hogy az intézkedés nélkül januártól 10 százalék körüli kamatot kellett volna fizetnie a diákoknak. A Diákhitel2, amely a képzések költségeinek a fedezésére vehető fel, továbbra is kamatmentes maradt.
A kormány a csütörtök este közzétett rendeletében ezt a 4,99 százalékos kamatot emelte meg júliustól jelentősen, 7,99 százalékra, amely 2023. december 31-ig lesz érvényes. A Diákhitel Központ közlése szerint 14 százalékra kellet volna emelni a kamatot az aktuális referenciamutatók alapján.
A Diákhitel folyósítása és a visszafizetés menete eltér a többi lakossági hiteltől, egy speciális kölcsöntípusról van szó. A Diákhitel1-et a felsőoktatásban tanulók tudják igényelni, havonta 15-150 ezer forint közötti összegben, a folyósítás pedig történhet havonta vagy félévente egy összegben is. A törlesztést a hallgatói jogviszony megszűnése után kell elkezdeni. A futamidő sem fix, a törlesztőrészleteket minden esetben az aktuális jövedelem alapján határozzák meg.
A diákhitelesek családtámogatásban is részesülhetnek gyermekvállalás esetén, amelynél egy plusz kedvezményt is bevezetett a kormány tavaly decemberben – emlékeztet rá a Bank360.hu. Ha a 30. életévét be nem töltött hitelfelvevő nőnek a felsőoktatási tanulmányai alatt vagy azok sikeres befejezését (az oklevél megszerzését) követő két éven belül gyermeke születik, vagy gyermeket fogad örökbe, a fennálló hallgatói hiteltartozása száz százalékának megfelelő összegű vissza nem térítendő támogatásban részesül.
Harminc év feletti diákhitelesnél egy gyermek vállalása esetén felfüggeszthető a törlesztés, emellett kamattámogatás vehető igénybe, két gyermek esetén elengedik a diákhitel tartozás felét, három gyermek vállalása esetén pedig a teljes fennálló tartozást.
A kamattámogatott hitel mellett 2023. július 1-jétől a diákhitelt igénybe vevők minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel nyithatnak majd diákhitel folyószámlát, hiszen a „diákhitel számlát” biztosító kereskedelmi bankoknak ingyenesen kell biztosítaniuk például a havi számlavezetést, az elektronikus szolgáltatások felületének használatát, a havi bankszámlakivonatot és a kapcsolódó bankkártya használatát is.
Borítókép: illusztráció, forrás: Shutterstock