Jubilál a PÉNZ7 – tizedik alkalommal is a pénzügyi tudatosságért

Hírek Horváth Éva
A jövő évi, immár tizedik alkalommal megrendezendő, PÉNZ7 témahét megrendezésének együttműködési megállapodását írták alá szerda délután a Gazdaságfejlesztési Minisztériumban az események megvalósítását támogató résztvevők.

A 10. PÉNZ7 megvalósításáról szóló dokumentumokat a Belügyminisztérium projektgazdaként, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM), a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievment Magyarország Alapítvány együttműködő szakmai partnerekként írta alá.

A jövő évi PÉNZ7 eseménysorozatot március 4. és 8. között rendezik meg, immár tizedik alkalommal. A pénzügyi és vállalkozói tudatosságot interaktív eszközökkel fejlesztő rendezvényeket több száz önkéntes segíti. A magyar PÉNZ7 program a kezdetektől fogva résztvevője a mintegy 35 országban egy időben zajló European Money Week, 2016 óta a Global Money Week kezdeményezésnek is. Magyarországon tavaly 1100 iskola több mint 145 ezer diákja vett részt a program eseményein.

Átfogó tematikával készülnek

A PÉNZ7 jubileumára tekintettel ebben a tanévben a szervezők átfogó tematikával készülnek Pénzügyi életleckék címmel. Az iskolák ehhez különböző témacsomagokból és a hozzájuk tartozó online játékokból választhatnak majd.

„A választható tananyagcsomagok lényege, hogy idén több témát is feldolgozásra javaslunk a PÉNZ7 tanóráin, és egy külön jubileumi óratervvel is készültünk. A témahét tanóráin a korábbi családi költségvetés, pénzügyi tervezés és korszerű pénzkezelés tananyagai mellett újra fókuszba kerül a hitelek témája is.

A cikk teljes terjedelemben a Világgazdaság oldalán olvasható

Címlapkép: Vémi Zoltán/Világgazdaság

Ezek is érdekelhetnek

További híreink