A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) államtitkára egy budapesti rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy június elsejével a Munka Törvénykönyve, a munkavédelmi törvények, valamint a személyi-jövedelemadó törvény távmunkára vonatkozó rendelkezései is változnak.
Kutnyánszky Zsolt hozzátette: a járvány kirobbanásakor mintegy 750 ezren dolgoztak legalább alkalmanként otthonról. Ez a mutató a 2020-as rekordszinthez képest nagyjából a felére csökkent, de még így is többszöröse a korábbi értékeknek. Jelenleg mintegy 365 ezren dolgoznak ebben az atipikus foglalkoztatási formában.
Az most állandósuló szabályozás a korábbinál szélesebb körben biztosít lehetőséget a távmunkára a versenyszférában. A minimálbér nagyarányú megemelésével ötödével nő a számlaalapú elszámolás nélkül, átalánydíjként kifizethető költségtérítés összege is. A távolról dolgozók így akár havi 20 ezer forintot kaphatnak a feladataik ellátásával kapcsolatos költségekre (például rezsi, internet, biztosítás stb.).
Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock