A XX. századi magyar irodalom meghatározó alakja 120 éve, Telkin született, és 50 esztendővel ezelőtt, 1969. augusztus 10-én hunyt el, Budapesten. Interjúalanyunknak az író „nemcsak rokona, hanem ősi értelemben vett szellemi tanítója is volt”.
– Hogy helyezné el nagybátyja életművét a háború előtti és utáni magyar irodalomban? Vajon Kodolányi János a népi írók táborába sorolható-e?
– Írói barátságai és céljai elsősorban ehhez a 30-as évek elején formálódó irányzathoz kötötték. Azonban a kényelmes beskatulyázásokkal szemben igen nagy volt a skálája a személyiségeknek e spektrumban, és bizonyos kérdések tekintetében olykor a legellentétesebb válaszokat vallották az idetartozó írók. Nagybátyám a legközelebb Illyés Gyulához és Németh Lászlóhoz állt e körből, s igen mély barátság fűzte őt az idehúzó Szabó Lőrinchez, csakúgy, mint Illyést. Szerette és bámulta Tamási Áront. Igen jó barátja volt két zsidó származású mártír író is a csoportból, a misztikus költő és regényíró Sárközi György, valamint a prózaíró Pap Károly. Ők mindnyájan radikális társadalmi reformot és modernizációt akartak, elsősorban földreformot és a nagytőke visszaszorítását, s azt hirdették: létkérdés, hogy a Trianon utáni Magyarországon a korszerű kultúra stratégiai súlyt kapjon. Továbbá mindnyájan egyforma fenyegetésnek tekintették hazánkra nézve a náci és a bolsevik ideológiai és stratégiai nyomulást.
– Ha már a besorolásnál tartunk: az 1920-as, 30-as években egy ideig bal- és jobboldali szerzőként is emlegették. Mi ennek az oka?
– Az egyszerű válasz az volna, hogy középen állt, s valóban ez a mélyebb igazság. Kétségtelen, hogy a krisztusi egyenlőségben való hite és a nincstelen emberek tömegének a sorsa őt a kommunista mozgalomig sodorta a húszas években, József Attilával együtt. Amikor utóbbit kizárták, Kodolányi János is kilépett az illegális pártból, s a Swiftére emlékeztető szarkasztikus tehetségével kegyetlenül kivesézte a kommunista dogmatizmust és képviselőit. Ahogyan Tamási Áron mondta egyszer róla: „Kodolányi mindnyájunkat megborotvált az eszével.” Tehát a barátait sem kímélte. Politikai elemzéseinek csúcsa az 1943. júniusi, Zárt tárgyalás című esszé-dráma, amelyben kimutatja, hogy a nácik és a bolsevikok voltaképpen ugyanazt a totalitárius szellemi és politikai alkatot képviselik. E vakmerően bátor és igaz szatíráért aztán a nácik vadásztak rá az 1944. márciusi megszállástól kezdve, s a háború végéig rejtőznie kellett, miközben fontos szerepet játszott Bajcsy-Zsilinszky és Szent-Iványi titkos ellenállási hálózataiban. Majd 1945-ben megkezdődött ellene ugyanazon nézeteiért a kommunisták és társutasaik bosszúhadjárata, amelynek során – jellegzetes agit-prop módszerrel – egyesek fasisztának bélyegezték.
Éhezésbe, nyomorba taszította a Rákosi-rezsim. Kodolányi János
– Csodálatos nyelviség, komoly felkészültség jellemzi történelmi regényeit (A vas fiai, Boldog Margit, Julianus barát). Miért maradtak ezek szigetként az író életművében, mi akadályozta meg a magyar történelmet feltáró művek folytatását?
– A harmincas évek végén ő a XIII. századhoz fordult a magyar történelemben, mert azt kereste, hogyan lehet túlélni a közelgő „modern tatárjárást”. Mit tehet az elit és a politika ebben a helyzetben? Hőseit a kamaszkorában hallott gyönyörű ormánsági nyelv egy változatában beszélteti, amelyért jó hallású olvasói rajongtak, egyes tudós nyelvészek pedig – jellemzően – kigúnyolták. Holott az ormánsági nyelvjárás archaikus volt, s a középkori nyelvhez fordulásban Kodolányi János Bartók és Kodály útján járt, mint azt Szabó Zoltán méltatta. Nagybátyám a második Árpád-kori trilógiát már egyre fogyó kedvvel írta. Teleki Pál miniszterelnök tragikus halála ráébreszti, hogy elkerülhetetlen lesz a háborúba sodródásunk s az ország pusztulása. Ekkor fordul keresztény európai történelmünk babiloni és bibliai eredetéhez, s írja meg aztán tetralógiáját belső száműzetésben, 1947 és 1954 között. Mert ami eljött, az a vízözön – s valóban Vízöntő (majd Vízözön) lett a háború utáni első regénye címe. A vízözön után, a Vízöntő korszakában élünk – vallotta ettől fogva. Ezt követően, a világ szellemi rendjének teljes felforgatása után, már csak valami jobb jöhet el – majd.
– Milyen szerepet játszott Kodolányi az IGE segélyező szervezetben, mik voltak e szerepének későbbi következményei?
– Nagybátyám fáradhatatlanul segítőkész és gyakorlatias ember is volt, ezért hozta létre a harmincas években az Írók Gazdasági Egyesületét, Móricz Zsigmond segítségével. Ahol az értékes irodalomnak nincsen piaca, ott öntevékenyen kell támogatnunk a komoly írókat abban, hogy ne kelljen méltatlan körülmények közt élniük, írniuk – hirdették Móriczcal. Az írók egész sorát segítették így folyamatosan. De halálos ellenségeket is szerzett nagybátyám azok körében, akiknek a képessége nem ütötte meg az IGE igényes mértékét. Ilyen volt az Írószövetség 1945 utáni kommunista elnöke, aki aztán élen járt Kodolányi János lefasisztázásában. Más, tehetségben hiányos, de párthű író, így a kommunista fordulat kulturális államtitkára, Bóka László is kérlelhetetlenül terjesztette Kodolányi János reakciós hírét – s ez a minősítés a Rákosi-korszakban szó szerint az éhezést és a nyomort hozta el neki és sorstársainak. A szálakat persze Révai és Rákosi mozgatta. S ez a méreg máig hat, még mindig felbukkannak a homályos tartalmú rágalmak. E háromnegyed évszázados hazugságháló létrehozásának és fenntartásának a feltérképezése méltó feladat volna egy tehetséges oknyomozó történész számára.
Bessenyei Ferenc, Koncz Gábor, Raksányi Gellért. felvétel a rádióstúdióban
– Várkonyi Nándor és Hamvas Béla mellett említik a negyvenes-ötvenes évek Kodolányi Jánosának a nevét. Mit tudunk e trió kapcsolatairól, a diktatúra első éveiben megalázó segédmunkára hajszolt Hamvassal vagy a könyvtári robotolásra kárhoztatott Várkonyival?
– Ez a kapcsolat valóban jelentős volt, de melléjük kell sorolnunk Weöres Sándort is. Ők mindnyájan kozmikus történeti távlatokban gondolkodtak, s azt is tudták: az emberiség és a nemzet ősi hagyománya kulcsokat kínál ahhoz, hogy megértsük és lelkileg túléljük a kor rettenetes történéseit. Nagybátyámat atyai mestere, Csikesz Sándor református lelkész és teológus vezette be húszéves korában a bibliai és egyiptomi vallási gondolatok világába, s a második világháború alatt ezt a benne újra felbukkanó tudást megerősíti a kultúrtörténész Várkonyi Nándorral kötött szövetsége – mondhatni, szinte ikrekként lettek alkotótársak 1943–54 között, egy nagy lelki-szellemi barátságban. Hamvas Béla a nagybátyámnak is küldte nevezetes gépiratos műveit, s ő a Scientia Sacrát tartotta közülük a legnagyobbnak. Weöres is barátja volt Várkonyinak, és e négyes olyan titkos és tiltott szellemi termést hozott létre a kényszerű hallgatás éveiben, amely párját ritkítja a világon.
– Az úgynevezett irodalmi kánonból kimaradt Kodolányi János, bár mindenütt bukkanhatunk lelkes olvasójára. Kellő súllyal kezeli-e őt az utókor és az irodalomtörténet?
– Megpróbáltam érzékeltetni, milyen nagyszabású hadművelet folyt évtizedekig azért, hogy kiiktassák őt a magyar irodalmi emlékezetből. Nem kevés sikerrel. Ám most ismét súlyos európai válságot élünk át, és az ő könyvei segíthetnek bennünket, hogy visszatérjünk forrásvidékeinkhez, hagyományainkhoz és hitünkhöz. A magyar középkoréhoz is. És említsem-e, hogy fiatalon harcos életpártiságával tűnt fel a magyar közéletben? A Parlament alelnökének írt nyílt levelet arról, hogy az egykézés társadalmi gyakorlata milyen szörnyű következményekkel jár majd a nemzetre nézve (A hazugság öl, 1927). Végezetül pedig: Kodolányi Jánost olvasni valódi gyönyörűséget ad, nyelvének és gondolatainak gazdag szárnyalása felemel és elragad. Vajon hány modern szerzőtől kapja még meg ezt az olvasó?
Borítófotó: Kodolányi Gyula. a jeles rokon szellemi tanítványa
