Digitális heroin: a kütyük tönkreteszik a gyerekeket

Hírek
Egy brit kutatás szerint ötből négy szülő hiszi azt, hogy a kütyük segítik a gyerek fejlődését. Ezért a félreértésért és szülei kényelméért nagy árat fog fizetni a gyerek, mert függő lesz, aki elveszti az önrendelkezését és a kreativitását.

A techszkeptikus hangok és vélemények egyre inkább átütik a marketingesek cukormázas hazugságait, lassan talán a szülőkhöz is eljut a szakemberek intése: a digitális eszközök akkor is komoly veszéllyel járnak, ha ezt nem hisszük el, mert önmagunkon nem észleljük ennek jeleit. Sok szülő ugyanis ezzel takarózik, csak azt felejti el, hogy az ő gyerekkora még nem a kütyük büvöletében telt, legfeljebb a tévéjében. Az Apple legnagyobb részvényeseinek két tagja nemrég fel is szólította a techóriást, hogy dolgozzon ki olyan szoftvereket, amelyek korlátozzák, mennyi ideig lóghat a gyerek az eszközön. A Facebook fedélzetét elhagyó vezető munkatársak bűntudatukat nyilvános színvallással igyekeznek enyhíteni, amikor elmondják, a közösségi oldal úgy változtatta meg a világot, ahogy senki sem gondolta. A közösségi oldalt használó tinik között a depresszió 27 százalékkal megugrik, a társadalomra olyan terheket ró a digitalizáció, ami mellett egyre kevésbé lehet szó nélkül elmenni. 

A guruk persze tudták

Cikkek sora kering a neten, hogy se Gates, se Jobs, se más sztárguruk nem engedték az eszközök közelébe a kisebb gyerekeiket. Kár, hogy ügyfeleik figyelmét erre nem hívták fel, hanem szó nélkül tették zsebre a pénzüket. Sok szülő gondolja úgy, hogy a technológia elengedhetetlenek a gyermek fejlődéséhez, főleg a mai világban, így korlátozás nélkül engedik a használatát, hiszen nyugalom költözik az otthonokba, amikor megkapja az eszközt.  Egy brit gyerekruhákat forgalmazó cég megkérdezte ügyfeleit, mennyi időt töltenek a 2-5 éves gyerekeik kütyüzéssel. A válaszadók több mint fele azt mondta, 1-3 órát, harmaduknak már saját tabletje van, és ugyanennyi óvodás korú gyereknek van saját telefonja. Nem lepődnénk meg, ha egy magyar kutatás is hasonló arányokat mutatna, csak körbe kell nézni az utcán, az orvosi váróban. Döbbenetesen eluralta a gyerekek életét a technológia. 

A magyar szülői fórumokban is megjelenik az a vélemény, hogy miért kellene korlátozni, hiszen ez a jövő, meg a robotika, mintha bárki is tudná, mit jelent ez majd a gyerekek felnőtt életében. A felelős szülő gyötrődik ezen a kérdésen, igyekeznek ellentartani, naponta leverni a hét éves nyavalygását az okostelefonért meg az X-boxért, bár úgy tűnik, ők vannak kevesebben. Sokan mindenféle kétség nélkül adják a 10 hónapos csecsemő kezébe a tabletet, versenyelőnyt és nyugalmat remélve ettől. A tanárok arra bátorítják a szülőket, a szülői közösség hozzon döntést, hogy nem vesznek a gyerekeknek okostelefont nyolcadikig, ám mindig vannak haladó szülők, akik ezen felháborodnak, és a gyerek jövőjének kockáztatását látják ebben. Pedig nagyon tanulságos, amit egy informatikusnő írt egy kommentben, úgy fogalmazott, nem az lesz a jó programozó, aki rengeteget játszik a gépen, hanem akinek kreatív és összetett a gondolkodása. Pont ezeket öli meg az állandó kütyüzés, ezzel legyünk tisztában. A szülők azzal szoktak érvelni, hogy miközben jól szórakozik a gyerek a játékokkal, tanul is belőle. Ez kis korban nem igaz!

A brit kutatásban 1000 anyát kérdeztek a gyerekeik médiafogyasztási szokásaikról. Az anyák 85 százaléka bevallotta, hogy kütyüzés mellett a gyerekeket már nemigen foglalja le más tevékenység. Egy másik felmérés azt mutatta, hogy a gyermekek átlagosan heti körülbelül 17 órát töltenek egy képernyő előtt. Ez drámain sok, de az még drámaibb, hogy egyetlen játék és tevékenység sem tud versenyre kelni a digitális droggal, így fordulhat az elő, hogy az 5-7 éves gyerekek már nem vágynak játékokra, nem érdekli őket a legózás, a babázás, mindent unnak, ami nem gépezés. 

Mit kockáztatunk mindezzel? 

A TV már évek óta a legegyszerűbb "bébiszitter", a tévézési szokások is megváltoztak, a gyerekek egyre több olyan filmet néznek, ami egyáltalán nem nekik való. A szülők zömét teljesen hidegen hagyja a korhatáros besorolás, moziba is elviszik a 12-es karikás filmre a 4-5 éveseket. Vajon miért gondolják azt, hogy figyelmen kívül kell hagyni a gyártók ajánlását? Vajon miért engedik meg, hogy kisiskolás gyerekeik horrort, krimit és ostoba realityket nézzenek? Azt sem mentség, hogy ők maguk nézik Pumped Gabót és a hasonló szemetet, de miért nem merül fel bennük, hogy ezek a hazug és primitív valóságshow-k rossz hatással lehetnek a gyerekeik értékrendjére, gondolkoldására? 

Sokkal több kockázat jelent a mobilok és egyéb okoseszközök képernyői. A legtöbb nyugati társadalomban a gyermekek jelenlegi generációja több időt tölt a képernyő előtt, mint elődeik. Egy 2010-es tanulmány – még az Apple iPad és egyéb tabletek áttörése előtt – úgy becsülte, a gyerekek 10 éves korukra átlagosan öt képernyőn érhetik el a virtuális világot, az azóta csak több lett. A családi televízió mellett például sok kisgyermek rendelkezik saját hálószobával, hordozható számítógépes játékkonzolokkal (Nintendo, PlayStation, Xbox), okostelefonnal, családi számítógéppel, laptoppal, tablettel. Ha ez így folytatódik, a mai gyerekek hetven éves korukban 24 órát fognak médiafogyasztással tölteni – állítja egy neves brit pszichológus, Aric Sigman. Sigman évek óta kongatja a vészharangot, és inti a szülőket józanságra. 

Mindentől elveszi az időt a kütyüzés  

A Cambridge-i Egyetem kutatói 2015-ben nyolcszáz 14 éves gyerek tevékenységét vizsgálták, az eredmény eléggé elszomorító: a tinik átlagosan naponta négy órát ültek a tévé vagy a számítógép előtt. Sokszor ellenőrizetlenül, olyan tartalmakat látogatva, ami nem nekik való. Csak egy módon lehet ezen változtatni, ha az egész család számára érvényes szabályokat fogalmaznak meg a szülők a képernyőzésről. Ha ezt megteszik, csökkentik számos egészségügyi és pszichés kockázat kialakulásának esélyét. 2013-ban az Egyesült Államok Egészségügyi Minisztériuma javasolta, hogy a két év alatti gyermekek egyáltalán ne legyenek a képernyő előtt. Kutatók igazolták, két éve alatti gyermekek agyára produktív hatást nem gyakorol a tabletezés vagy a tévézés.

Ázsiában már büntetik a szülőket

A tajvani kormány 1000 £ bírságot szabhat ki 18 év alatti gyermekek szüleire, ha nem ellenőrzik gyerekeik képernyőzését, és túl hosszú ideig használják az elektronikus eszközöket. Hasonló intézkedések léteznek Kínában és Dél-Koreában, amelynek célja a képernyő előtt eltöltött idő egészséges szintre történő korlátozása.

Mi a megoldás? 

A gyereknevelésben minden megoldás a jó példával kezdődik. Zombi szülők zombi gyereket nevelnek, önkorlátozó, önfegyelemmel bíró szülők meg magát szabályozni képes gyereket. Ha a szülő életében az okostelefon előbbre való a gyereknél, ha evés közben is azt lesi, és soha nem képes letenni, akkor a gyerek azt tanulja meg, hogy a személyes emberi kapcsolat sokadrangú az életben – mondják a szakértők. A kütyüzés inkább több rövidebb szakaszban engedélyezze a szülő, a gyakori szünetek megakadályozzák az agyat, hogy túlzott stimulációt kapjon. Kínában egyébként a kutatók "digitális heroinnak" nevezik az eszközöket. A számítógépes játék játék hosszú távú változásokat idézhet elő az agyban a jutalmazás áramköreiben, amely hasonlít az anyagfüggőség hatásaira. A virtuális világ játékai hamis kompetenciaérzetet eredményeznek. A gyerekeknek az életüket nem a hamis, virtuális világokra kell alapozniuk – mondját a kutatók..

Korlátozás, korlátozás, korlátozás

A szülőknek fontolóra kell venni heti időbeosztás létrehozását, beleértve a heti képernyőidőt, és a tartalom korlátozását. Fontos, hogy a gyerek megtanulja a médiaműveltséget és az önszabályozást. A kutatók azt ajánlják, hogy az 5-18 éves gyermekeknek napi két óránál többet ne gépezzenek. Ez egy kemény kihívás a tizenévesek számára, de ne felejtsük el, az az egész társadalom érdeke, hogy ne váljanak függővé. A gyerekek hálószobájába ne kerüljenek eszközök, se tévé, legyen a lakásban is médiamentes zóna, ahol beszélgetni is lehet. 

Meg kell magyarázni

Nyugodtan magyarázzuk el, miért korlátozzuk a képernyőzést, beszéljük meg a gyerekkel, mi mindent nyerhet a felszabadított órákban, hívjuk fel a figyelmet a függés kockázataira, és arra, hogy az egész napos ücsörgés veszélyezteti az egészséget. De mindenekelőtt érezzük át szülői felelősségünket, és következetesen jelöljük ki és tartsuk be a szabályokat, csak nyerhetünk vele. 

Borítókép: illusztráció, csaladhalo.hu

Ezek is érdekelhetnek

További híreink