Cukorbeteg gyerekek táborozhatnak civilek adományából

Hírek
A közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő műsorában összegyűlt adományoknak köszönhetően cukorbeteg gyerekek táborozhatnak országszerte - mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a kormány Facebook-oldalára szombaton felkerült videóban.

Nyitrai Zsolt a nyíregyházi táborban forgatott kisfilmben azt mondta, hogy Magyarországon 1,2 millió cukorbeteg ember él, ezért volt jó döntés a közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő műsorának részéről a cukorbeteg gyerekek nyári táboroztatásának segítése.

A felajánlásokból több mint 130 millió forint gyűlt össze, a táborok pedig 11 civil szakmai szervezet segítségével valósulnak meg – tette hozzá a miniszterelnöki megbízott.

Kántor Irén gyermekdiabetológus kiemelte, a legfontosabb, hogy a gyerekek jól szórakozzanak, ezért olyan helyekre szervezik a táborokat, ahol nincs bolt, nincs wifi, így semmi sem vonja el a figyelmüket a barátkozásról.

Szabóné Balogh Zsuzsanna, a Nyírségi Diabéteszes Gyerekekért és Fiatalokért Egyesület elnöke azt hangoztatta, hogy a szülők boldogok attól, hogy a gyerekük boldog közegben van és barátkozik, valamint a szülők is tudnak egymással beszélgetni.

Oszlár Gábor szülő elmondta, óriási segítséget jelent, hogy a kislányuk élményekkel gazdagodik, miközben nekik nem kell aggódniuk érte.

Kempler Péter, Magyar Diabetes Társaság elnöke úgy fogalmazott, a gyerekek "katarktikus" élményekről számolnak be a tábor után, valamint óriási jelentőségűnek nevezte, hogy idén a Jónak lenni jó! kezdeményezés a táborok teljes költségét átvállalta és a maradékból még jövőre is jut.

Borítókép: Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója beszél a Jónak lenni jó! című műsor sajtótájékoztatóján az MTVA székházában 2018. november 14-én. A cukorbeteg gyerekek és fiatalok támogatására, táboroztatásának segítésére gyűjt idén a közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő műsora december 16-án.
MTI/Szigetváry Zsolt

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink