Csúcsra járt áprilisban a tőzsde

Hírek
Április során a BUX megdöntötte korábbi csúcsát, majd volt, hogy napokon át újabb csúcsok következtek - közölte a BÉT, miszerint az emelkedést segítette a világon uralkodó jó tőzsdei hangulat.

A Budapesti Értéktőzsde mutatója áprilisban 41 684 pontról 42 520 pontig emelkedett, de 43 500 pont fölött is járt, elérve mindenkori legmagasabb értékét. 

A lendületet biztosította a  világszerte pozitív tőzsdei hangulat: a főbb indexek Amerikában is elérték tavaly ősszel felállított örökös csúcsaikat, de Európában is erős hónapot zártak a börzék. 

Úgy tűnik, meghozta gyümölcsét az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed irányváltása, miszerint megszakítják a kamatemelési ciklust, sőt, a tervezettnél előbb abbahagyják az eszközvásárlási program során kibocsátott többlet likviditás visszaszívását. A hirtelen újra lazuló monetáris kondíciók erős vételi kedvet generáltak a tengerentúli tőzsdéken: mind az S&P 500, mind a Nasdaq Composite index elérte, sőt néhány ponttal meghaladta mindenkori csúcsát.

A jó hangulat Európára is átragadt, persze az Európai Központi Bank is komoly hatást gyakorolt, mivel jelezte: elégedetlen az eurózóna gazdasági növekedésével, ezért monetáris szigorításra jó ideig nem kell számítani. A francia CAC 40 index csúcsa közelébe ért, a német DAX ugyan még messze van ettől, de karácsonyi mélypontja óta 20 százalékkal emelkedett.

Visszatérve a pesti parkettre, a részvénypiaci forgalom összesen 159,3 milliárd forintot ért el, ami napi szinten 7,96 milliárd forintos érték. A vezető részvények közül az OTP 65,7 milliárdos forgalom mellett 1,6 százalékkal 12 800 forintig drágult, de a hónap során többször megdöntötte a legmagasabb értékét is, járt 13 250 forinton is. A MOL 30 milliárd forintos forgalom mellett 1,2 százalékkal került feljebb 3316 forintig, de ez a papír is járt 12 éves csúcsán. Ezúttal nagyot menetelt a Richter: 5,8 százalékkal magasabban, 5715 forinton zárta a hónapot. A Telekom 1,5 százalékot gyengült, záróára 455 forint lett. A kisebb papírok közül ismét a 4iG emelkedett ki forgalmával, megelőzve a Telekomot: az összforgalom 6,8 százalékát adta. Ára 5,72 százalékkal emelkedett 4290 forintig, miközben a társaság bejelentette, hogy a részvényeket felaprózzák: egy részvényes öt új részvényt fog kapni. A legnagyobb áremelkedést az Őrmester produkálta, igaz, csak 90 milliós forgalom mellett: 66,7 százalékkal 2500 forintig szaladt fel a papír.

A brókercégek listáját ismét a Wood vezette 70,1 milliárd forintos duplikált forgalommal, második helyen végzett a Concorde 69,2 milliárddal, harmadik lett az Erste 59,5 milliárddal.

Borítókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink