Csányi Sándor Budapestre hozná a BL-döntőt

Hírek
Csányi Sándor elnök a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki közgyűlésén bejelentette, hogy a jövőben pályáznak Bajnokok Ligája- és Európa-liga-döntő megrendezésére, illetve a klubok ismét romló gazdálkodása miatt bevezetik itthon a pénzügyi fair playt.

A sportvezető az épülő Puskás Ferenc Arénával kapcsolatban jelezte, a kivitelező írásban kötelezettséget vállalt arra, hogy a létesítmény elkészül november 15-ére, amikor a magyar válogatottnak még van szabad játéknapja, így aznap egy világ élvonalába tartozó nemzeti együttessel szeretnék felavatni a stadiont, de a szerződést még nem írták alá.

Csányi komoly kritikát fogalmazott meg a klubok romló gazdálkodásával kapcsolatban, s jelezte: az MLSZ  az európai szövetséghez hasonlóan  várhatóan 2020-tól bevezeti a pénzügyi fair playt, másrészt korlátozza a keret létszámát, mivel több mint 200 játékos egyetlen percet sem játszott az idényben.

"Nem klubellenes vagyok, hanem a felelőtlen gazdálkodást nem tűröm. A 2010 és 2016 közötti időszakban stabilizálódott a klubok gazdálkodása, de most megint néhány egyesület bajba sodródott" – mondta Csányi, aki megjegyezte, egyelőre nem kívánnak változtatni az első és másodosztályú bajnokságok lebonyolítási rendszerén.

Ugyanakkor – tette hozzá – a lehető leghamarabb bevezetik a videobírót, ami 2020/21-es szezonban tűnik reálisnak, de tesztjelleggel egyes Magyar Kupa-találkozókon már jövőre kipróbálhatják.

Beszámolója szerint az MLSZ egymilliárdos nyereséggel zárta az évet, az előző évben pedig 46,4 milliárd forint TAO-pénzt tudott felhasználni a futball, ebből 6,8 milliárd jelentkezett az MLSZ-nél, a többi a kluboknál. A TAO-pénzek szabályszerű felhasználásának ellenőrzése során 11 esetben tettek büntető feljelentést, 59 szervezetet pedig kizártak a rendszerből. A kiadásokat illetően azt hangsúlyozta, hogy csak tíz százalékot fordítottak a profi labdarúgásra.

"Eddig 334 milliárdból 31 stadion került átadásra. Ami probléma, hogy 2500 pálya van az országban, de ennek csak 5 százaléka található a fővárosban. A Budapest-program célja, hogy 145 pálya legyen a fővárosban, a problémát a helyszínek megtalálása jelenti" – mondta az MLSZ-elnök, aki jelentős eredményként értékelte, hogy jelenleg 280 316 az igazolt labdarúgók száma, a csapatoké pedig 13 000 fölé kúszott.

A közgyűlésen a 72 érvényes szavazati joggal rendelkező küldöttből 54 jelent meg, ők valamennyi beszámolót elfogadták.


Csányi Sándor, a 
Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke (b) és Marco Rossi, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya a szövetség éves közgyűlésén a telki edzőközpontban 2019. május 10-én.
 

 

Borítófotó: Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke beszél a szövetség éves közgyűlésén a telki edzőközpontban 2019. május 10-én.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink