– Az idén kapta meg a diplomáját. Milyen képesítést szerzett?
– Közgazdász vagyok, gazdálkodás és menedzsment szakon végeztem. Azért ezt a területet választottam, mert használható tudást akartam szerezni, olyan szakmát, amellyel több területen is tevékenykedhetem. De még vannak terveim, hosszabb távon célom a doktori cím megszerzése.
– Már maga az élsport rengeteg önfegyelmet igényel, emellett egyetemre járni extra teljesítmény. Honnan vagy kitől tanulta ezt a céltudatosságot?
– Az élsport kialakítja az emberben, hogy nagyon tudatosan kell megterveznie a mindennapjait, és nagyon tudatosan kell élnie az életét. Minden egyes péntek és szombat este előtt mérlegelnem kellett, hogy érdemes-e kimaradni, mert tudtam, ha nem fekszem le este tízkor, azt meg fogom érezni a hétfő reggeli edzésen. A fél másodperccel gyengébb eredmény azért lesz, mert két órával kevesebbet aludtam. Mint ahogy az élsporttal járó tudatosság vezetett oda is, hogy tudomásul vegyem: ennek az életformának egyszer vége lesz, és építenem kell egy másik utat. Meg kellett értenem: az úszás után is lesz élet, utána is ki kell tűznöm célokat, és sok munkát szükséges fektetnem abba, hogy el is érjem azokat.
– A családban is látta ezt a fajta céltudatosságot? Hogy látja, manapság, a kímélő nevelés korában miként lehet egy gyerekben életben tartani az ambíciót?
– Már gyerekkoromban is nagyon határozott elképzeléseim voltak arról, mit szeretnék elérni a sportban. 1998-ban, kilencévesen már úgy nyilatkoztam egy cikkben, hogy olimpiai bajnok szeretnék lenni. Ebben a felfogásban éltem az életemet, mentem azon az úton, amely a célomhoz vezetett. A szülő felelőssége nemcsak abban áll, hogy megóvja a gyereket a bajtól, hanem fel kell készítenie a nagybetűs életre. Ha mindig megóvják a kicsit mindentől, akkor nem tudja majd leküzdeni a nehézségeket. A sportnak ebből a szempontból kiváló nevelőereje van, hiszen nemcsak a testet, hanem a jellemet is formálja, kitartásra, alázatra, fair playre tanít.
– A nehézségeket, sőt a támadásokat a politikában is jól kell tűrni. Kapott is belőle ízelítőt, amikor elvállalta a közös munkát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. Számított arra például, hogy Gulyás Márton is célba veszi?
– Számítottam rá, hogy lesznek, akik megtámadnak. Ebben az országban van egy maroknyi ember, aki csak arra tud gondolni, hogy kizárólag a pénz állhat egy ilyen döntés hátterében. Támadások korábban is értek, nem egy alkalommal. 2004-ben, az athéni ezüst után volt egy komoly mélypontom. Akkor találkoztam olyan véleményekkel, hogy vége a karrieremnek, mert csak a bulvár meg a celebkedés érdekel. Ráadásul ezt a „kritikusok” egy 15-16 éves fiatalra szórták rá. Aztán kaptam akkor is, amikor a londoni olimpiai arany után édesanyámról és a tizenötmillió magyarról emlékeztem meg – akkor lettem „magyarkodó”. Rio után meg olyanokat mondtak, hogy megélhetési úszó vagyok. Az évek alatt megtanultam: mindig lesznek olyanok, akiknek nem tetszik, amit csinálok vagy ahogyan nyilatkozom. De sokkal több pozitív üzenetet kaptam, és ezekből merítek erőt. Megmondom őszintén: a kritikán aluli megnyilvánulásokkal, minősíthetetlen kommentekkel nem foglalkoztam, és ezután sem szeretnék. Azok véleményére igyekszem hallgatni, akik közel állnak hozzám, ismernek, s akik a döntéseim előzményeire is kíváncsiak.
– A családját hogyan érintette a gyalázkodás?
– Anyukámat talán jobban megviselte, mint engem, de a szüleim mindig bíztak a döntéseimben, mindig mellettem állnak. Az emberek manapság szeretnek mindent politikai szintre lefordítani. Nem pártpolitikus lettem, hanem elvállaltam egy pozíciót, ahol a már meglévő sportdiplomáciai tapasztalataimmal segíteni tudok a magyar sportnak, ez pedig túlmutat az aktuális napi politikán, tekintettel arra, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság aktív szavazó tagja vagyok. Eddig is a magyar sport és Magyarország jó híréért dolgoztam, és ez a mostani felkérés sem szól másról.
– Milyen munkát végez pontosan a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban?
– A sajtó gyakran úgy fogalmaz, hogy a NOB sportolói bizottságában dolgozom, ami igaz is, de azzal, hogy 2016-ban közel 1500 sportolótársam szavazatával ebbe a bizottságba beválasztottak, én a NOB teljes jogú, aktív szavazó tagja lettem. Ez a nemzetközi sportdiplomácia legkomolyabb színtere. Jelenleg 96 aktív tagja van a szervezetnek a világon, s ebből ketten vagyunk magyarok, Schmitt Pál és jómagam. Meg kell említenem dr. Aján Tamást, aki a bizottság tiszteletbeli tagja. A feladatunk az olimpiai mozgalom támogatása. Részt veszek a közgyűléseken, a megbeszéléseken. A sportolói bizottságban pedig a sportolók érdekeit képviseljük, egészen komoly eredménnyel, ugyanis éppen tavaly fogadta el a NOB a jogaikról szóló határozatot. Ez egy mérföldkő az olimpiai mozgalom történetében, most már a sportolók hangját is meghallják. Ebben kiváló partner Thomas Bach elnök úr, aki tőrvívóként szintén a sportolói bizottságban kezdte a karrierjét, így fontosnak tartja a véleményünket. A legaktívabb bizottság egyébként mi vagyunk, de a felelősségünk is nagy, mert ma már a legtöbb NOB-ot érintő kérdésben kikérik a véleményünket. Ez év áprilisában, Lausanne-ban lesz az eddigi legnagyobb nemzetközi sportolói fórum, amelyen több mint háromszáz sportoló vesz részt, ez lesz a következő komoly feladat.
– Pályakezdő fiatalként egyedülálló gyakornoki terep egy nagy nemzetközi szervezet. Mi az, amit elsőként megtanult?
– A riói olimpia záróünnepségén választottak meg. Az első ülések azzal teltek, hogy megismerkedtem a szervezet működésével, az ügymenettel, a nyelvezettel. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy az olimpiai mozgalom és a nemzetközi sportszövetségek vezetőit láthatom munka közben. Számomra ez folyamatos tanulás és fejlődés, egy magas színvonalú tréning, ahol helyt kell állnom. Huszonkilenc évesen nem egyszerű belecsöppenni ebbe a világba, de én erre tettem fel az életemet.
– Ehhez kifogástalan angoltudásra van szükség. Volt ideje és energiája az úszás mellett nyelvet is tanulni?
– Kisgyerekkorom óta tanulom a nyelvet. Persze eleinte nem volt könnyű az a fajta szaknyelv, amellyel a NOB-ban találkoztam, de ülésről ülésre egyre könnyebb volt, ma már nem okoz semmiféle nehézséget. Természetesen folyamatosan tanulok, energiát fordítok arra, hogy képezzem magam. Ezért is döntöttem úgy, hogy jöhetnek a következő nyelvek: spanyolul és franciául szeretnék még megtanulni.
– Január végén jelentette be Szijjártó Péter, hogy a főtanácsadója lett. Mi lesz a dolga?
– Nagyon megtisztelő, hogy számítanak rám, egyúttal óriási lehetőség is a számomra, hogy a miniszter úr meghívott a csapatába, és fontosnak tartja azokat a tapasztalatokat, amelyeket az olimpiai mozgalomban szereztem. A Külgazdasági és Külügyminisztériumban megalakult a nemzetközi sportdiplomáciai főosztály, az ottani munkába tudok bekapcsolódni. Amikor 2018 márciusában abbahagytam az úszást, csatlakoztam dr. Fürjes Balázs – ő az államtitkári feladatai mellett a nemzetközi sportpályázatokért is felel – teamjéhez, és a mai napig tevékenykedem ezen a területen is. Nagyon megtisztelő, hogy két ilyen nagy tudású és nagy munkabírású emberrel dolgozhatok együtt, állnom is kell a sarat. Fontos látni: NOB-tagként én nem Magyarországot, hanem az olimpiai mozgalmat és elsődlegesen a sportolókat képviselem a nemzetközi színtéren. Vagyis ez egy szakmai feladat. Igaz, a személyes megítélésem visszahat a hazánkról alkotott képre is. Igyekszem is ennek tudatában ellátni a feladataimat. Itthon pedig a felkérések arról szólnak, hogy a nemzetközi sportéletben, sportdiplomáciában szerzett tapasztalataimra kíváncsiak, hiszen egyedülálló módon látok át sok folyamatot, döntést, aktívan részt veszek számos világeseményen, és nem mellesleg a sportolók világát is közelről ismerem, hiszen egy éve még aktív úszó voltam.
– A sok előzetes fanyalgás ellenére a Fina-világbajnokság hatalmas siker lett, újabb komoly világversenyek rendezését nyertük el. Hogyan látja, mi kell ahhoz, hogy egy hazánk méretű ország fel tudjon kerülni a sport világtérképére rendezőként?
– Lassan két év telt el a vizes vb óta, és nemzetközi szinten a mai napig kapok pozitív visszajelzéseket arról, milyen fantasztikus esemény volt, mennyire megszerették Budapestet. De olyan emberekkel is rendszeresen találkozom, akik még nem jártak hazánkban, ám a világbajnokságot és Budapest vagy éppen a Balaton csodálatos arcát látva kedvet éreznek a látogatáshoz. Ezek a tapasztalatok mind megerősítik azt, hogy egy profin szervezett világversenynek elképesztő imázsépítő hatása van. Budapest sokkal szebb és élhetőbb, mint ahogy azt sokan gondolják a nagyvilágban. Maga a város szépsége is mindig meglepi az ideérkezőket, de a pezsgő élet és a közbiztonság is. Higgyük el, hogy ezek a megmérettetések nemcsak a versenyzők részvételéről szólnak, hanem a szurkolók tömegeiről is. Óriási siker, hogy az idén öt nagy sporteseménynek lesz a házigazdája a főváros, illetve az ország. Hamarosan kezdődik az asztalitenisz-vb, de mi rendezzük a kajak-kenu, az öttusa- és a vívó-világbajnokságot, valamint a Maccabi játékokat is. A hosszú távú cél ezt a sort folytatni, hogy minél több rangos világesemény rendezési jogát nyerjük el. Mi ezen dolgozunk. Emellett Budapest 2019-ben az Európa sportfővárosa cím birtokosa, ami arról is szól, hogy az itt élők ne csak közönségként működjenek, hanem maguk is minél aktívabbak legyenek.
– A saját sportjától sem szakadt el teljesen, hiszen a Magyar Úszó Szövetség elnökségének a tagja, a sportolói bizottság elnöke. A hazai úszósport évtizedek óta termeli a nagy bajnokokat. Az érdekel, mi az a sajátosan magyar metódus, amelyet csak a hazai szakma tud?
– A legmeghatározóbb az, hogy az úszó példaképek óriási hatással vannak a fiatalokra. Jómagam kisgyermekként Rózsa Norbert nyomdokaiba akartam lépni. Az volt az álmom, hogy kétszáz méteres mellúszásban olimpiát nyerjek. Amikor kilencéves voltam, odaléptem a nálam kétszer magasabb Rózsa Norberthez, és autogramot kértem tőle. Tizenhárom esztendő múlva meg már együtt fényképezkedtünk mint olimpiai bajnokok. Majd hozzám jöttek a srácok, s én adtam autogramot. Ma pedig minden gyerek Hosszú Katinka akar lenni. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a fiatalok látják ezeket a sikereket és a sikerek mögött álló embereket. A másik tényező, hogy olyan szakmai hátterük van a magyar edzőknek, mint nagyon keveseknek a világban. A tudás megosztása a hazai úszószakma nagy erőssége. Valóban van egy magyar módszernek nevezett felkészülési mód, ez pedig az állóképesség kiemelt, rendkívüli fejlesztése. A szakmai háttér és a példák teszik lehetővé azt, hogy sorra nőnek ki a tehetségek, és a szemünk előtt nő fel a következő generáció. A teljesség igénye nélkül említek neveket: Késely Ajna, Milák Kristóf. Ők reményeim szerint még nagyon sok érmet szállítanak a hazai úszósportnak.
– Ma már az úszás azon sportok közé tartozik, ahol komoly pénzdíjakkal számolhatnak a versenyzők, biztos egzisztenciát teremthetnek. Ez hozzátesz a népszerűségéhez?
– Nyilván e mellett sem lehet elmenni, de kilencévesen nem gondol erre egy gyerek, az ő szeme előtt az aranyérem lebeg. Az úszás és a sport szeretete nélkül, alázat hiányában nem lesz bajnok egy sportoló. Természetesen van olyan életkor, amikor sok versenyző már csak azért áll a rajtkőre, hogy keressen, de ez is rendben van. Egy harminc körüli élsportolónak azokkal kell versenyeznie a civil pályán, akik már tíz éve ott vannak, és erre fel kell készülni. Az élsportoló a fiatalságát arra fordítja, hogy az országát képviselje, de az már keveseknek adatik meg, hogy olimpiai bajnokok legyenek, tehát van ebben komoly kockázat is.
– Tokióban mit vár az úszóktól?
– Nagyon remélem, hogy a favorit úszók, a kiforrott versenyzők, mint pl. Hosszú Katinka, hozzák a formájukat. De azt is várom, hogy a fiatalok, akik már be-benézegetnek a világ élmezőnyébe, feljutnak a dobogóra, ám nem szeretnék terhet tenni rájuk.
– Sosem titkolta, hogy a magyarsága és a magyar sikerek fontosak az életében. Miért született az a mondat, hogy „tizenötmillió magyart kellett végigvinnem ezen a kétszáz méteren”?
– Mindig is nagy magyarságtudattal rendelkező, hazaszerető fiatal voltam, ebben a szellemben neveltek a szüleim. Nagypapámtól és tőlük azt tanultam, hogy a határokon túl, a Felvidéktől a Vajdaságig is magyar anyától és magyar apától származó honfitársaink élnek, akiknek magyar az anyanyelvük. Bevallom, a sport és az állandó felkészülés miatt csak felnőtt fejjel, az elmúlt években jutottam el például Kárpátaljára vagy Erdélybe. Mindenütt nagyszerű élmény volt találkozni az ottaniakkal, de a szívem csücske Székelyföld. Könnyfacsaró volt látni Csíkszeredán azt, hogy a határtól hatszáz kilométerre, Trianon után száz évvel milyen méltósággal tartják ezek az emberek a magyarságukat. Az ottlétem során nagyon megérintett a székely emberek mentalitása és tartása. Sok helyen jártam már a világban, de Erdélyben úgy éreztem magam, mintha otthon lennék. Sok barátom mondja azt, hogy ha választhatna, hol szülessen újra, Székelyföld mellett döntene, és ezzel én is maximálisan tudok azonosulni. Tehát a kérdésére azt tudom válaszolni, hogy úgy érzem: a magyar siker a világ bármely részén élő magyar emberek sikere. Biztonságot és tartalmat ad az életnek az, ha van hová tartoznunk.
