– Itt ülünk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) épületében – miután a „cégnevet” még nem írták át. Mennyiben más az ön által vezetett tárca funkciója, mint az elődjéé volt?
– Például abban, hogy semmiképpen sem fejlesztési minisztérium. Ez a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter és stábjának a munkahelye. Tárca nélküli miniszterként feladatom, hogy irányítsam és felügyeljem a stratégiai jelentőségű állami vállalatok működését, képviseljem, közvetítsem, s ha kell, számonkérjem a kormányzati célokat és döntéseket a cégeken. Fontos célom továbbá, hogy a vállalatoknál egységes portfóliókezelési stratégiát alakítsak ki. Egyébként pedig a kormányalakítás során az NFM vagyongazdálkodással foglalkozó része és a kormánybiztosság korábbi portfóliója egyesült. Maga a tény, miszerint egy épületben vagyunk, jelzi: az egységes, jól átgondolt nemzeti vagyongazdálkodás irányába tettünk egy újabb lépést. Ez a munka 2010-ben kezdődött.
– Vagyis azóta tart?
– Nézze, 2010-ben vissza kellett szerezni az állami vagyont, majd 2014–18 között ezt meg is kellett erősítenünk. 2010 előtt a vagyon felélése volt a jellemző, a költségvetés pillanatnyi állapota határozta meg az azzal való gazdálkodást. Ezért a kormányváltás után első körben az állam megállította az állami vagyon kiáramlását, második lépcsőben megszilárdította ezt, harmadik lépésben pedig visszaszerezte a stratégiai vagyonelemeket a piacról. Az így kialakított portfólió alkalmas egy hosszú távú vagyonpolitika kialakítására és az állami vagyonelemek vonatkozásában jelentkező szinergiák kihasználására.
– Mi most az a feladat, amely miniszteri posztot is igényel?
– A legfontosabb teendők közé a nyolc éve elkezdett vagyonpolitika folytatása, a közvagyon gyarapítása és a vele történő észszerű gazdálkodás tartozik. A korábbi mindent eladni gyakorlatot felváltotta a tudatos, felelősségteljes vagyongyarapítás, a hatékonyságra törekvő gazdálkodás. Miért is ne lehetne egy állami tulajdonú gazdálkodó szervezet ugyanúgy hatékony, jól szervezett, rugalmas, mint a magántulajdonban működő? Számos példát tudnék mondani erre.
A rendkívül nagy méretű állami vagyon tekintetében pedig meg kell vizsgálnunk, melyek azok a vagyonelemek, amelyek az állam működéséhez szükségesek, s melyek azok, amelyek kevésbé vagy egyáltalán nem. Erre azért is van szükség, mert be kell azonosítani azokat a területeket, amelyek húzóágazatokká válhatnak és amelyekhez szakpolitikai érdek fűződik.
– Lehet az állam jó tulajdonos?
– Igen, bár ez egy régi vita. De meggyőződésem, hogy vannak olyan ágazatok, ahol nem is lehet más, mint az állam a jó gazda. Sőt ahhoz, hogy valódi versenyhelyzet alakuljon ki, kell az állam is. A speciális magyar helyzetben ilyenek a közszolgáltatások. Ismert, hogy a kilencvenes években a privatizáció során sok esetben előnytelen szerződéseket kötött az állam, aminek az árát a fogyasztók fizették meg. Jó döntés volt, hogy erre a területre tulajdonosként visszatért, s jó árakat és ellátásbiztonságot garantál, valamint törekszünk arra, hogy ügyfélélményt is nyújtson. Természetes azonban, hogy az állami birtoklást nem tartjuk kizárólagosnak.
A polgári kormányzás alatt alapvetően megváltozott az állami tulajdonlásról való gondolkozás, az állami vagyonnal való gazdálkodás gyakorlata. Szakítani kellett azzal a korábbi mantrával, hogy „az állam a legrosszabb gazda”. Alapvető célunk, hogy az állami vállalatok ne vigyenek, hanem hozzanak, azaz járuljanak hozzá a gazdasági növekedéshez, a versenyképességhez, hazánk regionális és nemzetközi gazdasági szerepének az erősítéséhez.
– Mi változott még?
– A szakminisztériumok és a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli minisztérium feladatainak a megkülönböztetésekor elválasztjuk az állam tulajdonosi és szabályozói szerepkörét. A szaktárcák a szakpolitikával foglalkoznak, és egyes esetekben megrendelőként jelennek meg. A tulajdonosi jog gyakorlója pedig úgy viselkedik, mint egy tulajdonos: elvárja a nyereséges gazdálkodást, a hatékony tervezést és működést, a jövőképet.
Miniszteri kinevezésemet követően két körben is jelentős módosításokat hajtottunk végre az állami vagyonelemeket érintő tulajdonosi joggyakorlás tekintetében: egyrészt számos, korábban az MNV Zrt. kezelésébe tartozó céget átadtunk más tárcáknak, másrészt közvetlen miniszteri tulajdonosi joggyakorlásba került 17 társaság, melyek jellemzően közszolgáltatást látnak el, vagy széles társadalmi rétegeket érintő feladatuk van. Itt az a célunk, hogy e vállalatok tevékenysége és szolgáltatásai jobban igazodjanak az elvárt piaci trendekhez és a lakosság megváltozott igényeihez.
A vagyongazdálkodás tekintetében így egy háromszintű rendszer alakult ki: vannak cégek, melyek közvetlenül az én irányításom alatt állnak, vannak olyanok, melyek maradtak az MNV Zrt. kezelésében, és egyes vagyonelemek esetében szakminisztériumok lettek a tulajdonosi jog gyakorlói. Az egységes portfóliókezelési stratégia megvalósulását a tárcák birtokosi joggyakorlása alá eső vállalatoknál egy kormánybiztos felügyeli, aki történetesen az egyik államtitkárom. Fontosnak tartottuk ugyanis, hogy a vagyonkezelésre és a cégek működésére vonatkozó egységes irányelvek mindenhol érvényesüljenek, ne csak a tárca nélküli miniszterhez tartozó társaságoknál.
– S mi az, ami standard?
– Stratégiai tulajdontól nem válunk meg. Ezek alapvetően azok a területek, melyek a lakosság mindennapjait határozzák meg, és az állam működéséhez szükségesek. Vannak ugyanis a gazdaságnak olyan szegmensei, ahol a profit mindenekfelettiségén túl komolyabb, mélyebb ügyekre kell tekintettel lenni, lásd pl. energiaszolgáltatás, közművek, egészségügy. Az állami tulajdonlásnak több sajátos szempontja van, amelyre a piaci szereplőknek nem feltétlen kell figyelemmel lenniük, vagy nincsenek is tekintettel azokra. Csak példaszerűen: alacsony, kiszámítható energiaárak alapján az ország versenyképességének a javítása, a vállalkozások által megtermelt profit hazai gazdaságban való tartása, erős, komoly méretű vállalkozások felépítése, amelyek nemzetközi szinten is versenyképesen léphetnek piacra.
– Hol lesz aktív az állam mint tulajdonos?
– Ott mindenképpen, ahol alapvető az átalakítás igénye. Ilyen például az egységes közműellátás, a közlekedés, de szeretnénk megerősíteni az állami részvételt a feltörekvő iparágakban is. Olyan módon kívánjuk ezt megteremteni, hogy az államadósságra mindez ne gyakoroljon kedvezőtlen hatást, és csak csekély mértékben igényeljen költségvetési forrásbevonást.
– Mekkora a szóban forgó vagyon?
– Az állami vagyon értéke hozzávetőleg 16 000, s ebből a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által kezelt vagyon értéke 8600 milliárd forint. Nincs benne a köztudatban, de 43 ezer ingatlan és 290 ezer ingóság is az MNV kezelésében áll. Utóbbi összértéke meghaladja a 280 milliárd forintot is. És mintegy négyszáz állami vállalat sorolható még ebbe a körbe.
– Személycserék történtek az MNV, a Magyar Posta, az MVM és az NKM élén. Pedig ezeknél a cégeknél másfél-két év a vezetők „szavatossága”. Ez lesz az újak mandátuma is?
– Békés elválás volt mindegyik. Minden személycsere előtt átbeszéltem az adott vállalatvezetővel, hogy milyen típusú változásokat tervezek. S eljutottunk odáig, hogy egyes esetekben kellenek a személyi változások is. Hangsúlyozom, hogy a váltásoknál nem személyi, hanem stratégiai-szakpolitikai megfontolások játszottak szerepet. Gondoljunk például Dávid Ilonára, aki a MÁV élén már bizonyította menedzseri képességeit, ezért került most a Volán élére, ahol nagyobb szükség van a tapasztalataira és vezetői képességeire. De Kóbor Györgyöt is említhetném, aki az NKM éléről az MVM-be távozott. Arra törekszem, hogy az állami vállalatoknál stabilitást érezzenek a munkavállalók. Nem az a célja a miniszteri munkának, hogy személyi jellegű változások legyenek, de ahol azt látjuk, hogy nincs jövőkép vagy éppen reális gazdálkodás, és nem tudnak eredményeket elérni, azokon a területeken lépni kell a vezetők tekintetében is.
– Nézzünk a „koronaékszerek” közül párat! Mit tervez a Magyar Postával, a MÁV-val és a Volánnal? Ráadásul az utóbbinál mindenki jogosan sürgeti az egységes menetrendet is!
– Mindegyik esetében az a cél, hogy hosszú távú stratégiával biztosítani lehessen a piaci nyereségességet. A postánál az alapszolgáltatások minőségének a javítása mellett tovább kell erősíteni a logisztikai üzletágat, míg az MVM és az NKM együttesen képes ellátni az energetikai értéklánc minden részét, a termeléstől az elosztáson és a kereskedelmen át az ügyfelekig.
Ami pedig a menetrendek összehangolását illeti, először az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) el kell készülnie a közlekedési stratégiának, mi pedig arra rímelve végiggondoljuk, milyen változtatásokat kell meglépnünk a társaságok működtetésében, milyen eszközrendszert szükséges biztosítanunk ehhez. A kormány 2010-ben egy tönkretett közlekedési rendszert örökölt meg; ebből a helyzetből 2014–15-re jutottunk el oda, hogy ezek a vállalatok szervezeti és gazdálkodási tekintetben talpra álltak. Néhány hete felállt egy közös munkacsoport Fónagy János miniszterelnöki biztos vezetésével, amelynek a feladata többek között épp a közös menetrend kidolgozása lesz. A cél az, hogy az ügyfelek igényeit és érdekeit szem előtt tartva megkeressük s kiaknázzuk a közös szinergiákat. Ezt első lépcsőben a menetrendi, később a jegyrendszer és az utastájékoztatás összehangolásával lehet kivitelezni. Rajtunk nem fog múlni, hogy megvalósuljon.
– Az MKB bejelentkezett a Budapest Bank (BB) megvételére. Mikor döntenek erről?
– Nem pusztán az MKB érdeklődik, informálisan más bankok is jelezték vételi szándékukat. A Budapest Bank értékes „portéka”, hiszen jó gazdasági mutatói és erős kompetenciái vannak, különösen a kkv-szektor finanszírozásában. Az EBRD-vel kötött megállapodás értelmében nem lehet a BB-ben többségi tulajdonos az állam, s természetesen betartjuk az adott szavunkat.
– Maradván a bankoknál: MFB, Takarék?
– A Magyar Fejlesztési Banknál már elkezdődött a portfóliótisztítás, miután nem vagyonkezelőként, hanem valódi fejlesztési bankként kell működnie. Tudni kell, hogy több százmilliárd forintnyi olyan finanszírozási igény van a piacon, amelyet a kereskedelmi hitelintézetek nem tudnak lefedni; az MFB-nek ezeket a szereplőket kell elérnie. A Takarék Csoport esetében folytatjuk a megkezdett munkát, melynek eredményeként az elmúlt két évben a takarékokkal együttműködve stabilizáltuk a csoport helyzetét. Középtávon továbbra is az a cél, hogy hatékonyságjavítás mellett állami részvétel nélkül működjön a szektor, s a csoport a vidék bankja maradjon.
– Összeolvad az MVM az NKM-mel? S ha igen, mikor?
– Konkrétumot még nem tudok mondani, de összenő, ami összetartozik. Ebbe az irányba indultunk el. A Magyar Villamos Műveket és a Nemzeti Közműveket a leghatékonyabban egy nagy, egységes energetikai társaságcsoportként lehet most működtetni. Miközben az MVM és az NKM jelenleg még az energetikai ellátási lánc egy-egy szereplője, addig a saját területükön a nemzeti bajnokok is. Ez a két cég együttesen képes a szektor minden területén megjelenni, s van esély arra, hogy piacvezető legyen.
– Állami tulajdonban van a Budapesti Értéktőzsde is. Elképzelhető a nagy állami cégek – MÁV, Magyar Posta – parkettre vitele?
– Idő előtti a kérdés, a tőzsdére lépésnek ugyanis komoly felkészülési időszaka van, és a részvényparketten történő megjelenés szigorú feltételeket támaszt a társaságokkal szemben. Ugyanakkor bármelyik állami vállalat számára fontos lehet, hogy tőzsdeképes mutatókkal, transzparenciával és teljesítménykényszerrel bírjon.
– Említette, hogy lesznek olyan vagyonelemek, cégek is, amelyekre nem lesz szüksége az államnak. Mikor válik publikussá ezeknek a köre?
– A nemzeti vagyonkezelőtől az év végére várom azt az első listát, amely megmutatja, melyek azok a cégek, amelyeket továbbra is szeretnénk állami kézben tartani, s melyek azok, amelyeket első körben értékesítenénk. De ez a munka nem zárul le decemberben, hiszen a vállalatok teljesítményét folyamatosan értékeljük majd. Ezzel párhuzamosan át kell gondolnunk az MNV Zrt. szerepét és működését, erősíteni szükséges klasszikus vagyonkezelői feladatait is.
– A több mint négyszáz állami cégnél tervez-e létszám-racionalizálást az állam?
– A felelős gazdálkodás része, hogy minden egyes társaságnál pont annyian végezzék el a munkát, mint amennyi munkavállaló ehhez szükséges. A túl nagy vízfej esetében azonnal lépni kell, a bürokráciát minden esetben csökkenteni szükséges. De a humánerőforrás-gazdálkodás területén nem is ez lesz a fókuszban, hanem a szakemberek pótlása – postásra, gázszerelőre, villanyszerelőre ugyanis mindig szükség van.
– Egyetlen női miniszterként miként készül a kormányülésekre? Állítólag az maga a szellemi pingpong!
– Sosem jutott eszembe, hogy női miniszterként gondoljak magamra. Tárca nélküli miniszter vagyok. Megtisztelő a negyedik Orbán-kormányban dolgozni, nyílt beszélgetések, nyílt viták és jó szándék jellemzi a kabinetet, racionális célok mentén, az emberek jóléte érdekében igyekszünk döntéseket hozni. A kormányzati megbeszélések pedig olyanok, mint egy vizsga. Fel kell készülni rájuk, és néha az ötös sem elég.
NÉVJEGY
A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát: közgazdász, nemzetközi kapcsolatok szakértő
1998-tól a Postabank és Takarékpénztár Rt. kockázatkezelési divíziójának értékelője, a vezérigazgató szakmai titkára s a hitelezési bizottság titkára
2001-től a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője, majd igazgatóhelyettese
2007-től a Gazdasági Versenyhivatalban dolgozott
2010-től a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. ügyvezető igazgatója
2011-től a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja
2016–18 között a Miniszterelnökség postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosa
2018 májusától a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
Fotós: Fürjes Viktória
