PORTRÉ
Az Északi Liga egy speciális olasz pártképződmény. Hat északi tartomány függetlenségi pártjaiból alakult, majd kiterjesztette működését egész Észak-Olaszországra. Bár hajlamosak vagyunk úgy szemlélni Itáliát, mintha az ókori Róma óta egy állam lenne, valójában egy mindössze százötven éves államról beszélünk, amely egymástól gazdaságilag, kulturálisan és nyelvileg is erősen különböző tartományokat foglal magában, jelenleg is erős helyi identitásokkal. Míg az északi rész a legfejlettebb európai régiókhoz tartozik, addig dél felé haladva egyre szegényebb és mind kevésbé iparosodott térségek találhatók.
Róma kezdetektől fogva próbálkozik fejlesztési források átcsoportosításával kiegyenlíteni az észak–déli gazdasági különbséget, e távolság mégis inkább nő az egyes régiók között.
Az északi tartományok függetlenségi mozgalmai ennek az átcsoportosításnak a megszüntetését tűzték ki célul, hol csak egy föderatív átalakítás, hol pedig a független Padánia létrehozásának a követelésével. Ez az igény népszerű volt egyes északi régiókban, néhol a szavazatok harmadát is sikerült begyűjteni, de értelemszerűen népszerűtlen volt délen, és így országosan csak kis-közepes párti szerepre volt elegendő.
Szélsőbalról indult
A 46 éves Matteo Salvini a Milánói Egyetemen először politológiát, majd történelmet hallgatott, de tanulmányait megszakította politikai pályafutása kedvéért, és azóta sem fejezte be. Kezdetben az Északi Liga szélsőbaloldali szárnyához tartozott, annyira, hogy később Padániai Kommunisták néven alapított saját frakciót. Emiatt később sok kritika érte, mondván: csak a szavazatszerzés miatt változtatta meg a nézeteit. Ám ő így válaszolt: „Az európai jobboldalban ma több baloldali értéket látok, mint a tényleges baloldalon. Ezek a pártok és mozgalmak azok, amelyek ma megvédik a dolgozókat.”
Politikai karrierje európai parlamenti képviselőként indult, majd az olasz törvényhozás tagja is lett.
2013-ban elindult az Északi Liga vezetői posztjáért, amikor a korábbi elnökről, Umberto Bossiról kiderült, hogy elsikkasztotta az alakulat pénzét, majd pénzmosással és adócsalással is megvádolták. A szavazást 81 százalékkal nyerte meg. Az európai parlamenti választási kampányt erős eurószkeptikus hangszereléssel vezette. A közös pénzt emberiség elleni bűntettnek nevezte, s együttműködést kezdeményezett Marine Le Pen és Geert Wilders pártjaival, amiért a saját formációjából is többen bírálták. Az első általa vezérelt kampány eredménye vegyesre sikeredett. Az elért 6,2 százalék lényegesen rosszabb volt ugyan, mint az előző EP-választási eredménye, viszont lényegesen jobb, mint az országgyűlési megmérettetéseken való szereplése.
Ezután Salvini nekiláthatott a párt új irányvonalának a megalkotásához. Belátván, hogy a csak az északi régiókra koncentráló politika kispárti szerepre kárhoztatja az Északi Ligát, a déli terjeszkedést tűzte ki egyik fő célként. Kezdetben létrehoztak egy testvérpártot, a Salvinivel Együtt azonban nem nagyon hozta a sikereket.
Az északi tartományi választásokon viszont a Liga rendre jobb eredményeket ért el korábbi nagy testvérénél, a Berlusconi vezette Forza Italiánál. Salvini beszédeinek a fókusza egyre inkább a bevándorlás megállítására helyeződött át.
A 2018-as országgyűlési választásokra a Liga logójáról eltüntették az északi jelzőt, és a kommunikációjukban sem használták. A megmérettetésekre jobbközép koalíciót alkottak a Forza Italiával és a korábban abból kivált Olasz Testvérek nevű párttal. 2017 elején Berlusconi bejelentette, hogy megállapodtak Salvinivel: amelyikük pártja több szavazatot ér el, az adja a miniszterelnököt. Ez nem tűnt túl nagyvonalú ajánlatnak, hiszen ekkor még a Forza Italiának majd másfélszer annyi támogatója volt a közvélemény-kutatások szerint.
A szavazás napjára viszont változott a helyzet. Az Italians first jelszóval kampányoló Liga 17 százalékot szerzett, közel megduplázva a korábbi legjobb eredményét, és megnégyszerezte szavazói számát az előző választáshoz képest, míg a Forza Italia nem tudott előbbre lépni.
A megmérettetés viszont Olaszország szempontjából felemás sikert hozott. Sem a pártként legnépszerűbb 5 Csillag Mozgalom, sem a jobbközép koalíció nem ért el annyi mandátumot, hogy kormányt tudjon alakítani. A baloldal történelmi vereséget szenvedett, így a kormányalakítás számukra szóba sem jöhetett, de matematikai szempontból lehetséges koalíciós partnerek voltak bármelyik oldal számára.
Hosszas politikai játszmák kezdődtek. Az 5 Csillag Mozgalom mint rendszerkritikus párt kizárta, hogy Silvio Berlusconiékkal együtt kormányozzon. A jobbközép koalíció kizárta, hogy a baloldallal kormányozzon. A megismételt választás lehetőségét a köztársasági elnök zárta ki, lévén, hogy az a mérések alapján újra patthelyzethez vezetne.
Végül, vélhetőleg attól tartva, hogy a baloldallal köt szövetséget az 5 Csillag Mozgalom, a Liga kivált a jobbközép koalícióból, és újat alakított vele.
A Liga átengedte a kevés sikerrel kecsegtető minisztériumokat a szociális ígéretekkel kampányoló koalíciós partnerének, és Salvini a belügyi tárcát választotta magának. Belügyminiszterként két kérdésre összpontosított: az illegális migráció megakadályozására és a „migránsbűnözés” felszámolására.
Megvédett kikötők
Első lépésként lezárta az olasz kikötőket a nem olasz illetőségű civil mentőhajók előtt. Az intézkedés hatása drámai volt. Egyrészt belpolitikailag, mert az olaszok rácsodálkoztak arra a tényre, hogy létezhet olyan politikus, aki megvalósítja a választási ígéretét, másrészt nemzetközi szinten is, mivel színvallásra kényszerítette a többi európai országot, többek közt az olasz intézkedéseket a leghangosabban kritizáló franciákat, hogy ők sem hajlandók engedélyezni a civil hajók kikötését. E politika és a közösségi média professzionális használata eredményeképpen mára Salvini közel megduplázta pártja népszerűségét. Könnyen lehet, hogy az európai parlamenti választásokon a Liga lesz az a párt, amelyik a legtöbb képviselőt küldi Brüsszelbe egész Európából.
Borítófotó: Salvini az olasz SWAT-egységeknél látogatóban. Megtalálta a csodafegyvert
