KI AKAR ITT KÁOSZT?
Decemberben mintha mindent egy lapra tett volna fel az ellenzék, mintha ez lett volna az utolsó lehetősége arra, hogy a politikusai bizonyítsanak a nyugati médiának, a külföldi szponzornak, a hazai balliberális értelmiségi holdudvarnak.
Az akciósorozat az Országgyűlés őszi ülésszakának utolsó napján kezdődött, amikor a munka törvénykönyvének a módosításáról szóló szavazás is napirenden szerepelt. Ez volt a túlóra-szabályozás kiterjesztését tartalmazó fideszes képviselői iromány. Az ellenzék már a javaslat vitája során is tőle szokatlan hevességgel támadta a tervezett intézkedést. Néhány szakszervezet december elejére tüntetést is szervezett a Kossuth térre, amelyre az ellenzéki pártok is rácsatlakoztak. Az MSZP egyik alelnöke, Komjáthi Imre – mintha csak szondáztatni szerette volna a rendőrséget – nekirohant a Parlament épületét védő sorfalnak.
Komjáthi akciója is kedvet csinálhatott az ellenzéki képviselőknek ahhoz, hogy a szabályozás végszavazásán radikális eszközökhöz nyúljanak. Forrásaink szerint természetesen nem az MSZP politikusa volt az értelmi szerzője az akciónak, Gyurcsány Ferencet sejtik a háttérben. Mintaként a Jobbik 2013-as húzása szolgálhatott.
A JOBBIK MÁR FOGLALT PULPITUST
A „radikálisok” akkor a földtörvényről szóló parlamenti szavazás közben elfoglalták az elnöki pulpitust. A levezető elnök akkor és most decemberben is a KDNP-s Latorcai János volt, akit hat éve ugyancsak nem engedtek levezényelni az ülést. (Végül nem az elnöki, hanem a szónoki pulpitusról tette ezt meg – a szerk.) A különbség annyi volt az akkori és a mostani esemény között, hogy a jobbikosok nem tolták bele a miniszterelnök és a kormánypárti képviselők arcába a telefonjukat, s a közösségi oldalukon nem közvetítették élőben mobiljukkal az ülést. Ez a mostani technika már a szélsőbaloldali, Alinsky-féle radikalizmus szellemében foganhatott.
Azonban nem lehet véletlen, hogy az ellenzék ilyen eszközökhöz nyúlt. Feltehetően nem önszántukból ötlötték ki mindezt. Az áprilisi, az ellenzék számára ismét teljes kudarccal végződő választások után ugyanis hatalmas nyomás nehezedett rájuk Soros György és a hozzá kötődő szervezetek részéről. Április 8-a után – bár a „civil tüntetések” már a következő napokban megkezdődtek – az ellenzék sokáig nem ocsúdott fel az újabb kétharmados pofonból. Még a szimpatizánsaik is azzal vádolták őket, hogy nevetségesek, ügyetlenek, és semmire sem képesek a parlamentben.
SOROS NÉPFRONTJA
Az Együtt a választások után rögtön megszűnt, és elkezdődtek az ellenzéki pártokon belüli leszámolások, kizárások, amit leginkább az LMP és a Jobbik szenvedett meg. Áprilisban végül ők nem álltak be a széles körű összefogásba. Decemberre azonban már kitisztult a kép, és mindkét párt részt vett az ellenzéki akciókban. A Jobbik vezetése nyílt meakulpázásba kezdett. Arról beszéltek, hogy tavasszal hibáztak, össze kellett volna fogniuk a baloldallal.
Értesüléseink szerint mindez nem lehet véletlen. A bevándorláspárti és a multikulturális társadalmak kialakításának zászlóvivője, az amerikai tőzsdeguru, magát filantrópnak tartó Soros György ugyanis ehhez az összefogáshoz kötötte a további anyagi és erkölcsi támogatását. A milliárdosnak az Európai Parlamentben nagyon kellenek a magyarországi ellenzéki képviselők is, hiszen fenn akarja tartani a testület legnagyobb frakcióját. 2014 után ugyanis a 751 képviselőből 226 valamilyen úton-módon az ő támogatójának számított. Ez egy pártcsaládokon átnyúló együttműködés, amelyet Soros, úgy látszik, „kicsiben”, Magyarországon is meg akar oldani. Ezt a direktívát, úgy tűnik, mindenáron le is vezénylik még ebben az évben.
Az uniós választási közös ellenzéki lista alapgondolatát mindenesetre Tóth Bertalan, a szocialisták elnöke az év eleji tízezres „megatüntetésen” már elhintette. Az LMP és a Jobbik még láthatóan hezitál, de májusig – ismerve az ellenzéki pártok gyorsan változó véleményét – beadhatják a derekukat.
ANTISZEMITIZMUS? KIT ÉRDEKEL?
És ebben a folyamatban már az sem számít, hogy az emberi jogok melletti kiállásra és az antiszemitizmus elleni küzdelemre büszke balliberálisok immár egyértelmű szimpátiával tekintenek a Jobbikra. Arra a pártra, amelyet 2012-ben ugyanők még be akartak tiltani, arra a szervezetre, amelynek a képviselője tavaly novemberben lebukott antiszemita, uszító mondatai miatt. Szávay István december elején hiába jelentette be a képviselőségről való lemondását, ez keddi lapzártánkig nem történt meg, még most is teljes jogú tagja a frakciónak. Az MSZP–P tavaszi miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely a múlt héten képes volt arra, hogy mindezek után „nácimentesnek” minősítse a Jobbikot.
Hol van ma már az a meghökkenés, amely Gyurcsány Ferenc 2016-os kaposvári fórumát és a helyi megyei lapnak adott interjúját követte, amikor egy baloldali politikus először beszélt nyilvánosan barátságosan a Jobbikról?! A bukott miniszterelnök akkor azt mondta, „a centrális erőtér fölött létrejöhet a bal- és jobboldal összefogása”. Most decemberben – bár a parlamenti és az MTVA-beli ellenzéki produkciókban nem vett részt tevőlegesen – továbbment, s azt mondta, kibontakozott az ellenállás, már a rendszer lebontása a cél, és a parlamenten kívüli, valamint belüli ellenzék összefogása sikerre vezethet.
Forrásaink azt mondták: a volt kormányfő és több MSZP-s politikus – például Hiller István, Hiszékeny Dezső, Molnár Gyula – nem véletlenül nem állt bele az ellenzéki performance-okba. Azokat ugyanis a „veterán” szocialista képviselők is kockázatosnak tarthatják.
KI LEGYEN A VEZETŐ?
Nem véletlenül. Egy baloldali közvélemény-kutató informátorunk szerint az ellenzék nemhogy nem nyerne, hanem egyenesen szavazókat veszítene azzal, ha a pártjai összeborulnának az idei EP-választásokon. Mindenesetre azt ő sem cáfolta: ennél a veszélyérzetnél sokkal erősebb, hogy Soros ehhez az összefogáshoz kötötte a támogatását. Ha most, ciklus közben vagy a 2022-es választásokon nem sikerül megbuktatni az Orbán-kormányt, akkor kivonul Magyarországról.
Az viszont még nem tisztázott, hogy ki is legyen az egységes ellenzék vezére. A posztra több jelentkező is lenne.
Gyurcsány Ferenc, aki a legkarakteresebb kormányellenes politikus, régóta dolgozik az együttműködésen. Az ő múltja azonban igencsak terhelt, kormányzása kudarcokkal volt teli, így ez behatárolja a lehetőségeit.
Úgy tudjuk, felmerült, hogy Bajnai Gordont újra előhúzzák a cilinderből, és ő lehetne egy közös ellenzéki EP-lista vezetője.
Ő azonban a 2014-es választáson hatalmasat bukott és visszavonult a politizálástól. Ez utóbbi azonban még előnyére is válhatna, s a karaktere, valamint liberális beállítottsága, visszafogottsága leginkább Emmanuel Macron francia elnököt idézi. Utóbbi csillaga azonban leáldozóban van, népszerűsége soha nem látott mélypontra süllyedt, és a francia sárga mellényesek mozgalma kitartóan tüntet ellene.
Macront és Bajnait az is összeköti, hogy kiváló kapcsolatot ápolnak Sorossal. A francia államfő általa nagyon remélt új EP-frakciójában – amelyet liberálisokból, Soros-párti jobboldali és baloldali képviselőkből gründolna – pedig akár együtt is működhetne a két politikus. 2022-re egy ilyen erős anyagi bázison nyugvó hátországgal és politikai pedigrével bátran lehetne Orbán Viktor újbóli kihívója is.
Ezek persze csak elképzelt ellenzéki narratívák. Ezt a konstrukciót könnyen zátonyra futtathatja, hogy Bajnait – ugyanúgy, mint 2012 után – a jelenlegi ellenzéki szereplők nem szívesen látnák vezető szerepben, hiszen az elmúlt években 2010-hez hasonlóan a harc helyett a meghátrálást választotta.
MSZP-S CSELÉD- ÉS RABSZOLGATÖRVÉNYEK
A munkajogi előzményeket kevésbé ismerőknek meglepő és erős kommunikációs húzásnak lehetett minősíteni, hogy az ellenzék rabszolgatörvényként kezdte emlegetni a fideszes tervezetet. Ezzel képesek voltak egy szóban címkézni azt, ami akár előremutató és innovatív lépés is lehetett volna. Az MSZP akár lubickolhatott is volna ebben a „nyelvpolitikai erőtérben”, hiszen az első Orbán-kormány idején, még 2001-ben ők találták ki a cselédtörvény elnevezést az akkori munkajogi intézkedésekre válaszul. (Akkor azzal vádolták a kabinetet, hogy törvényessé kívánja tenni a munkaszüneti munkavégzést azokban a szférákban is, ahol ez eddig tilos volt – a szerk.) Aztán 2011-ben, immár a második Orbán-kormány ellenzékeként újra leporolták ezt a titulust. Akkor az új alaptörvény miatt a teljes munka törvénykönyvének újraírása volt soron, a szakszervezetekkel karöltve ezt nevezték el cselédtörvénynek. 2018 végén az ellenzék újított, és egy részletszabályozásba belekapaszkodva immár a munkavállalókat cselédekből rabszolgákká, minden szabadságjoguktól megfosztott árucikkekké degradálták. Az MSZP és vele a teljes ellenzék 2015–16-ban viszont épp a mostanival ellentétes célokért küzdött, mégpedig azért, hogy a kereskedelmi munkavállalók a kormányzat vasárnapi boltzárat elrendelő intézkedésével szemben a hét végén is dolgozhassanak.
KORDÁS ÉS AZ ORSZÁGOS SZTRÁJK
Szrtájk – ez az elírás lett az elmúlt hónap ellenzéki, szakszervezeti ellenállásának a szimbóluma. A transzparens hatásosan szemlélteti a kormányellenes demonstrációk kudarcát. Mára az is kiderült, hogy a szavakban harciasnak mutatkozó érdekképviseletek képtelenek megszervezni egy országos munkabeszüntetést. Pedig a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László a január eleji megmozduláson feltehetően még nem így gondolta, hiszen ő jelentette be a sztrájkot. Persze pontos időpontot már akkor sem jelölt meg, de a helyszínen mindenki úgy értelmezte, hogy január 19-e lesz a nagy nap. A tüntetők is egymásra néztek azonban, hiszen ez szombatra esik, ami az álmoskönyvek szerint nem épp szerencsés választás az országos munkabeszüntetésre. Mára tisztult a kép: erre a napra félpályás útlezárásokat terveznek, valamint a budapesti metróközlekedés megbénítását. Hogy mindezzel mennyire szimpatizálnak majd a szabadnapjukat eltölteni kívánó emberek, még kérdés. Egy azonban biztos: Kordás az MSZP–SZDSZ-kormányok idején a munkaügyi minisztérium politikai államtitkára, végül pedig az Állami Foglalkoztatási Hivatal főigazgató-helyettese lett. 2010 után egy többmilliós Harley Davidson motor büszke tulajdonosaként az MSZP-s szervezésű éhségmeneteken vett részt, majd a szocialista hátszelű Közmunkás Szakszervezet főtitkárává avanzsált.
FRANCIA MOMENTUMOK
A baloldali utódpártok s a magukat XXI. századi pártnak nevező LMP és Jobbik nem megvalósult összefogásából a tavalyi választáson két alakulat tudott igazán profitálni: a Kutya Párt és a Momentum.
A Momentum Mozgalom azzal robbant be a köztudatba, hogy megölte a magyarok olimpiai álmát. Korábban még két világháború kellett ehhez, 2017-ben azonban elég volt egy öntelt baráti kör, amely Hamburg példáján felbuzdulva népszavazást kezdeményezett a budapesti ötkarikás játékokról.
A magyar olimpiai álmot először az I. világháború ölte meg, így az 1920-as eseményt nem Budapesten, hanem Antwerpenben rendezték meg. A magyar főváros az 1944-es játékokra is pályázott, ám ezt az olimpiát is elsodorta a háború.
A 2024-es budapesti rendezés álmát végül tehát a Momentum által kezdeményezett referendum miatt kellett elengedni. Az ellenzék ugyanis olyan hangulatot keltett, amelyben ez a sportdiplomáciai kérdés a pártcsatározások áldozatává vált. Kellő támogatás nélkül pedig nincsen erős pályázat, ezért kellett a jelentkezést visszavonni. Ezzel Párizs esélyes kihívó nélkül nyert, pedig ott már kétszer rendeztek olimpiát, míg Budapest háromszor volt esélyes, és még egyszer sem rendezhetett ilyen világversenyt.
A Momentum tavaly nem jutott be az Országgyűlésbe, az idén viszont mindenáron be szeretnének kerülni az Európai Parlamentbe. Ezért most is ők terelik a parlamenti ellenzéki pártokat maguk előtt. Füstgránátokkal.
Fekete-Győr András ugyanis füstgránátot dobott a rendőrök felé, és élő adásban dicsekedett el vele. Pártja egyik alelnökét azért állították elő, mert a gyanú szerint tárgyakat akart hajítani a rendőrök irányába.
A „szokásos” békés utcai tüntetések ezzel erőszakos (lila) színt kaptak. A füstgránátok mindenképpen új minőséget jelentenek, mint ahogyan az erőszakba torkolló „düh” politikai eszközként való elfogadása is. A Momentum által minimum tolerált erőszakról szóló tv-képek megint csak a franciáknak jöttek jól, hiszen a ritka népszerűtlen Macron elnök megszorító politikája ellen már hónapok óta tüntetnek a sárga mellényesek. Néha erőszakosan is. A Momentum pedig ugyanabba a liberális európai frakcióba tart, mint Macron pártja, ami már túl sok a véletlenekből.
A politikai túlélésért küzdő bukott parlamenti ellenzék politikusai nem veszik észre, hogy ismét a Momentum kottájából játszanak: a párt szépen ráúszik a tüntetésekre, és feltolakszik melléjük az Országház lépcsőjére. Körvonalazódó összefogásuk és feloldódásuk csak a magát tőlük jól megkülönböztető Momentumot erősíti.
KISZELLY ZOLTÁN
Borítófotó: Magányos rendőr a belvárosban. Mindenki hazament
