„Csodaország Magyarország” – énekelte augusztus 20-án a Kossuth téren, este pedig az egész ország hallhatta Szarka Tamás művét mint az ünnepi tűzijáték kísérőzenéjét. Valódi csoda volt…
– Elég fiatal a munkakapcsolatunk Tamással. Boldog voltam, amikor nyáron együtt koncertezhettem vele Miskolcon, az operafesztiválon. Nagyon ritka egy művész életében, amikor ennyire egy hullámhosszon rezeg szakmai partnerével. Együtt gondolkodásunk találkozott a zenében, a munkában. Nehéz erről beszélni, inkább érzi az ember – eleve beleborzongtam, ahogy énekeltem a népdalt, pláne ezen az ünnepi alkalmon, a tisztavatáson, majd a tűzijátékon!
– Ahogy mondani szokták, ez az a bizonyos hazafias érzelem?
– Így is mondhatjuk. Nekem fontosak a hagyományok, a történelem. Erős nemzeti öntudattal bírok, mindenféle politikai felhang nélkül. Nagyon szeretem Magyarországot. Amikor utaztam, vittem a kis magyaros dolgaimat, szarvaskolbászt, pálinkát, képeket a faluról, ahol lakom. A kollégák mindig jót mulattak rajtam, mert az első nap beírtam a naptáramba, hogy hány napot töltök el az adott helyen. Mondjuk New Yorkban éveket… Mindig nagyon erős honvágyam volt.
– Ilyen szeretnivalók a magyar emberek?
– Izgalmas ez az ország, mert sokfélék vagyunk. Morgósak, vidámak, ünneplősek, néha keményebbek, de elegánsak is. Sok minden van bennünk. Ezt szeretem.
– Többször betámadták az ellenzékiek részéről azokat a művészeket, akik a Fidesz-kormány alatt felléptek a Kossuth téren. Önt nem?
– Soha. Akármelyik párt volt kormányon, ott tudtam maradni középen. Természetesen nekem is van egy véleményem, szavazok. Soha nem tagadtam, hogy nemzeti érzelmű ember vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy nekem politizálni kell. Volt egy nagyon jó mesterem, mentorom, Gregor József, akivel sokat beszélgettünk erről. Ő azt mondta: „Mindig törekedj arra, hogy mindenki Erikája maradj!” Ez annyira megmaradt bennem, hogy mindig figyeltem erre. Ha kifejezetten politikai színezetű felkérések érkeztek hozzám, akkor őszintén elmondtam: nekem az a fontos, hogy művészileg mindenki felé tudjak fordulni. Ezt meg is tudtam tartani; ennek jó példája, hogy több kormány részéről kaptam állami elismerést. Azt hiszem, nyugodtan hajthatom álomra a fejem esténként. Ez a művész szabadsága. Szóval a kérdésre válaszolva: nem támadott senki. És nem volt kérdés, hogy igent mondjak egy felkérésre, mely hazám születésnapjának a megünnepléséről szólt.
– Amikor a világ leghíresebb operaszínpadain énekelt, hogy érzékelhették az emberek Miklósa Erika magyarságát? Milyen volt például, amikor New Yorkban sziporkázott?
– Mindig jókedvű vagyok, és sosem ismerek lehetetlent! Egyszerű példa: ha mondjuk festékpatront kellene tenni egy nyomtatóba, akkor a kollégák kint körülnéznének, hol van valaki, kit lehetne megkérni. Én nem várnék, hanem kicserélném. A túlélőösztön bennem van minden helyzetben. Plusz amikor külföldön voltam, mindig törekedtem arra, hogy legalább egyszer vendégül lássam a kollégáimat, és ekkor mindig valami magyaros ételt főztem.
– Partitúra címmel új, saját készítésű műsora mutatkozik be a közszolgálati televízióban. Ez egy komolyzenei magazin?
– Magyarországot a kultúrán keresztül bemutató műsor. Hét-nyolc évvel ezelőtt támadt egy ötletem. Persze inspirált Borbás Marcsi, aki a műsorával nagyon sok ember szívébe lopta be magát a magyar gasztronómia felől közelítve. Arra gondoltam, ugyanezt meg lehetne csinálni a kultúránkkal is, hiszen nagyon sokszínű a zenénk, a képzőművészetünk – sokféle a vidék embere. Akárhová megyek, mindenhol egy picit másképp élnek az ottaniak, más szokásaik vannak. Időközben csatlakozott hozzám ebben a kalandban Batta András zenetörténész-professzor, akivel nagyon jó barátságot ápolok…
– Akit a Virtuózok című műsorból ismerhetünk mint az ország zenetanárát.
– Igen. Amikor elmeséltem neki, hogy mennyire szeretem a vidéket, és ha tehetem, akkor főleg Budapesten kívül töltöm az időmet, azt mondta: nem hiszi el, hogy ekkora élet van a fővároson túl. Akkor vetettem fel: mi lenne, ha csinálnánk egy olyan műsort, amelyben megmutatom neki és a nézőknek, hogy vidéken milyen mesterek vannak például a zenében? És itt gondolok a pop-, rock-, dzsessz-, underground muzsikára, a balettra, az operára, a hangszeres és a vokális zenére egyaránt. Kidolgoztuk az immár kettőnkre szabott műsor ötletét. Most, több adás leforgatása után elmondhatom: sokkal jobb, mint ahogy elképzeltük, jóval több az impulzus, a spontán élmény. Természetesen először a szülővárosomba, Kiskunhalasra mentünk (mellette Kiskőröst választottuk); egyrészt András kíváncsi volt arra, honnan indultam, másrészt Kiskunhalason nagyon sokszínű a klasszikus zenei élet. Énekesekre koncentráltunk elsősorban, sokan indultunk innen tanárunknak, dr. Madai Lillának köszönhetően. De Kiskőrösön például nagyon erős a rezes kultúra. Szerencsénkre pont otthon volt a szüleinél Boldoczky Gábor, aki a világ egyik leghíresebb trombitaművésze. Vele, valamint az édesapjával készítettünk interjút, aki a legcsodálatosabb trombitatanár. Kocsikáztunk is, mert itt a lovas kultúra nagyon erős.
Sopronban a VOLT Fesztivál előtt piknikeltünk, arra voltunk kíváncsiak, mi történik ekkor a városban. Nagyon sok spontán élményt éltünk át. Pécsett például találkoztunk egy cigány tangóharmonikással, aki francia sanzonokat játszott egy kapualjban, meg is táncoltattuk egymást. Nagyon fontos, hogy olyan eseményekről, emberekről, mesterekről adunk képet, amelyeket/akiket nem feltétlenül ismernek. Mindig van felfedezettünk: fiatal zenész, képzőművész, író.
– Így hallgatva ez nem a globális kultúrát népszerűsítő műsor.
– Nekem ez a műsor nagyon sok mindenről szól. Arról az országról, ahol szeretek élni. Több helyen próbáltak marasztalni: Bécsben, Zürichben, New Yorkban. James Levine, a Metropolitan karmestere sokszor mondta: Erika, mennyivel nagyobb karriert tudna befutni, ha itt élne New Yorkban!
– És ez így is van, nem?
– Igen, de a sorsom, az életem nem tudtam volna beteljesíteni, ha ott vagyok. Tehát nekem itthon kell lennem.
– Most a műsorvezetéssel hivatást vált?
– Nem. Aki ismer, az tudja: mindig sok mindennel foglalkoztam. Ez is része az életemnek, ez is egy kifejezési forma.
– A sztorijaiból úgy tűnik, nagyon jól szórakozik műsorkészítés közben.
– Nagyon. Olyan sokféle emberrel találkozunk, hogy Andrással többször a nevetéstől könnyezve beszéltük meg az aznap történteket a forgatások estéin. Novák Péter rendező nagyon sok kreatív ötlettel segít.
– Most ki foglal el nagyobb helyet Miklósa Erika életében: az operaénekes, a tévésztár, a tévés műsorkészítő vagy az édesanya?
– Az édesanya! Az más kérdés, hogy forgatás közben a kislányom elfoglaltabb, mint én: „Anya, ne haragudj, de nekem most dolgom van, Gazsinak kell segítenem.” Gazsi a fővilágosító. És ő cipeli Gazsinak a lampiont… Mindig ő az első. Ez egyértelmű. Nagyon szeretnénk neki egy testvért, szeretnénk még örökbe fogadni, bár ez már nem olyan egyszerű, de hát csak megsegít a Jóisten.
– Indul az évad az Operában, ráadásul különleges évad lesz.
– Különleges, mert még mindig maradunk az Erkelben, és marad a nagyon sok turné. Én rögtön egy premierrel indítok, Carl Orff Carmina Buranájában éneklem a szoprán szólót, egy színpadra rendezett változatban. Még mielőtt ezt bemutatnánk, gyorsan elutazom Zágrábba az Operával, a Hunyadi Lászlót visszük. Annak, hogy benne voltam a Kárpát-Haza OperaTúra projektben, nagyon örültem, mert igazán mély érzelmi élményekkel lettünk gazdagabbak. A székelyföldi előadás előtt fölhívtam Ókovács Szilveszter igazgató urat, megengedi-e, hogy felcsendüljön a székely himnusz. Természetesen megengedte. Négyezer ember énekelte a magyart az opera elején, majd a székelyt a végén. Soha nem fogjuk ezt elfelejteni.
– A budapesti jó operaháznak számít nemzetközi szinten?
– Tud az lenni, ha akar. Ez eléggé diplomatikus válasz volt?
– Teljesen. Ókovács Szilveszter azt mondta egy lapunknak adott interjújában, hogy ha a jelenlegi 9,2 milliárdos támogatáshoz képest 20 milliárdot kapna az Operaház, ami a párizsi intézmény költségvetésének a harmada, akkor igazi vezető európai dalszínház lehetne.
– Szerintem nem a költségvetés a központi kérdés. Én másban változtatnék, nem mutatnék be ennyi darabot. Egyelőre az a gond, hogy a minőség rovására megy az, ha egy énekes párhuzamosan két-három szerepet tanul. Nem lehet. Ez fizikailag is szinte képtelenség. Ez az egy, amellyel én nem értek egyet, és ezt nem Szilveszter háta mögött dünnyögöm. Neki is megmondtam, hogy a jelenlegi harminc-negyven darab helyett én mondjuk tízet mutatnék be. Akkor garantálható lenne a minőség. És ez a válaszom arra, hogy milyen a magyar Opera. Nagyon jó az énekesi állományunk, de vannak bizonyos fizikai korlátok, amelyeket nem lehet megugrani.
– Most akkor vége a világhírű operaházakban való fellépéseknek, nem lesz több metropolitanes vagy scalás szerződés?
– Amikor nagyon hívnak külföldre, megyek, de már csak nagyon rövid etapokban. Nincs olyan hely, ahová vágynék, nincs hiányérzetem. Amit külföldön nem csináltam meg, az sikerül itthon. Szilveszter és a színház mindig olyan jó fej volt, hogy megkérdeztek, vannak-e még szerepálmaim, és akkor építettek erre.
– És ha mondjuk a New York-i Metropolitanből jönne egy e-mail egy Éj királynője felkéréssel?
– Jött. Pár éve, amikor a Met turnézott a Varázsfuvolával, hat-hét hónapra. De nem mentem el. Nekem ez már nem fér bele, pláne a kislányom örökbefogadása után. Most is lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem vele vagyok. Minden megváltozott a külfölddel kapcsolatban. Már egy a gyökerekhez, az otthonához ragaszkodó ember vagyok. Ahol élek, ahol az ágyikóm van, én ott érzem jól magam. Nekem itthon a legjobb.
NÉVJEGY
Sportolónak készült, ám egy baleset miatt abba kellett hagynia az atletizálást
Családi rendezvényeken, esküvőkön és egyéb ünnepségeken kezdett énekelni. Egy ilyen alkalommal figyelt fel
a hangjára Madai Lilla énektanár
Hamarosan felvették a szegedi Liszt Ferenc Konzervatóriumba, ahol a négyéves képzést mindössze két esztendő alatt végezte el
Minden idők legfiatalabb magánénekeseként szerződtették az Operaházba
2004-ben négyéves szerződést írt alá a New York-i Metropolitan Opera társulatához
2014 óta a Virtuózok zsűrielnöke
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki, Liszt Ferenc-, Kossuth- és Prima Primissima díjas, azonkívül Kiskunhalas és Budapest díszpolgára
