– A könyvben ön Németország és Kelet-Közép-Európa viszonyáról írt. Hogyan lehetne jellemezni ezt a kapcsolatot?
– Ez az egyenlőtlen viszony nem ma kezdődött. Berlin nem érdekelt egységes európai tömbök létrejöttében. Pláne nem olyanokéban, mint a visegrádi együttműködés, amelynek több (104) képviselője van az EP-ben, mint Németországnak (96), így – egységes voksolást feltételezve – akár le is szavazhatják a német érdeket. Berlin sokáig lassította ezt az együttműködést, ami sikerült is, hiszen a térség országai inkább a németekkel törekedtek jó kapcsolatokra, mintsem a szomszédos államokkal, amelyekben gyakran riválist is láttak. Ez a migránsválsággal változott érdemben.
– Németország többször került kisebbségbe, pláne, ha a kelet-közép-európai államok érdeke egybeesett a nagy déli országokéival, mint az agrár- vagy kohéziós támogatások kérdésénél.
– Igen, ilyen mozgó szövetségek korábban is voltak. Az igazi kérdés azonban a migránsválság kapcsán sokkal inkább az, hogy a V4-ek a legfontosabb témákban „egy államként”, azaz továbbra is együtt szavaznak-e. Ezt az is befolyásolja, hogy kívülről milyennek látják Németországot. A „veszélyes” németeket látják-e, akik gazdasági és politikai dominanciá-jukat kihasználják, kiszámíthatatlanná válnak és döntéseikkel magukkal rántják Európát, avagy úgy vélik, maradnak a korábbi NSZK-hoz hasonló együttműködő partnerek. Ebben a térségben még él a történelmi emlékezet, talán ezért is óvatosabbak az itteniek a nagyon erős szomszédokkal szemben.
– Voltak és vannak is megosztási kísérletek, a weimari háromszög vagy a slavkovi párbeszéd.
– A német–francia–lengyel weimari háromszög vagy az osztrák–cseh–szlovák szocdem slavkovi párbeszéd szerintem technokrata kezdeményezések, ezért sem működnek. Hiányzik belőlük a migránsválságnál tapasztalthoz hasonló erős kötőanyag, ami a közös érdek alapján életet lehelne beléjük. A migránskrízis valódi sorskérdés, amelyre a visegrádiak jobb választ adtak, ezért válhatott a V4 Európa-szerte politikai tényezővé.
– Merkel kancellár szívesen szervezi ki másokhoz a szélsőséges pozíciókat, hogy ezzel ő maga középre kerüljön és közvetíthessen. A migrációs válság csúcsán azonban mintha Orbán Viktor és Angela Merkel állt volna egymással szemben.
– Merkel ki is hátrált ebből, azóta már inkább a brüsszeli politikusok sürgetik a menekültek szétosztását. A német kancellár a közelgő választás előtt leginkább a saját korábbi politikája ellen kampányol. Miközben szavakban továbbra is élteti a Willkommenskulturt, rögtön hozzá is teszi, hogy az elutasított menedékkérőket minél gyorsabban ki kell toloncolni, és a menekülés okainak a kezelésével szükséges csökkenteni az Európába érkező migránsok számát. Merkel kijelentéseiben ellentmondás van, ám így egy mondatban ügyesen lefedi mindkét álláspontot. Egy kommentátor szerint ez hipermodern politikai beszéd, amellyel a német politika összes pozícióját egybe lehet gyűjteni, így a többi pártnak alig marad szabad álláspont vagy támadási felület.
– Ezzel Merkel visszatért a „közvélemény-kutatások szerinti kormányzáshoz”, amellyel a váratlan döntéseit szokták magyarázni?
– A sorkötelezettség megszüntetése vagy az atomerőművek fokozatos lekapcsolása ennek a két legismertebb példája. Szerintem a kancellár a migránsválságnál sem ment szembe a német közvéleménnyel, pláne, ha Robin Alexander művét, a Die Getriebenen (Hajszolva) című kötetet olvassuk, ahol kiderül, hogy Merkel eredetileg le akarta záratni a német határokat. Állítólag két kérdést tett fel a stábjának. Tudják-e garantálni, hogy nem lesz ebből negatív sajtóvisszhang? A döntés jogilag alátámasztható-e? Mivel mindkét kérdésre nemleges választ kapott, inkább a befogadás mellett döntött. 2015 őszén ez még tetszett a német társadalomnak, amely megkönnyebbülést érzett, hogy végre ők a jók és erkölcsösek. Merkel annak ellenére nyitott, hogy legbelül érezte: le kellett volna zárni a határt. Amikor most ebből kihátrál, akkor is a közvéleményt követi.
– Beszéltünk arról, hogy a migráció vagy az uniós támogatások kérdése miként erősítette a visegrádiak együttműködését. Mi az, ami gyengíti a V4-et?
– A V4 országai felismerték, hogy kell egy önvédelmi mechanizmus, amellyel a Berlinből és Brüsszelből jövő rossz javaslatokat lassítani vagy blokkolni tudják. Ez szerintem továbbra is erős összekötő kapocs marad. Egyes szakpolitikai kérdéseknél persze ez az egység nem működik, ami nem zárja ki, hogy utóbb – közös előnyöket feltételezve – ismét egységes legyen az álláspont. A politika mindig is érdekekről szólt. Ameddig látnak érdekközösséget, addig együttműködés is lesz. Továbbra is több köti össze a térség országait, mint ami elválasztja őket. A kommunizmus öröksége, az ebből eredő gazdasági lemaradás, illetve a két nagyhatalom, a gazdaságilag erős Németország és a katonailag erős Oroszország közötti földrajzi helyzet. Ezekre a kihívásokra országonként eltérő választ adnak; a migránsválság kilóg ebből a sorból, ott szorosabb a közös érdek.
– Hogyan befolyásolja a tervezett mag-Európa a térség államainak együttműködését?
– A francia választással eldőlt, hogy lesz mag-Európa, bár a részletek még képlékenyek. Szerintem a legtöbb ország oda akar majd tartozni, főként a szlovákok, mivel az Euro-zonahoz tartoznak. Magyarország számára azt látom fontosnak, hogy az uniós megerősített kooperációra épülő kezdeményezések nyitottak maradjanak a későbbi csatlakozók előtt.
– Varsó az euró bevezetése nélkül is ott szeretne ülni az asztalnál, Budapest -szerint a legfontosabb politikai döntéseket továbbra is az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanácsnak kellene -meghoznia. Hogyan hat ezekre a mag-Európa?
– Angela Merkel lát lehetőséget a szerződések módosítására, amit idáig így nem mondott ki. Az eddigi szerződések ugyanis nem biztosítják a hatékony és átlátható döntéshozatalt, ezért elavultak. Az egyezik a német szándékkal, hogy több kör legyen, és a legbelsőt – ez lenne az eurózónára épülő mag-Európa – a német–francia duó vezesse. Ez magában hordozza a szétesés veszélyét is, hiszen a kimaradó országok érdeke kevéssé érvényesülne. Berlin reményei szerint ezért inkább az eurózóna bővül majd.
– Az eurózóna növekedési üteme alacsonyabb a térségünkénél. Nem tűnik vonzónak.
– A lentebbről induló országoknál természetes egy látványos felzárkózás, most is ezt látjuk. Az elvándorlás miatt ráadásul bért is kell emelni, így növekszik a belső kereslet. A látványos bővülés ellenére azonban továbbra is Nyugat-Euró-pa a központ, ahol kezdenek kijönni a gödörből. Macron megválasztásával ráadásul előveszik a fiókból a korábban már említett mag-Európa-terveket, amitől újabb beruházásokat és nagyobb gyarapodást várnak.
– Emiatt utazik Merkel kevesebbet a térségünkbe?
– A migránsválságnál a kancellár belátta, hogy szüksége van a kelet-euró-paiakra. Járt is Pozsonyban, Budapesten, Varsóban. A francia és osztrák elnökválasztás, illetve a holland parlamenti választás után azonban a súlypont ismét Nyugat-Európába került. A brexittel ráadásul egy komoly akadály is elhárult az integráció elmélyítése elől, ami nagy várakozást kelt. 2015 és 2017 eleje között Kelet-Közép-Európa volt „érdekes”, most inkább a kontinens nyugati része az.
– A német politika egy európai „ahaélményre” vár, amely lendületet ad az integráció elmélyítéséhez. A mag-Euró-pa adhat ilyet?
– Az euróválság és a migráció nem hozta el ezt a felismerést, és kérdéses, hogy vajon most lesz-e ilyen momentum. Addig persze könnyű volt lelkesedni Európáért és az integrációért, ameddig jól ment a szekér és mindenki nyertesnek érezte magát. Mára viszont arról beszélünk, hogy kitől mit vegyenek el. Brüsszel pénzt és kompetenciát vonna el a tagországoktól, amit sokan az autonómia és a szuverenitás csökkenéseként élnek meg. A déli államok az adósságuk miatt félnek a német válságkezelési javaslatoktól, Közép-Európa a kvótától tart. Most nem vonzó ajánlatok jönnek Brüsszelből. A legtöbben kivárnak.
– Mennyire vonzó így az Európa-gondolat?
– Ez országonként eltérő. A németek nagyon lelkesednek Európáért, mert a saját érdeküket így könnyebb érvényesíteni. Ahol nem bíznak a saját politikusaik-ban és intézményeikben, mint például Romániában, ott az uniótól várnak javulást. Máshol az EU egy kitörési lehetőséget ad; főként a fiatalok élnek is a külföldi tanulás vagy munkavállalás lehetőségével. Magyarországon szkeptikusabbak az emberek az unióval szemben, hiszen a tagság önmagában nem hozott jóléti fordulatot, így a lelkesedés is kisebb.
– Végül azt kérdezném, hogy mit ajánlana a térség országainak.
– Először is legyenek tisztában azzal, hogy mik az adottságaik. Mit tudnak adni Németországnak és az EU-nak. Mik az erősségeik? Nem elég jó ajánlatokra várni, erre konkrét javaslatokat is kellene tenni. Ha ismerem a saját értékemet, könnyebben fogalmazok meg kéréseket és tudok végül jó alkut kötni.
NÉVJEGY
1961-ben, Münchenben született, erdélyi arisztokrata család sarjaként. Az Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban nevelkedett, Hamburgban tanult politikatudományt és történelmet. A Die Welt dél-európai, majd közel-keleti tudósítójaként dolgozott Budapesten, illetve Isztambulban. Jelenleg Budapesten él. 2011-ben Ahnenland (Az ősök földje) címmel könyvet írt családja kalandos történetéről. Nagyanyja, Ingeborg Kálnoky volt a nürnbergi per tanúinak otthont adó védett ház vezetője, ezt több könyv és a 2014-es Zeugenhaus (A védett ház) című német film is feldolgozta.
