– Milyennek láttátok ezt a kampányt?
Hegedűs Zoltán: Az ellenzéknek nem volt üzenete a választók számára. A Jobbiktól az LMP-ig csupán azt mondták, hogy a hatalomba akarnak kerülni. Ezt tetézték azzal, hogy a kampányuk csak és kizárólag a visszaléptetési adok-kapokról szólt. De hogy miért kellene összefogás, arra nem volt válasz. Az embereknek pedig ebből egyszerűen elegük lett. És végül leváltották az ellenzéket.
Megadja Gábor: Valóban, az ellenzék csak a hatalom megszerzéséről beszélt, de ez nem érdekli az embereket. Ahogy elnézem a liberális hírmagyarázatokat, abból megállapítható: soha nem fogják megérteni, hogy volt képes a Fidesz két kormányzati ciklus után új szavazókat megszólítani. Ugyanis olyan emberek voksoltak a kormánypártokra, akik nem budapestiek, lehet, nincsenek is fent a közösségi oldalakon, nem a liberális véleményformálók Facebook-profiljait nézik, nem az ő Facebook-buborékukban élnek, tehát a balos megmondóemberek nem is tudják letiltani őket a portáljukról. A liberális mantrával szemben viszont egyáltalán nem arról van szó, hogy gyűlöletből voksoltak volna.
Fotó: szavazás veresegyházán. Megmaradunk magyar országnak – ez volt a választás tétje
A Fidesz szavazói élik a mindennapi életüket abban a világban, amelyet szeretnek, és ezt meg akarják védeni. Ez mindössze annyit jelent, hogy szeretik a hazájukat. Ez nem egy elméleti kérdés, hiszen ezen nem filozofálnak, vagy nem beszélgetnek erről. Ez a hétköznapi hazaszeretet, ők ezért szavaztak a Fideszre. Ha addig nem jutnak el ezek a baloldali politikusok, újságírók, hogy megértsék ezt, soha nem fordítják meg a jobboldal és a baloldal között zajló meccset. Soha. De nem is a pártok ebben az érdekesek, hiszen a képviselőik – például, gondoljunk róla bármit is, Karácsony Gergely – névvel, arccal beleálltak a kampányba. Nem az övék, hanem a médiáé a felelősség, hiszen az építette fel az ellenzék kampányát, s ez valójában az ő harca volt. Most meg mintha mi sem történt volna, függetlenként, objektívként kivonják magukat az egészből. De mi nem kezelhetjük őket másképp, mint hogy részei voltak ennek az egész folyamatnak.
Jeszenszky Zsolt: Nekünk nem is a gyengécske ellenzéki politikusokkal kell harcolnunk, hanem a baloldali médiával, amely egészen elképesztő módon leszerepelt a választás során. Az emberek a normalitás mellett szavaztak. A hazaszeretet valóban nemcsak egy absztrakció, nem csupán a szó szerinti haza szeretetét jelenti, hanem azt is, hogy szeretem azt az életvitelt, amelyben, ahogy élek. Ez nagyon egyszerű: van az életünknek rendje, vannak szomszédaink, akik olyanok, mint mi vagyunk, ahol vannak férfiak és nők. Ebbe sok minden beletartozik, és az emberek most azt érezték, hogy a megszokott életük veszélybe kerülhet, hiszen az ellenzék részéről csak azt láthatták, hogy ezt fel akarják rúgni. Legyen szó akár a migránstémáról vagy épp a genderizmusról. Különös, hogy az Egyesült Államokban Donald Trump az internetes térnek köszönhetően tudta legyőzni a demokratákat, nem a mainstream médiában, nálunk viszont a hagyományos kampányeszközök győzedelmeskedtek az online felett. Nem mintha ez utóbbit nem használtuk volna mi is, de egy elemzés szerint a Facebookon az ellenzék nyerte a szavazást. Erre Kovács László-i magasságokból mondhatjuk persze, hogy nem felmérést, hanem választást kell nyerni.
Az ellenzéket permanens forradalmi hevület és gyűlölet jellemezte; nem legyőzni, hanem megsemmisíteni akarták Orbán Viktort. De úgy tűnik, a választók nem voltak erre vevők. A Magyar Időkben írtam is erről hónapokkal ezelőtt, hogy egy más attitűddel, hangvétellel, konstruktivitással eredményesebbek lennének.
Demeter Szilárd: Alapvető liberális dogma, hogy a nép mindig racionálisan dönt. A racionalitás persze nem azt jelenti, hogy a választók taktikáznak, hanem számot vetnek az élethelyzetükkel, megnézik, melyik politikai erő képes nekik jövőképet vázolni, biztonságot nyújtani, s rájuk szavaznak. A liberálisok pedig épp ezt az alapvetést nem akarják elfogadni, a baloldali ellenzék ebben a térben teljesen értelmezhetetlen volt. A Fidesz pedig meg tudta szólítani az embereket egy egyszerű üzenettel: mi megvédünk titeket és az országot. Tulajdonképpen ennyin múlott.
– Hódmezővásárhely óta azt hallhattuk, hogy a magas részvételi arány az ellenzéknek kedvez majd. Aztán ez a tétel is megdőlt. Ezt mivel magyarázzátok?
H. Z.: Ez is olyan klisé a politikában, amelyet minden oldalon elfogadnak. De valójában nem a részvételi arány a fontos, hanem az üzenet. Amennyiben az ellenzék semmilyen jövőképet nem fogalmaz meg, mitől kedvezne nekik a magas részvételi arány? Persze vasárnap délelőtt sokan a jobboldalon is visszarettentek, s úgy érezték, hogy újra 2002-ben vagyunk, amikor ugyanilyen sokan szavaztak, és a jobboldal elveszítette a választást. Viszont – és erről sokan elfeledkeznek – az egész megmérettetés kontextusa másról szólt, most az emberek megértették, mi a választás tétje: bevándorlóország leszünk, vagy megmaradunk magyar országnak. Az ellenzék nem határozott meg ilyen tétet, ezért valójában nem is bízhattak a nagy részvételi arányban.
– Tehát a politika nem matematika? Vagy nem csak matematika?
M. G.: Nem matematika.
H. Z.: Azért sem matematika, mert nem a pártoknak vannak választóik, hanem a választóknak vannak pártjaik. Tehát nem a politikusok, hanem a szavazók döntik el végül, hogy hova húzzák az ikszet. A legfontosabb, hogy a választó tudja, mit akar egy adott politikai erő. A Fideszről tudta, az ellenzékről nem.
M. G.: Megmondom őszintén, én is aggódtam a nagyarányú részvétel miatt. De amikor már láttam, hogy magas lesz a ráta, arra gondoltam, hogy legyen minél nagyobb a szavazási kedv, mert akkor meg az jött elő számukra kockázatként, hogy a DK és az LMP nem kerül be a parlamentbe, sőt nagyon nagy arányok mellett még az MSZP–P is erre a sorsra jutott volna. Úgy érzem magam, mint Donald Trump megválasztása után, hogy ezeket a választási előzetes bölcsességeket ki kell hajítanunk a kukába.
– Szerintetek mennyit nyomott a latban a 2016. őszi kvótanépszavazás, amikor 3,3 millió választó támogatta a kormány álláspontját? Közülük most sokan a Fidesz mellett tették le a voksukat?
H. Z.: Igen, ez egy nagyon fontos politikai állomás volt. Nemcsak azért, mert milliók adtak felhatalmazást a kormánynak a kvóta elleni küzdelemre, hanem azért is, mert bebizonyosodott: az emberek – pártszimpátiájukon túllépve – készek megvédeni a saját hazájukat, a saját életüket, ha veszélyt éreznek. Nyilvánvaló, ennek volt hatása. A Fideszhez az előző választásokhoz képest mintegy félmillió új szavazó áramlott.
D. Sz.: A Fidesz képes volt arra a mutatványra, hogy miközben nyolc évig ő volt hatalmon, mainstreamellenesként politizált, folyamatos kommunikációt folytatott a szavazókkal. Ilyen volt a kvótanépszavazás, de a nemzeti konzultációk is nagyon fontos állomások voltak. Lehet ezeket kampányeszköznek is minősíteni, de sokkal inkább arról van szó: felismerték, hogy az emberek szeretik, ha szóba áll velük a hatalom, kikéri a véleményüket, hiszen bevonják őket a döntésekbe. Lehet, hogy miközben azt mondják, a kabinet meg a képviselők „uraskodnak” a parlamentben, azt azért látják, hogy mégis kikérik a véleményüket a dolgokról. És ez nagyon pozitív. Az sem mindegy, hogy a Fidesz testtartását is meghatározták ezek az akciók, hiszen a választókkal „közös ügyeket” beszéltek át, így a hatalmon lévők kevésbé voltak taszító hatással a polgárokra, mint ahogy korábban az jellemző volt a hazai politikai életre. A magyarok ugyanis mindig rebellisek voltak, a hatalmat történelmi meghatározottságból sem szerettük soha. A közös témák azt eredményezték, hogy ötszázezer új szavazó állt a Fidesz mellé. A választás előtt az volt a nagy kérdés, meg lehet-e őket „mozdítani”, hogy el is menjenek szavazni. Sikerült!
– Miért nem volt kormányváltó hangulat?
D. Sz.: Mivel a mindennapokban is azt érezték a szavazók, hogy jobban élnek, mint 2010-ben, ezért nem is alakult ki protesthangulat. Vidéken látható a fejlődés, felújították a kórházakat, az iskolákat, a főtereket, rengeteg az infrastrukturális beruházás, valamint a közbiztonság is sokat javult.
H. Z.: Szerintem volt protesthangulat, de nem a kormány ellen. A mostanság kialakuló nemzeti vs. globális erők küzdelmében láthatóan a nemzeti oldal mellé álltak az emberek. Nem akarják, hogy globális, nyílt társadalom alakuljon ki nálunk, nem akarnak Genderisztánban élni, s nem akarnak tömeges migrációt sem.
D. Sz.: Szerintem viszont nem valami ellen, hanem valami mellett, a saját életük, anyagi biztonságuk mellett álltak ki az emberek.
H. Z.: Németországban a lakosok hetvenegy százaléka azt mondta magáról, hogy elégedett az életével, anyagi biztonságban él. Mégis protesthangulat alakult ki a kormánnyal szemben az ottani választáson, hiszen egymillióval kevesebben szavaztak Angela Merkelre, mint négy évvel korábban. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági eredmények önmagukban nem elegendők arra, hogy bizalmat szavazzanak a regnáló kormányoknak. Egy csendes, eseménytelen korszakban talán igen, de most nem ilyen éra van. Kőkemény civilizációs harc folyik Európában. Az emberek nem a migráció ellen voksoltak, hanem az ellen, hogy Brüsszel vagy egy globalista milliárdos mondja meg nekik, mit akarjanak gondolni és mit akarjanak cselekedni.
D. Sz.: Akkor sem hiszem, hogy például a gendertéma leszivárgott a vidéki emberek hétköznapi életébe. Ezek a Nagykörúton belül foglalkoztatják az értelmiséget, valamint a Facebook-huszárokat.
H. Z.: Én nemcsak a genderizmusról, hanem arról az érzetről beszéltem, amit a liberális világ közvetít a médiában, és ez bizony eljut mindenkihez. Arról, hogy már az ember legbensőbb érzéseibe is bele akarnak szólni. Meg akarják mondani, miről mit kell gondolni. Erre mondtak nemet az emberek.
D. Sz.: A migráció ügyében ez teljesen így van, de szerintem a többi liberális agymenés nem jutott el hozzájuk.
J. Zs.: És megint visszajutottunk a normalitás kérdéséhez, mert ez erről szól, Hegével értek egyet. Azt tapasztalom, hogy amit a magyarok nem értenek – és ilyenek a már említett, abnormális liberális agymenések –, az nem is foglalkoztatja őket, nem is kíváncsiak rá. Ebből a szempontból remélem, jó a társadalom immunrendszere, amit ez a választás is bizonyított.
M. G.: Én viszont Szilárd álláspontját osztom. Szerintem a vidék megvédte most a választáson Magyarországot. Nem hiszem, hogy a legkisebb falvakba eljutott a gendertéma, legfeljebb azokhoz, akiknek a gyerekei a felsőoktatásban tanulnak. A változásokat az emberek akkor tartják jónak, ha azok a közösségük érdekében történnek (felújítják a rendelőt, a főteret, vagy sűrűbb lesz a falusi buszjárat), de ha olyan változásról van szó, hogy idegeneket telepítsenek a szomszédjukba, annak ellenállnak. A panaszkodó konzervatív „éttermiségiek” kormányellenes „derpegését” azért nem tudom megérteni, mert ők „reakciósok”, mindig az értékekről beszélnek, miközben a kormány ennél reakciósabb politikát, mint amit képvisel, nem képviselhetett volna. Hogy lehet annál „reakciósabb” egy politika, mint hogy megvédjük a keresztény értékeket, a határokat, a nemzeti szuverenitásunkat? A magyarnál reakciósabb kormány nincs is Európában. Mit szeretnének ezek a konzervatívok? Elértük, hogy az emberek nyolcvan százaléka azt mondja: a keresztény kultúránkat meg kell védeni!
J. Zs.: Én ezt már egy otthoni vasárnapi ebédnél is próbáltam kifejteni… (nevetés) A keresztény-konzervatív ideológia legfontosabb két alapvetése a nemzetállam határának a védelme, valamint a férfi és nő között köttetett házasság intézménye. A magyar kormány e két konzervatív alapeszmény mellett a végsőkig harcol minden intézkedésével. Ehhez képest tényleg nem tudom, hogy mi a célja Orbán „konzervatív ellenzékének”…
És azt is megírtam már, hogy Donald Trumpot is a liberális narratíva szerint a „bunkók”, az egyetemet nem végzett választók juttatták a hatalomba. A felsőoktatásban a hallgatók olyan szintű elbutítása zajlik, hogy az egészséges életösztönökre is nemet mondanak már az ezekből az intézményekből kikerülők. Két hete tartózkodom itt, az Egyesült Államokban, és szembesülök ezzel a jelenséggel, ugyanúgy, ahogy sajnos otthon is. Azok a fiatalok, akik vasárnap este „elfoglalták” az Oktogont, ugyanebbe a kategóriába tartoznak, hiszen agymosásban részesülnek az egyetemeken, és lassan már a gyakorlati, praktikus gondolkodásra is képtelenek, viszont a progresszív gondolataikat nagyon hosszan tudják ecsetelni. Na, ők szerencsére törpe minoritást képeznek a magyar társadalmon belül is, tehát Istennek hála a „bunkókért”!
H. Z.: Önmagában a tudás valóban nem tesz senkit jóvá, sőt cselekvővé sem. Akik önhitten meg vannak arról győződve, hogy nagy tudás birtokában vannak, kiválasztottságérzéssel élnek. Nem tudnak elfogadni más véleményt, sőt azt gondolják, hogy nekik joguk van beleszólni mások életébe. Persze ez nincs így, sőt erősen irritáló. De szerintem – annak ellenére, hogy a Fidesz–KDNP itt szerepelt a legrosszabbul – nincs veszve Budapest, sőt. Baloldali, egykori munkáskörzetekben – Kispesten, Kőbányán, Erzsébeten, Csepelen – jól szerepelt a kormánypárt, néhány százalékkal maradt csak le a közös baloldali indulótól. Az eredményeket böngészve az látható, hogy a Fidesz pont ezekben a körzetekben szerezte a legtöbb új szavazót. És erről nem szabad megfeledkeznünk.
