Az EU megosztott. Ezt jól szemlélteti, hogy uniós átlagban igen nagy, 30 százalékpont a különbség azok aránya között, akik szerint jó irányba mennek a dolgok, és azoké között, akik szerint nem. A megosztottság nemcsak a tagországok között, de azokon belül is megfigyelhető. Az EU gazdaságilag legerősebb tagállamában, Németországban például nagy többségben vannak azok, akik úgy vélik: nagyon rossz vagy rossz irányba megy az ország. A jövőre vonatkozó kilátások sem túl rózsásak. Az uniós polgárok több mint fele szerint a következő generációk rosszabbul élnek majd, mint a jelenlegiek, csupán 15 százalék vár javulást.
MEGKÉSVE
Az egyet nem értés gazdasági és politikai vetületei egyaránt jelentősek. Brüsszel késve reagált a 2008-as pénzügyi válságra, az Európai Központi Bank későn kezdte el a monetáris élénkítést, az EU nem ismerte fel idejekorán, hogy a megszorításokra épülő német recept kettészakítja majd a közösséget. Így nemcsak észak és dél között jött létre egy törésvonal, de a tagországokon belül is megnőttek a jövedelmi különbségek. Az uniós polgárok több mint fele nagyon súlyosnak, összesen 88 százalék problémásnak gondolja ezt a típusú megosztottságot. A pénzügyi krízis következményei pesszimistává tették a tagállamokat. A megkérdezettek mindössze 24 százaléka számít kedvezőbb gazdasági környezetre, fele pedig kifejezetten gyengének ítéli meg a gazdasági helyzet javítására tett erőfeszítéseket.
Brüsszelben már úgy-ahogy kezdik felismerni, hogy a megtakarításokra és a költségvetési kiadások visszafogására épülő német modell nem univerzális recept, a déli tagállamokban egész egyszerűen nem működik. A legjobb példa erre Görögország vagy a 25 – a fiatalok körében 50 – százalékos munkanélküliségi rátával kínlódó Spanyolország. A probléma az, hogy a brüsszeli döntéshozókra a legnagyobb befolyással lévő németek nem hajlandók ezt beismerni. Már a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is azon az állásponton van, hogy az EU-s növekedés beindításához a német beruházások élénkítése lenne szükséges. A választások előtt álló Németországban azonban Angela Merkel nem fog megkockáztatni egy nagyobb volumenű fiskális élénkítést. Azt is kerek perec kijelentette Emmanuel Macron francia elnök megválasztása után: nem támogatja, hogy közös uniós adósságkezelés legyen, vagyis a németek beszálljanak a tagállamok tartozásának a finanszírozásába.
A gazdasági helyzettel kapcsolatos kételyek ugyanakkor egyelőre nem vezettek erőteljes szeparatista törekvésekhez. Viszont egyre nagyobb azok aránya, akik szeretnének -kilépni a közösségből. A briteknél a felmérés nagyjából a brexittel kapcsolatos népszavazás eredményéhez hasonló – fele-fele – arányt mutatott ki. A csehek 47 százaléka viszont otthagyná az EU-t a maradni szándékozó 43 százalékkal szemben.
Az uniós megosztottság politikai vetülete elsősorban a migrációs válsággal kapcsolatos véleménykülönbségekben mutatkozik meg. Az emberek tartanak a migránsoktól, és ezt a politikusoknak figyelembe kell venniük. A felmérésben megkérdezettek 77 százaléka szerint az EU rosszul kezeli a migráció problémáját.
MAJD MI MEGOLDJUK
Ennél kissé árnyaltabb a terrorizmus elleni intézkedések megítélése. Az európaiak fele szerint kevés, amit a közösség ezen a téren tett, de 38 százalék úgy véli, jó munkát végeztek Brüsszelben. Az viszont teljesen egyértelmű, hogy az uniós lépéseket sokan elégtelennek ítélik meg. Az EU későn ébredt fel ezen a területen is, a felmérésben részt vevők 77 százaléka szerint hatékonyabban kellene védeni az unió határait. A választásokra készülő Németországban a magukat a politikai középhez soroló válaszadók 80-90 százaléka is így gondolkodik.
A gazdasági és a migrációs krízissel kapcsolatos elégedetlenség megnövelte azok táborát, akik kevesebb hatalmat adnának a tagországok felett Brüsszelnek. Ha az EU nem tudja megoldani, majd megoldjuk mi – gondolja a megkérdezettek fele, és szélesebb teret adna a tagállami politikának az uniós rovására. A szorosabb integrációban mindössze 36 százalék látja a megoldást. A kilépési tárgyalások előtt álló Nagy-Britanniában még a bennmaradást többnyire támogató fiatalok harmada is ezt az álláspontot képviseli. Az idősebb generációk körében pedig egyre nő ez az arány. Érdekesség, hogy a szorosabb integrációt pártolónak gondolt németek fele is növelné a tagállamok befolyását az EU felett. A német politikai középhez tartozók 50-60 százaléka szintén így nyilatkozott. (Mondjuk elképzelhető, hogy ők országuk befolyásának erősödésére gondolnak.)
Gazdasági és migrációs kérdésekben uniós átlagban a polgárok fele növelné a tagállamok hatáskörét, míg körülbelül 40 százalék nagyobb jogosítványokkal ruházná fel Brüsszelt a problémák megoldása érdekében. A gazdaság egyik kulcseleme, az energia- és a szolgáltatói árak kérdésében már 60 százalék a nagyobb tagállami befolyást akarók aránya. Ez erősen megkérdőjelezi az EU energiauniós terveit. Brüsszel azt szeretné, hogy a közösség országai villamosenergia-hálózatainak a 10 százalékát 2020-ig összekapcsolják. Magyarország hivatalos álláspontja szerint az energiauniót vállaljuk, de az árszabályozás kérdésében megegyezésre kell jutni.
MIT HOZ A JÖVŐ?
A gazdaság élénkítésén és a migrációs válságon túl az EU előtt álló harmadik legnagyobb kihívás a britek kilépése. Nagy-Britannia a németek után a második legnagyobb nettó befizető. Kiválása nemcsak a támogatási politikát, de a kereskedelmi, pénzügyi, védelmi rendszereket is súlyosan érinti. A felmérésből az derül ki: az uniós polgárok tanácstalanok abban, hogy a brit kilépés miként hat az integrációra. Harminc százalékuk szerint valamivel rosszabb lesz a helyzet, s nagyjából ugyanennyien gondolják azt, hogy semmi sem változik érdemben.
A jövővel kapcsolatos bizonytalanságokat jelzi az is, hogy a megkérdezettek több mint 30 százaléka szerint 10 év múlva már nem is lesz EU. Ötvennégy százalék, ami megdöbbentően alacsony érték, nem tart az unió teljes szétesésétől. A szkeptikusok aránya a görögöknél a legnagyobb, a britek érthetően képviselik ezt az álláspontot – már csak a kognitív disszonancia miatt is –, és a csehek hagyományos euroszkepticizmusa is közismert. Érdekes viszont, hogy 40 százaléknál is többen gondolják ezt Ausztriában és Olaszországban, s 25-30 százalék még Németországban is tart ettől. Az EU jövőjével és a migrációval kapcsolatos félelmek ismeretében érthető, hogy a közösség bővítését a megkérdezettek túlnyomó többsége nem szeretné, 77 százalék ellenzi Törökország felvételét.
Globalizációellenes hangulat
Az uniót sújtó gazdasági és politikai válság a globalizációt is más összefüggésrendszerbe helyezi. A megkérdezettek 54 százaléka szerint az Egyesült Államok a legbefolyásosabb világhatalom, 26 százalék Kínát említette. A lakosság nagyjából fele szerint az egységesülés jót tesz országának. Ezen belül persze óriási a szórás, ami azt mutatja, hogy az emberek nem igazán tudják, hogy mit is értsenek ez alatt a fogalom alatt. A globalizáció igazi haszonélvezőjének mondható németeknek például csak a fele gondolja ezt így, a franciáknak mindössze 34 százaléka. Viszont amint konkrétumkoról van szó, egyből tudják hova tenni a globalizációt. A legnagyobb félelem a munkahely elvesztése. Bevett gyakorlat, hogy a multinacionális cégek az olcsóbb munkaerőt keresve vándoroltatják telephelyeiket. Az európaiak 80 százaléka helyteleníti ezt. A mai politikai kommunikációban a globalizációval összekapcsolódik a civil szervezetek tevékenysége is. Európai átlagban 60 százalék helyteleníti, hogy ezeken keresztül valamilyen gazdasági vagy politikai szervezet beleavatkozzon a helyi politikába.
Az adatok forrása: Századvég Alapítvány Project 28
