– Könyvet írt róla, ismerte személyesen is. Milyen ember volt Fenyő János?
– Nem szeretek ítélkezni az emberek személyiségéről. Mindenkit a tettei jellemeznek, valamint a teljesítménye, a stílusa és az embersége, tisztessége. Mindent összevetve Fenyő János egy jelenség volt, a rendszerváltás időszakának a jelensége.
– Nem a semmiből bukkant elő, hiszen a nyolcvanas években fotográfusként dolgozott Magyarországon.
– Méghozzá ügyes kezű fotóriporter volt. Az 1985-ös – negyvenhat év után először megrendezett – szépségverseny után tűnt el hirtelen Magyarországról, úgy tudom, itthoni „pártfogói” tanácsára, hiszen idehaza elég nagy botrány kezdett kialakulni körülötte. Maga nyilatkozott úgy később, hogy „szolgálati útlevélféleséget” kapott, oda utazhatott és akkor, ahova és amikor akart. Pauer Gyula szobrászművész szobrokat szeretett volna készíteni a versenyzőkről, ehhez nekik meztelenül kellett végigszenvedniük a gipszmintakészítés folyamatát. A műteremben ekkor jelent meg váratlanul Fenyő egy kollégájával. Azzal a csellel, hogy fotózása a művészi folyamat része, a képek nem kerülnek ki a műteremből. Ezt követően a felvételeket a Lui című német erotikus lapnak adta el. Ezzel elérte, hogy az első három lány nem indulhatott a világszépe-választáson. Egyedül a Miss Hungary későbbi győztese, a tragikus sorsú Molnár Csilla nem ment bele a fotózásba.
Kormos Valéria újságíró. „A Fenyő-jelenség társadalmi tükröt is jelent a rendszerváltás időszakáról”
– Fenyő 1990 után már újra Magyarországon volt.
– És belekezdett a videókazetta-bizniszbe. Ez volt a később valóban az ország egyik legnagyobb cégévé fejlődő Vico-birodalom első vállalkozása. Amerikából, Los Angelesből mindössze 50 ezer dollárral jött haza, ami nem jelentett olyan összeget, amelytől itthon bárkinek hasra kellett volna esnie. Viszont hasra estek, mert Fenyő nagyon értett az önreklámhoz, és jó emberismerő volt.
– Mit lehet tudni arról, hogy Los Angelesben állítólag egy magyar üzleti kör támogatta, és végső soron az ő hazai strómanjuk lett Fenyő?
– Nagyon sok hír és anekdota kering az állítólagos Los Angeles-i magyar kapcsolatairól. De valójában erről senki semmi biztosat nem tud, még senki sem állt elő bármilyen kézzelfogható bizonyítékkal.
– De mégis, hogy érte el Fenyő, hogy itthon szinte mindenki hasra essen előtte?
– A rendszerváltásnak a nyugati demokrácia és gazdasági fejlettség elérése volt az eszményképe. Aki az Egyesült Államokból jött vissza, azt egyből olyan tisztelet övezte, amit mai fejjel már nagyon nehéz megérteni. És a messziről jött ember bármit mondhatott, senki sem tudta vagy nem is akarta leellenőrizni, hogy igaz-e, amit állít. És ő elhitette magáról, hogy „Valaki”, befolyásos üzletember kiváló kapcsolatokkal.
– Az is erősíthette a „bennfentes” imázsát, hogy Bill Clinton amerikai elnökkel kezet fogva fotózkodott.
– Ez az ügyeskedés újabb eleme volt, hiszen Amerikában egy vacsorán találkozott az elnökkel, tehát nem Clinton személyes meghívására. A képet aztán Fenyő okosan fel is használta itthon. Kiválóan értett önmaga menedzseléséhez, igazi dollárpapaként viselkedett. Nagyon jól ismerte az emberek reakcióit, hiszen fotósként megtanult beszélni mindenkivel, tudta, hogy lehet „megvezetni” őket.
– A videókazetta-üzlettel nyitott, bár a filmek jogdíjaival nem nagyon törődött. Hogy tudta ezt megcsinálni?
– 1990-ben az igazi vadkapitalizmus köszöntött be Magyarországon, és Fenyő ennek az emblematikus alakja lett. A Vico engedély nélkül kezdte árulni és videótékáiban elérhetővé tenni a nagy amerikai stúdiók filmjeit, s ezzel óriási haszonra tett szert. De persze ez nem volt elég neki, politikai befolyásra is törekedett. Nagyon jól tudta, hogy ezt a sajtón keresztül lehet elérni. Az állami kézben lévő magyar sajtópiac sem kerülte el a magánosítás folyamatát, a lapok is árucikkekké váltak. Ebben a zavaros helyzetben nagyon jól lehetett halászni. Fenyő szinte mindenkit az orránál fogva vezetett itthon, hiszen akikkel tárgyalt, semmit sem tudtak a kapitalizmus működéséről, naivak, jóhiszeműek voltak, bíztak a tisztességes szerződésekben. De természetesen a pártközpont asszisztenciája is kellett ahhoz, hogy ezek az üzletek megszülethessenek. Mindez így összességében azt eredményezte, hogy Fenyő áron alul juthatott hozzá a Nők Lapjához, majd a Rádióújsághoz és a Népszavához. Ezután a Nap TV megszerzését tűzte ki célul. Ez végül nem sikerült neki, de eljutott odáig, hogy a Stáb Rt.-je legyen a közvetítő a Nap Kft. és a köztelevízió között a reggeli műsor alkalmazottainak a kifizetésében. Ez a folyamat vezetett oda, hogy kibékíthetetlen ellentét kezdett kialakulni közte és a Nap-keltét készítő Gyárfás Tamás producer között.
Gyárfás Tamás távozóban az ügyészségről meggyanúsítása után. A vádhatóság szerint ő lehetett a felbujtó Fenyő meggyilkolására
– Fenyőnek milyen volt a fellépése, és hogy kapcsolódott ez az üzleti taktikájához?
– Az Antall-, majd a Boross-kormány idején Csúcs László volt a Magyar Rádió elnöke, aki jogászként végsőkig védte az intézmény érdekeit. Ő mesélte, hogy Fenyő a testőreivel ment a rádióba tárgyalni, és persze megvillantotta, majd az asztalra is tette az övére felerősített pisztolyát. Tehát olyan ember volt, aki elképesztően adott a külsőségekre, azt gondolta, hogy ezzel is mutatnia kell az erejét, a hatalmát. Arra is figyelt, hogy a legdivatosabb ruhákban járjon. Az autójába például egy nyári pikniken nem engedte beszállni az egyik MSZP-s vezető politikust, mert nem volt rajta cipő és rövidnadrágot viselt. Tény, hogy nagyon sokan „kúsztak-másztak” előtte, hogy számítson rájuk. Fogadásokat adott, politikusokat vendégelt meg, természetvédelmi területen létesített lovardát, s házakat épített fel ott engedély nélkül. Bizonyosan azért volt erre szükség, hogy az illusztris vendégei első osztályú kényelemben részesüljenek. Mindenkinek mással tudott kedveskedni, amiért cserébe természetesen automatikus ellenszolgáltatást várt. Üzleti taktikáját úgy lehet összefoglalni, hogy amint birtokon belül volt, semmilyen előzetes ígéretet nem tartott be, jöhettek a perek, állt elébe, a tulajdonjog mindennél többet ért a számára. Ez volt az üzleti modellje. Igazi, seftes jogászokkal vette magát körbe, akik nagyon értettek ezekhez az ügyekhez, az ő segítségükkel ki volt képezve arra, hogy a pereket a végtelenségig húzzák, amíg a másik fél anyagilag ki nem vérzik. Kiváló politikai, bírósági kapcsolatai is közrejátszottak abban, hogy mindent meg mert csinálni.
– A politikai elittel is kiváló kapcsolatot épített ki.
– Baloldali és egy-két akkori jobboldali politikust egyaránt a társaságában tudhatott. Magyarul – bár egyértelmű volt, hogy az SZDSZ a favoritja – minden kapura focizott. Jól ismerte az emberek gyenge pontjait, a kisszerűségeiket, hogy kit mivel lehet megvenni. Mivel a média egy igen jelentős szeletét ellenőrizte, tudta, hogy olyan hatalma van, amellyel nagy befolyással lehet a bírósági döntésekre vagy épp politikai határozatokra is, hiszen mindenki jó színben akart feltűnni a sajtótermékeiben.
– A médiáját direkt felhasználta politikai nyomásgyakorlásra vagy arra, hogy „kicsináljon” valakit?
– Az üzleti életben tényleg nem voltak skrupulusai, de úgy emlékszem, a sajtótermékeire – egy-két kivételtől eltekintve – nem volt jellemző, hogy azokban direkt, durván a célkeresztbe állítson valakit. A Nők Lapjában biztosan nem tett ilyet, ott csak az SZDSZ vezetőit tette ki a címlapjaira, s PR-interjúk készültek velük, ami számukra előnyökkel járt.
– A Népszavában Gyárfás Tamásról azért jelentek meg negatív élű hírek, tudósítások.
– Ezek a támadások egy idő után keményebbé váltak, és a cikkek mögötti vonulat, a legfelsőbb kormányzati fórumokon való feljelentések egyre durvábbak, kíméletlenebbek lettek Gyárfás ellen. Akik jól ismerték Fenyőt, nem zárták ki, hogy az érdekei által vezérelve ne lépett volna erre az ösvényre. A betegsége és a Kapu című folyóiratnak adott utolsó interjúja előtt még beszéltem Perczel Tamás pszichológussal, Fenyő barátjával az üzletemberről. Azt mondta, hogy kezdett kiszámíthatatlanná válni. Egy jóakarómtól én is megtudtam, hogy rám és a családomra két népszavás bűnügyi újságírót állíttatott. Tehát egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ha nem hal meg, felhasználja a sajtótermékeit bármilyen célú nyomásgyakorlásra.
– Ön a Magyar Nemzetben több oknyomozó cikket is megjelentetett Fenyő Jánosról. Nem kapott konkrét fenyegetéseket?
– Ez a jóakaróm arra figyelmeztetett, hogy vigyázzak. De nem értettem, mire, hiszen az én életem szintén a nyilvánosság előtt zajlott. Olyan határokat soha nem léptem át a Fenyőről szóló riportsorozatom idején sem, amiért bárkitől tartanom kellett volna. A szakmában senki sem segített nekem – kivéve az erős erkölcsi érzékkel rendelkező önzetlen civileket –, sőt megdöbbentek azon, hogy miért vágtam bele ebbe a riportsorozatba. Még a szárszói liberálistalálkozóra is meghívtak, pedig a klasszikus Magyar Nemzetet nagyon nem kedvelték. A liberális értelmiség színe-java ott volt. Bolgár György akkori felesége, akit még az egykori Nők Lapjából ismertem, félrehúzott és megkérdezte, hogy mertem mindezt megírni Fenyőről. Komolyan mondom, olyan volt, mintha egy filmben szerepelnék.
1998. február 11-én elszállítják Fenyő holttestét a merénylet színhelyéről. „A nyilvános kivégzés kemény üzenet volt, de azt még nem sikerült kideríteni, hogy az áldozaton kívül kiknek is szólt valójában”
– Mit érzett akkor, amikor meghallotta Fenyő halálhírét?
– Semmilyen különleges érzést nem váltott ki belőlem. Az emberéletet természetesen sajnáltam, hiszen minden ember halálhíre szomorú hír. Ahogy egy főnyomozó mondta nekem akkor, a nyilvános kivégzés egyben kemény üzenet volt, bár két évtized alatt sem sikerült kideríteni, hogy az áldozaton kívül kiknek is szólt valójában.
– Valóban Gyárfás Tamás lehetett a megrendelő?
– Őszintén nem tudom, de soha nem tartottam feladatomnak, hogy ezt kiderítsem, ez a hatóságok dolga. Remélem, az ügyészségnek megdönthetetlen bizonyítékai vannak. Fenyő rengeteg embert megkárosított, tett tönkre egzisztenciálisan, döntő többségük becsületes ember volt. Nem hiszem, hogy a köreikben felmerült volna, hogy megöletik Fenyőt. De kérdezte, mit is éreztem a halálhír hallatán. Komolyan sajnáltam, hogy Fenyő az életében egyetlen üzleti húzása miatt sem került bíróság elé, soha semmiért nem marasztalták el, pedig azt valóban megérdemelte volna.
– Gyárfás Tamással is hosszan beszélgetett Fenyő Jánosról. Az ő elmondásából mit szűrt le, milyen volt a kapcsolatuk?
– A „klasszikus” riporteri felfogásom szerint Gyárfástól a 96-os riportsorozatomhoz elkértem a Fenyővel folytatott levelezésének a dokumentumait, hogy megismerjem ezt a kapcsolatot. A két ember levélváltásának stílusa olyan volt, mintha két budapesti, nagyvilági csibész levelezett volna egymással. Nem voltak durvák vagy fenyegetők, de mégis olyan tónusban íródtak, hogy egy kívülálló csak elkerekedett szemmel olvasta azokat. Mint kiderült, ez a „negéd” csak időleges volt.
– Amikor Gyárfással Fenyőről beszélgetett, milyennek tűnt, indulatosnak?
– Nem, egyáltalán nem, nagyon fegyelmezett és udvarias volt. Nem használt semmilyen negatív jelzőt Fenyőre, s áldozatként sem tüntette fel magát.
– Valamiben hasonlított egymásra a két vetélytárs?
– Nem, ellentétei voltak egymásnak, teljesen más habitussal rendelkeztek. Gyárfás sima modorú, simulékony ember, míg Fenyő mindenkin látványosan átgázolt. Fenyő Gyárfással szemben nagyon szerette a látványosságot és a fényűzést. Élete utolsó szakaszában még az amerikai elit számára is drágának számító Floridában, Fort Lauderdale-ben vásárolt birtokot.
Jozef RohaČ a Fővárosi Törvényszéken 2014-ben. Jogerősen életfogytiglant kapott Fenyő meggyilkolásáért
– Elgondolkodott azon, hogy miként alakul Fenyő sorsa, ha nem gyilkolják meg húsz évvel ezelőtt?
– Tényleg annyi minden történt azóta, hogy mintha már a történelem része lenne ez a sztori, s önnek és az ön korosztályának valóban az. Csak azt vegyük figyelembe, hogy az internet korszaka csupán akkor kezdődött, amikor lelőtték Fenyőt, tehát a teljes médiapiac átalakult, és a politikai életben is hatalmas változások, átrendeződések történtek. Viszont a rendszerváltás folyamatának a megértéséhez nélkülözhetetlen, hogy megismerjük a Fenyő-történetet. Ezért is örülök annak, hogy a kilencvenes években riportsorozatot írtam, majd 2002-ben megjelentethettem a róla szóló könyvemet. Hogy mi lenne ma Fenyő Jánosból? Perczel Tamás arra célozgatott, hogy anyagilag és hatalmi szempontból mindent elért, az írott sajtó birodalma untatta, terhes volt számára, a televízió viszont nagyon, különösen izgatta. De ez már egy lezárt történet, amelyben még mindig sok a nyitott kérdés. Remélem, nemsokára valóban kiderül a bűnténnyel kapcsolatban az igazság, mert ez nem „csak” egy brutális gyilkosság volt, hiszen a Fenyő-jelenség egy társadalmi tükröt is jelent számunkra az akkori időkről.
Borítófotó: Fenyő János 1997 februárjában az Újságíróbálon. Itt még a csúcson volt a médiacézár, egy év múlva brutálisan megölték
