A KANCELLÁR BUKÁSA
Angela Merkel „Kohl kislányából” idővel a világ legbefolyásosabb női politikusává nőtte ki magát. Ehhez előbb politikai nevelőapját kellett félreállítani, amire az 1999-ben kirobbant pártfinanszírozási botrány adott ürügyet. A Helmut Kohl nélküli CDU-n belül Merkel előbb főtitkárként, majd pártelnökként és kancellárként minden riválisától megszabadult.
A régi gárdát képviselő, 75 éves Wolfgang Schäublét a pénzügyminisztérium éléről a tavalyi választás után a Bundestag elnöki székébe „száműzte”, így párton belüli utolsó érdemi vetélytársát is semlegesítette. A CDU idestova 13 éves kormányzati teljesítménye miatti politikai felelősség persze eddig is Merkelé volt.
VARÁZSSZAVAK
Sokáig minden jól ment. A kereszténydemokraták hálásak voltak, hogy Merkel kivezette az Übervater politikai kolosszus Kohl árnyékából a pártot, ez a tekintély segítette a kancellár asszonyt számos újítás bevezetésénél. (Übervater = az apa, aki a fejünkre nőtt, akitől meg kell szabadulni – a szerk.) A CDU vezetésében több lett a fiatal és a nő.
Merkel legnagyobb újítása és sikerének egyik záloga a „közvélemény-kutatások szerinti kormányzás” volt. A fizikus irányító hideg racionalitással olvassa a táblázatokat és a grafikonokat, ezek alapján hozza meg döntéseit. A kormányzati megszólalások és határozatok ilyen rendszeres mérésekre épülnek, így persze aligha lehet hibázni.
Egy másik varázsformula is egyengette a politikus útját. Az „aszimmetrikus demobilizáció” a riválisok fő követeléseinek az átvételét jelenti, ami növeli a saját szavazótábort és csökkenti a versenytársét. Az 1968 után balra tolódott német társadalom a „Bundesmuttitól” is megkapta a sorkötelezettség megszüntetését vagy az azonos neműek házasságát. Fukusima után Merkel 180 fokos fordulattal szakított az atomenergiával, így számos szocdem vagy zöldszimpatizáns is CDU-szavazó lett.
A kancellár a közös pénz válságánál ment először érdemben szembe a közvéleménnyel. A többség ugyanis kirakta volna a görögöket az eurózónából, ám a dominóhatás kockázata miatt, a több százmilliós egységes piac megőrzése érdekében Merkel másként döntött.
A német politikusok minden jobb tudásuk és tapasztalatuk ellenére akkor is (éppen úgy, mint most) egy európai ahaélményben reménykedtek. Azt szeretnék, ha a kisebb-nagyobb országokban élő európaiak rádöbbennének arra, hogy a föderális, valójában német ihletésű megoldások visznek csak előre.
Ez a reveláció elmaradt a görög euróválságnál, ahogy az újkori népvándorlás 2015-ös, eddigi első tetőzésénél is. Hiába mutogatták a híradások 90 százalékában a tömeg 35 százalékát kitevő nőket és gyermekeket, hiába tudósítottak naponta a terrorszervezetnek minősülő an-Nuszra Front utódszervezetei által „védett” Aleppóból, hiába beszélt a kancellár „humanitárius imperatívuszról”, az európaiak már nem bíztak benne.
MENTÉS HELYETT ADÓSSÁGCSERE
Az Elbától keletre élő népek történelmük során első kézből szereztek tapasztalatot a muszlim hódítás következményeiről, és látják a bevándorlóországok no-go zónáit. A folyótól nyugatra lakók többségének van ugyan gyarmattartói tapasztalata, ám a probléma nem a korábbi gyarmataikról érkező migránsokkal van, akik általában beszélik az államnyelvet, ismerik a befogadó ország kultúráját és elfogadják annak törvényeit.
A gond az egyre nagyobb számban Európán kívülről érkező, főként muszlim migránsokkal van, akik nem beszélik és tanulják meg az államnyelvet, nem ismerik és tisztelik a befogadó ország kultúráját, s a Koránt fontosabbnak tartják, mint a hatályos jogszabályokat.
A német nyelvterületen az ötven éve érkező török vendégmunkásokkal jó tapasztalatokat szereztek, hiszen ők dolgozni jöttek. Legkésőbb Thilo Sarrazin 2006-os tabudöntő könyvéből azonban kiderült, hogy a muszlimok második és harmadik generációja már nem ennyire szorgos. Az őslakosság után Németországban a törökök, Ausztriában a bosnyákok és a törökök élnek a legnagyobb arányban segélyen. Hozzájuk csapódtak 2015 után a szírek, az irakiak s újabban a Szerbiába vízum nélkül érkező és onnan észak felé továbbálló irániak.
Az akkor érkezett tömeg csupán 20-25 százaléka dolgozik, nyelvismeret és végzettség nélkül, ráadásul jellemzően csak minimálbérért. Sok muszlim a könnyebb utat választva nem betegápolónak, idősgondozónak, mérnöknek, szakmunkásnak megy, hanem döneres vagy zöldséges lesz.
A nyugati közvélemény e rossz tapasztalatok mellett az euró „megmentésével” sem elégedett. Amit ugyanis ezen a címen adtak el neki, az valójában egy adósságcsere volt, amely a magántulajdonú bankok helyett az euróövezet adófizetőinek a vállára helyezte a terhet.
„Merkel segíts!”– szól a lézerrel kivágott felirat a kölni állatkert egyik kampányában. Fogy a levegő a Bundesmutti körül
A NÉMET MINIDRÁMA
Berlin a migránskérdésben egyedül maradt. Eleve csak három ország volt befogadáspárti, s közülük Ausztria immár átfordult, míg Svédországban a szeptemberi választások után jöhet változás.
Olaszországban már tavaly elkezdték a migránsbarát civil szervezetek megregulázását, amit az új kormány következetesen folytat. Soros NGO-i ugyanis bekóstolták az új olasz belügyminisztert, a Liga elnökét. Az Aquarius „mentőhajó” nem a legközelebbi líbiai vagy más észak-afrikai kikötőbe furikázta a tengerből kimentett 320 illegális bevándorlót, hanem a jóval távolabbi itáliai partokhoz. Ha Matteo Salvini engedne nekik, egyik legfontosabb választási ígéretét szegné meg.
A középső mediterrán útvonalon érkező tömeg volt az a csepp, amelytől túlcsordult a pohár. A migránsválság közbiztonsági dimenziója galvanizálta Németország társadalmát – május és június szinte minden hetére esett egy késeléses gyilkosság, fiatal német lányokat öltek meg migránsok.
A mainstream hiába utalt a javuló bűnügyi statisztikára vagy a németek által szerelemféltésből elkövetett gyilkosságokra, a lakosság közbiztonságérzetét ez cseppet sem javította. A hasonló 2002-es francia eset a jobboldali populizmus erősödését vetítette előre. Az októberi választás előtt a bajor CSU-nak tennie kellett valamit. Ez magyarázza a politikai válság drámai szálát.
A jelenlegi német minidráma két síkon zajlik. Rövid távon az október 14-i bajor tartományi választáson a CSU meg szeretné őrizni abszolút többségét, amelyet a tavaly szeptemberi Bundestag-megmérettetésen elveszített. Akkor a bevándorlásellenes AfD 12 százalékot kapott, s pont ennyi hiányzott a Keresztényszociális Uniónak az 50 százalékhoz. Horst Seehofer pártelnök-miniszterelnöknek utóbbi tisztségét le is kellett adnia, ám a nála csaknem húsz évvel fiatalabb Markus Söder sem hozott érdemi változást, a CSU beragadt 40 százaléknál.
A másik – Európa számára fontosabb –sík az ország politikai irányválasztásáról szól. Jelenleg (még) a „bűnös nép” doktrínája, az irányított média és a tökélyre vitt demokrácia távol tartja a hatalomtól a szélsőségeseket. A német gazdasági érdek az EU-n belül kiválóan érvényesül, így az egységes Európa gondolatát (eddig) széles politikai konszenzus övezi.
Ennek megőrzéséhez a jobboldalnak balra „kellett” tolódnia. Mint láttuk, Merkel az aszimmetrikus demobilizációval még túl is lőtt a célon, a „borzalmas” tagság ízléséhez képest a centrum felé tartva túlságosan is balra tévedt, teret adva az AfD-nek.
A GYARMATI TISZT
A brexit és Donald Trump politikája azonban felszította a protekcionizmus és az unilateralizmus szellemét, amelyet Berlin a régi, McCain–Clinton–Obama atlantista és neoliberális brosúrával akart feltartóztatni. Soros György és az amerikai liberális média minden mesterkedése ellenére Trump mégsem vált múló epizóddá, sőt ellentámadásba lendült.
Richard Grenell, az új berlini amerikai nagykövet már megérkezése napján azt üzente a német iparnak, hogy minden kereskedelmet szüntessenek be Iránnal. A vállaltan homoszexuális Grenell ráadásul gyakran látott vendég Merkel CDU-n belüli konzervatív riválisánál, a szintén vállaltan homoszexuális Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszternél.
Hogy mindez ne legyen elég, a diplomata – szintén a Twitteren – bejelentette: feladatának érzi az európai konzervativizmus erősítését. Miután az öreg kontinensen egymás után buknak meg a baloldali és/vagy bevándorlásbarát kormányok, a célzást Berlinben sokan magukra vették és „gyarmati tiszti” mentalitásról beszéltek.
Seehofer ebben a környezetben jelentette be: 63 pontos cselekvési tervének részeként arra utasítja a német határrendőrséget, hogy fordítson vissza minden olyan migránst, akit egy másik tagállamban már regisztráltak, korábban elutasították a menedékkérelmét, vagy éppenséggel egy másik tagországban már van beadott kérelme.
Merkel három okból ellenezte Seehofer javaslatát. Kancellárként nem engedheti meg, hogy egy minisztere érdemben térjen el a kormány politikájától. Ha a németek migránsokat fordítanak vissza a határon, akkor a szomszédos államok a saját külső határaikon fokozzák az ellenőrzést, nehogy náluk torlódjanak fel a Németországba igyekvő, ám bejutásra esélytelen emberek. Ez a dominóhatás tovább rombolná a schengeni térség átjárhatóságát.
MERKEL MINDENT BEVET
A fő ok persze az, hogy a kancellár továbbra is európai megoldásban, azaz kvótában gondolkodik. Az égető szakmunkáshiányt és az öregedő társadalom problémáit a gyermektelen politikus nem a saját családok (költséges) támogatásával, hanem nagyszámú idegen népesség betelepítésével orvosolná. Azzal nem foglalkozik, hogy a jobb híján erre választott muszlim alanyok erre mennyire alkalmasak, vagy hogy ennek a nagymintás társadalmi kísérletnek milyen társadalmi és anyagi költségei vannak.
A CSU helyzete egyáltalán nem könnyű. 2015 óta már sokszor riogattak az alkotmánybírósággal, minisztereik visszahívásával vagy a koalíció felmondásával, ám az üres fenyegetés sokat rontott a bajor kormánypárt szavahihetőségén.
Seehofer ezek fényében nagyon elszánt volt. Végül ismét neki kellett engedni, a német Staatsräson (államérdek) ugyanis cselekvőképes kancellárt követel, így a CSU kénytelen volt Merkelnek két hét türelmi időt adni.
Németország vezetője most mindent bevet. A csekk-könyves diplomácia szabályai szerint 2021-es dátummal megígért Macronnak egy eurózóna-beruházási alapot, amely viszont aligha fedezi a déliek igényeit. Már a CDU-ból is arra figyelmeztetik a kancellárt, hogy ne kössön össze különböző témaköröket, míg a CSU arra emlékeztet, hogy újabb pénzügyi kötelezettségeket csak a koalíciós partnerek és a Bundestag támogatásával lehet vállalni.
A június végi uniós csúcs persze jó alkalom lenne egy átfogó megoldás elfogadására, ám a bolgár elnökséggel beadatott Dublin IV. javaslat továbbra is számos sebből vérzik, és már most 16 tagállam jelezte, hogy ezt a változatot nem tudja támogatni. A V4 országai ráadásul vétót fontolgatnak a kiskapun keresztül becsempészett kötelező kvóták ellen.
ALBÁNIA BEVÁLLALNÁ
Minimális megoldásként marad a külső határok védelme, amit Merkel is hangoztat, ám nála ez amolyan nulladik lépés, amelyet a kötelező szétosztás követne. A fő törésvonal ugyanis a bevándorlást szorgalmazó és a saját nemzethez tartozó családokat támogató politikusok között feszül. Utóbbiak számára a külső határok védelme a végállomás, nem engednének be nagy számban idegeneket az országaikba, hanem a segítséget vinnék Európán kívülre.
A német kancellár európai megoldása ráadásul játékban tartja a kvótát. Albánia az uniós tagságért cserébe vállalná egy hot spot létrehozását, ahol dönthetnek a menedékkérelmekről, ám marad a kérdés, hogy utána melyik tagállamba vinnék tovább az érkezőket.
Merkel most a készséges országok egy csoportjával menne előre. Berlin továbbra is évente kétszázezer migránst fogadna, amihez az új uniós költségvetésben többletforrást kér. Az még nem világos, hogy mely tagok és milyen keretszámmal csatlakoznának a kezdeményezéshez, mint ahogyan az sem tisztázott, hogy az elutasított menedékkérőket sikerül-e nagyobb számban hazaszállítani.
Most egy olyan részmegoldás körvonalazódik, amely a külső határok védelmére és az elutasítottak kitoloncolására helyezi a hangsúlyt. Akkor még Seehofer is enged talán, így nem a határról, hanem a német tranzitzónákból küldenék vissza a migránsokat hazájukba. Merkel haladékot kap, ám az idő már nem neki dolgozik.
Borítófotó: Angela Merkel és Horst Seehofer, a bajor CSU elnöke (jobbra). Kifelé tekintgetnek a koalícióból
