Wohner Nikolett

Cappuccino
„Ma már Magyarországon a külföldről hazatért kutatóknak remek pénzügyi lehetőségei vannak, nem panaszkodhatunk” – állítja a L’Oréal–UNESCO a Nőkért és a Tudományért díj idei kitüntetettje, aki bár Párizsban dolgozott négy évet, mindenképpen itthon képzeli el a jövőjét.

– Említette, hogy nagyon fáradt, mert ügyeletből jön. Azt hittem, a kutatók nem ügyelnek.

– Mióta hazajöttem Párizsból, ahol posztdoktori kutató voltam, a III. Számú Belgyógyászati Klinikán dolgozom. Azért jöttem ide, mert mindig véralvadással foglalkoztam, és ezen a klinikán elég nagy hematológiai profil is van. Itt pedig betegekkel is foglalkozom, s ügyelni is kell. Ilyenkor bemegyünk reggel 8-ra, s másnap reggel 8-ig dolgozunk. De ezt én akartam, mindenképpen szerettem volna betegekkel törődni.

– Miért?

– Csak az elmélettel foglalkozni számomra nem elég. Szeretnék azokkal a betegekkel találkozni, akikről elméletben gondolkodom, akik kapcsán kutatok.

– Miért kapta a L’Oréal–UNESCO a Nőkért és a Tudományért díjat?

– Kettős tevékenységemért. Amikor elvégeztem az orvosi egyetemet, az Orvosi Biokémiai Intézetben véralvadással kapcsolatos kutatásokat végeztem. Azt vizsgáltuk itt, hogy a vérrögök miként néznek ki, milyen szerkezetük van, s ez hogyan befolyásolja a feloldásukat. Rengeteg betegségnél fontos az, hogy a vérrögök mihamarabb megszűnjenek. Párizsban pedig, ahol a posztdoktorimat végeztem, elsősorban vérzékenységgel kapcsolatos kutatásokat folytattam. Ezért a két tevékenységemért kaptam a díjat.

– Miért ment ki külföldre?

– Minden kutatónak elengedhetetlen, hogy külföldre menjen. Annyira más aspektusát tanulja meg ott az ember a saját szakterületének. Látni kell, kint miként működik egy magas színvonalú laboratórium. Ki kell tágítani a látóteret. Aki egy helyben marad, a legritkább esetben lesz komoly kutató. Párizsba egyébként azért mentem, mert tudok franciául és nagyon szeretem a francia kultúrát.

– Milyen volt hazajönni?

– Kicsit fel kell építenem magam újra, de ez természetes ennyi év távollét után. Támogatásra szükséges pályázni, hogy tudjak miből kutatni.

– Mennyire könnyű ez?

– Jó lehetőségek vannak, főleg azoknak, akik külföldről jönnek haza. Egy szavunk sem lehet. Akik hazajönnek és jól teljesítettek kint, hozzájutnak az anyagi forrásokhoz.

– A saját csapatát építi?

– Az Orvosi Biokémiai Intézettel szeretnék együttműködni, ahol megvan a megfelelő infrastrukturális alap, és az itteniekkel jól ismerjük egymást. De nemcsak alap-, hanem ezzel kapcsolatos klinikai kutatást is szeretnék majd végezni a saját csapatommal.

– Milyenek összehasonlítva a körülmények Párizsban és Budapesten?

– Mások. A munka szempontjából kint nem voltak sokkal jobbak a körülmények, ott sincs kolbászból a kerítés. Nyugodtan mondhatom, hogy itthon is jók a lehetőségek.

– Több pénz van ott?

– Ezt sem mondanám. Kutatóként ott sem lehet jóval többet keresni, különösen azt figyelembe véve, hogy mennyivel drágább az élet. A nemzetközi támogatásokat pedig Magyarországról is ugyanúgy el lehet érni.

– Most, hogy ügyeletet is vállal, milyennek látja a magyar egészségügyet?

– Párizsban általánosságban kétségkívül jobbak a kórházi körülmények, de szakmailag nem jobbak az ott dolgozó orvosok. Egy itteni hematológiai beteg ugyanazokat a gyógyszereket kapja, mint odakinn, és az ellátás is hasonló. Lehet, hogy az épületek nem annyira kopottasak ott, mint az itthoniak egy része, de a benn zajló munka hasonló, mint a mi klinikánkon.

– Mennyire nehéz érvényesülni nőként az ön szakmájában?

Nincs különbség. Párizsban a munkacsoportunk vezetője például egy hölgy volt. A kutatóknál a teljesítmény számít. Az orvostársadalomban inkább van diszkrimináció, talán itt még erősebbek a bevett szokások. Úgy gondolom, hogy a nőknél a családalapítás okoz feszültséget a munka és a család körüli teendők összeegyeztetése miatt; nem egyszerű megtalálni a módját annak, hogy miként lehet a legjobb teljesítményt nyújtani továbbra is a munkahelyen, s közben gyermekeket nevelni.

– Ön itthon képzeli el a jövőjét?

– Igen. Bár felmerült, hogy maradjak, vagy esetleg más országba menjek tovább, de úgy döntöttem, hazajövök. Sosem volt szándékomban emigrálni. Más hozzáállást igényel. Volt időszakom, hogy gondolkodtam ezen, de ha beleképzeltem magam, milyen lenne, ha örökre ott maradnék, nem volt jó. Nem volt meg az otthonosság érzete, függetlenül attól, hogy nagyon jól ismerem Párizst, ráadásul sok barátom van ott. Nincsenek meg azok a gyökerek, amelyek miatt teljesen otthon érzi magát az ember. Itthon is nagyon jól lehet élni.

NÉVJEGY

35 éves, házas, általános orvos

A Semmelweis Egyetem III. Számú Belgyógyászati Klinikájának munkatársa, PhD

KEDVENCEK

Film » a francia újhullám alkotásai

Zene » komolyzene, opera, világzene

Könyv » Szerb Antal: Utas és holdvilág, Thomas Mann: A varázshegy

Hobbi » utazás, olvasás, színház, koncert, síelés, lovaglás

Ezek is érdekelhetnek

További híreink