„Ma már nincsen olyan elvárás, hogy a zsidóság ne kövesse a judaizmust, vagy legyen anticionista, hiszen a zsidó kultúrát támogatják, a magyar külpolitika Izrael-barát. A zsidóság felé a jobboldal kinyújtott keze jelen van – mondta a Figyelőnek a történész.
Doktori témavezetője Ablonczy Balázs, aki a Békés Márton-féle irányváltásig a Kommentár törzsgárdistája volt. Most testvérével, Ablonczy Bálinttal együtt távozott. Lesz súrlódása az Ablonczyakkal, amiért szerepet kapott a folyóirat újjáépítésében?
– Ablonczy Balázs a számomra a legnagyobb inspirációt nyújtó magyar történészek egyike. Hálás vagyok, hogy támogatja PhD-munkálataimat. Nem beszéltünk a Kommentárról. Ellenben minimum visszás, hogy az érkezésemet a lap „lezülléseként megíró baloldali sajtó nem vette a fáradságot, hogy említést tegyen a témavezetőm kilétéről. Nyilván törést okozott volna a narratívában.
– Mennyire hosszú távú tervekkel készülnek a Kommentárnál? Lesz kurzusépítés, ahogyan Békés Márton meghirdette?
– A konzervatív kultúra szellemi megalapozása égető feladat, hiszen a politikai térnyerést nem feltétlenül követte kulturális kibontakozás. Mondhatjuk, hogy a politikai csatát megnyertük, most pedig kellenek a szorgos kezek és elmék, amelyek az építkezésben is részt képesek – és akarnak – venni. Ennek mindenképpen tere és fóruma lesz az elveiben régi, küllemében és felkészültségében pedig új Kommentár.
– A történészszakmában is zajlik a Kulturkampf? Lesz törekvés a jelenlegi, nagyrészt a Kádár-rendszerből és annak a 90-es évekbe, a vadliberalizmusba áttranszponált „hagyományai felől érkező történelmi preferenciák lerombolására, majd újraépítésére?
– A történészszakma mindig óvatosabb az ilyen váltások követésében. Az újabban alapult intézmények – melyeket teljesen nemtelen módszerekkel próbálnak ellehetetleníteni – kiváló szakmai tevékenységet végeznek, büszkének kell lennünk rájuk. Ezt a hangos kritikusok is beismerik magánbeszélgetésekben. A történész különleges fajta. Nem lehet nógatni, rugdosni, hogy ezt vagy azt írjon. Időt kell hagyni neki, hogy szöszmötöljön az irataival, és védelmet, hogy rá merjen mutatni a történelemben az örök érvényű igazságokra. Mivel jelenleg fensőbb részről mind a kettőre megvan a hajlandóság, gyávaság lenne nem kimutatni ezeket.
– Milyen lesz az „új történelem?
– A történelem nem lesz új, hiszen az adott, ám a szókimondás, az objektivitás és a konzervatív-nemzeti narratíva remélhetőleg frissítően hat. Utóbbit különösen fontosnak tartom, noha a legkevésbé sem vagyok nacionalista ember. Teljesen értelmetlen volt az a rendszerváltást követő irányzat, amely a népre az orrlyukában vájkáló tömegként nézett, s amely az elefántcsonttoronyban csücsülő értelmiség ínyenc fogásaként tekintett a történelemre. Olyan módon kell írni, hogy a nép ne érezze, hogy ellene írunk – még akkor sem, ha a nemzeti történelem sötétebb fejezeteiről van szó. Egyedül így lehet küzdeni a művelődési házakat dugig töltő sarlatánok ellen.
– Tudományos munkáiban kiemelten foglalkozik a magyar zsidóság problémáival, publicisztikáiban pedig a hazai jobboldal Izrael-szkeptikusságát fejtegeti. Próbálja enyhíteni a magyarországi zsidóság félelmeit, önmagára a közösségre is káros viszonyulását. A magyar jobboldalnak van útja a magyar zsidósághoz?
– Nem hiszem, hogy a jobboldal feladata lenne közeledni bárkihez, hiszen a jelenlegi populista irányzat a társadalom széles rétegeinek ad lehetőséget az építőmunkához való csatlakozásra. A zsidóságnak is megvan erre a lehetősége, és örömmel látom, hogy vannak is ébredező, józan hangok. A magyar jobboldal Izrael-ellenessége más tészta: régi és kellemetlen berögzülés ez, amely a migrációs válságot és az európai terrorhullámot követően remélhetőleg örökre elhallgat. Most már talán a baloldali zsidó értelmiséggel kevéssé szimpatizáló patrióták is megláthatják, hogy dzsihadista Ahmed nemcsak az izraeli rendőröket képes lelőni, hanem lényegében bármelyik európait. Ezt a korábbi, jobboldalon divatos tévedést jómagam is ismerem, hiszen zsidó származásom megismerése előtt magam is teljesen elutasítottam Izraelt.
– Milyen paktumot kötött a magyar zsidóság a baloldallal a háború után? Van a traumákból kiút, gyógyulási lehetőség?
– A „paktum egy egészségtelen és önpusztító, hallgatólagos szerződés volt: adj fel mindent, ami zsidó, cserébe az állam megvéd téged! Mindez a magyar zsidóságot egy identitásában megtört, a jövőjében bizonytalan közösséggé tette a rendszerváltás idejére. Ma már nincsen olyan elvárás, hogy a zsidóság ne kövesse a judaizmust, vagy legyen anticionista, hiszen a zsidó kultúrát támogatják, a magyar külpolitika Izrael-barát. Az állami védelmet a mai kormány szintén megadja a zsidóságnak: európai viszonylatban is kiemelkedően alacsony a hazai antiszemita incidensek száma. Ennek nem utolsósorban az is oka, hogy nincs számottevő muzulmán kisebbség az országban.
– A magyar zsidóság megosztott. Mi lesz ennek a (Mazsihisz kontra EMIH) belháborúnak a végkimenetele?
– Nem tartom feladatomnak, hogy bármifajta belháborúba beleszóljak, de világviszonylatban látszik, hogy a zsidóság egyre vallásosabb, mind dominánsabbak a konzervatív irányzatok. Az idő tehát az EMIH-nek dolgozik.
– A jobboldal sok esetben „letolt gatyával áll a legkülönfélébb zsidó identitások előtt. Bizalmatlan még a légkör?
– A zsidó élet lényege a kettősség, így mindig lesznek olyanok, akiknek valami nem fog tetszeni. Ha A-t mondasz, akkor megkapod, hogy miért nem B-t, s fordítva. Ez így helyes és egészséges, de bizonyos objektív tényezők mégiscsak jobbat tesznek a többségi társadalom és a zsidó kisebbség viszonyának, mint mások. Észszerűen jobb, ha a zsidóság értékeli a vallásos és nemzeti hagyományokat, nem bizalmatlan az állam szerepével szemben, és tiszteli a többségi kultúrát. Észszerűen rosszabb, ha ateizmus, antinacionalizmus, szélsőséges liberalizmus vagy a népi oldal lenézése dominál. Ha józan tájékozódási pontot keres egy nem zsidó a zsidóság ügyeivel kapcsolatban, akkor mindig érdemesebb figyelnie az ortodox vagy cionista hangokra.
– Orbán Viktor jeruzsálemi látogatásával deklarálta az Izrael-barátságot, a hárdkór filoszemitizmust, és erkölcsileg is kiállt Benjámín Netanjáhú politikája mellett. Ez sokkal több, mint formálpolitikai találkozó, avagy a tőkeinjekciókért, az izraeli techcégek megjelenéséért való államfői kuncsorgás. Ez harcostársak közötti találkozó volt. Tud ezzel lépést tartani a néppártosodott jobboldal?
– Nem feltétlenül szükséges, hogy a teljes jobboldal lépést tartson, és irreális lenne az az elvárás, hogy egy kemény munkával dolgozó átlagos jobboldali szavazó szabadidejében Herzl Tivadar írásaival képezze magát. Teljességgel elég, hogy a mostani magyar külpolitikai irányzat az európai megmaradás szempontjából kulcsfontosságú Izrael-pártiságot képviseli, és hogy a hivatalos kommunikációban nem kapnak teret az arabpárti hangok.
– Miben kell változnia a jobboldalnak és miben a magyar zsidóságnak, hogy bekövetkezzen a békülés?
– Nagy ölelkezésre nem számítok, de a történelmi sérelmek tisztánlátása és őszinte beismerése, a közös egzisztenciális érdekek felismerése mindennek a kezdete. Szerencsére az első tapogatózások megtörténtek, és a kinyújtott kéz a jobboldal részéről mindenképpen jelen van.
NÉVJEGY
Történész, publicista Huszonöt éves, nőtlen
Alapképzését a Károli Gáspár Református Egyetemen, mesterképzését az Amszterdami Egyetemen végezte holokauszttörténelem témájában Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem történész PhD-hallgatója.
Kutatásokat végzett Izraelben, Angliában, Hollandiában és számos hazánkkal szomszédos országban.
Jelenleg a Mandiner.hu publicistája
KEDVENCEK
Könyv » Jakab András és Urbán László (szerk.): Hegymenet – Társadalmi és politikai kihívások Magyarországon (2017), Tassy M. Áron: Érvek a kormányváltás mellett (2017)
Film » A legényanya (1989)
Zene » Ákos, Slomó Arci
