– Tizenhárom éve vagyunk tagjai az Európai Uniónak. Hogyan vonna mérleget?
– Magyarországnak az EU-ban a helye, ez nem lehet tárgya semmilyen vitának, s ebben minden fontos politikai erő egyetért hazánkban. Ugyanakkor látni kell, hogy ma az Európai Unióban komoly centrifugális erők feszegetik a kohéziót. A széthúzás nem elsősorban gazdaságpolitikai, hanem inkább politikai és társadalmi természetű.
– Mire gondol pontosan?
– A migráció az egyik legégetőbb probléma, amely jelentős elégedetlenséget idéz elő. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a társadalmak eltérő attitűdjét azon országokat összehasonlítva, amelyeknek vannak gyarmatosítási tapasztalataik (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Belgium, Hollandia), s amelyeknek nincsenek (a kelet-közép-európai tagállamok). Az előbbiek több száz éven keresztül szoros kapcsolatot tartottak nagyon különböző közösségekkel, s ez segített nekik abban, hogy teljesen eltérő kultúrájú embereket fokozatosan integrálni tudjanak. Ezzel szemben a kelet-közép-európaiaknak nincs hasonló gyakorlatuk, és hirtelen szembesültek a keletről érkező bevándorlók hatalmas tömegével. Ezt nem értik Nyugat-Európában a vezető politikusok.
– Mennyire veszélyezteti a migráció az EU egységét?
– Először a bevándorlást kellene kontrollálni, s utána lehetne érdemben foglalkozni a már az öreg kontinensre érkezettek integrálásával. Európa gazdag és védtelen, ami csábítja a népvándorlást, akárcsak a világ bármely pontján a történelem folyamán, ahol hasonló körülmények léteztek. Gondoljunk csak Észak- és Dél-Amerika benépesülésére. Az ellenőrizetlen bevándorlás Schengen összeomlásához vezethet, pedig ez a legkézzelfoghatóbb és legnépszerűbb eleme az EU-nak. A brexit a legnyilvánvalóbb esete annak, hogyan tudja a migráció felbomlasztani az európai egységet. Nagy-Britanniában a politikai diskurzus a kelet-európai bevándorlásról szólt, de valójában a britek a migráció jelenségével szálltak szembe. Látták, mi zajlott Calais-ban, az úgynevezett dzsungelben, és látták a tízezerszámra érkező migránsokat a Földközi-tengeren.
– Milyen más széthúzó erőket lát az EU-ban?
– Az alapító atyák egyre szorosabb uniót vizionáltak, hogy egyszer és mindenkorra elejét vegyék az európai népek közötti háborúknak. Ez az összetartó erő felhígult, ahogy a második és harmadik generáció nem tapasztalta meg a háborúk borzalmait. A keleti bővítés is szerepet játszott. Az egyébként helyesen hangsúlyozott „70 év európai béke” máshogy hangzott annak a 100 millió embernek, aki a szovjet kommunista diktatúra alatt élt több mint 40 esztendeig ezen időszakon belül. Ők joggal érezték úgy, hogy az ő ellenállásuk vezetett a vasfüggöny lebomlásához, ami megnyitotta a piacai-kat a nyugati országok számára. Amikor az EU-hoz csatlakoztak, egy hosszú éveken át kialakult intézményi és jogi rendszert vettek át, amelynek a felépítésében értelemszerűen nem jutott szerepük, nem tapasztalták meg azt a sok vitát és nézetkülönbséget, amellyel ez a folyamat járt. A mai vitáknak sokszor ez a történelmi háttér adja a magyarázatát; az új tagok gyakran úgy érzik, nem veszik kellően figyelembe az érdekeiket. A kelet-közép-európai országok eleve túlzott elvárása a gyors gazdasági felzárkózás volt, s a gazdaságot a válság ráadásul vissza is vetette.
– Mit gondol az eurózóna jövőjéről?
– Az egységes piac és Schengen mellett az euró megteremtése az európai integráció másik nagy vívmánya. A krízis felszínre hozta azokat a feszültségeket, amelyek az övezetet fenyegetik. A közös uniós pénz mögött hatalmas fejlődésbeli eltérések vannak. Gondoljunk csak a munkanélküliségi különbségekre, amelyek 5–20 százalék között szóródnak. Az egységes monetáris politika ezt nem tudja kezelni, itt a költségvetési politikának lenne szerepe, de a fiskális mozgásteret több országban behatárolja az adósság magas szintje. A fiskális unió adhatna némi választ, de ennek létrehozása nagyon távol van, mert az országok nem hajlandók feladni a szuverenitásukat az adó- és kiadáspolitika terén. A bankunió létrehozása komoly előrelépést jelent a válságok megelőzésében, de még itt is van bőven tennivaló.
– Sokat vitáznak manapság a nemzetállamok szerepéről, létjogosultságukról az EU-ban. Önnek mi erről a véleménye?
– Nekem erről határozott véleményem van. A nemzetállamok nem veszélyeztetik a demokráciát. Ellenkezőleg, az európai felszabadító háborúk sora és a kommunista diktatúrával való szembenállás a tanulsága annak, hogy az erős európai nemzetállam az eddig kitalált legjobb egység, közösség, amely meg tudja teremteni a bizalmat, elszántságot és áldozatkészséget a szabadság, a demokrácia védelmére. Gondoljunk csak a francia ellenállók és a lengyel harcosok áldozatkészségére a második világháború alatt. Vagy 1956-ra. Az embereket a nemzeti identitásuk, hazaszeretetük fűti. Szükség van közös európai biztonságpolitikára, akár közös hadseregre is, de ez is csak akkor lesz képes ellenállni egy ellenségnek, ha erős nemzetállamok vannak mögötte. Nem vonatkoztathatunk el a történelmünktől. Csak stabil, energikus nemzetállamok képesek megteremteni egy erős Európai Uniót.
NÉVJEGY
Közgazdász. Dolgozott az IMF-nél, volt az MNB alelnöke, 2011 januárjától 2015 januárjáig Magyarország washingtoni nagykövete. Jelenleg az MNB elnökének a főtanácsadója, a Corvinus Egyetem címzetes professzora, az ELTE Konzisztóriumának az elnöke. A francia becsületrend kitüntetettje.
KEDVENCEK
Könyv » Szerb Antal: Utas és holdvilág, Gilles Perrault: A vörös zenekar Film » A szarvas-vadász, Kontroll Zene » Beethoven: V. szimfónia, Vivaldi: A négy évszak Hobbi » olvasás, hegyikerékpározás
