– Honnan merít erőt a koncertekhez? Rengeteg programja van, az interjú időpontját is nagyon nehéz volt egyeztetnünk – bő egy hónappal előre sikerült. Így be van táblázva?
– Nincs főnököm, magam osztom be az időmet, annyi munkát vállalok, amennyit elbírok. Ez hatalmas szabadság! Ehhez a szabad élethez ugyanakkor nagy fegyelmezettség is szükséges. Hajlamos vagyok álmodozni, apró részletekben órákra elmerülni, elúszni a feladatokkal, ezért próbálom szigorúan beosztani az időmet. Számos pályatársam ezerszer fegyelmezettebb életet él, de közben tudnak lazák is lenni, családjuk van, tanítanak, alkotnak, sportolnak. Most épp futásból jövök, s hét éve jógázom. Fontos lett az életemben a mozgás, az étkezés ideje, minősége. Szerencsések, akik a születésüktől így élnek. Én kissé későn kapcsoltam, de örülök, hogy legalább ennyire képes vagyok védeni a határaimat, és igyekszem arra figyelni, azzal foglalkozni, ami fontos.
– Hogyan készül egy-egy koncertre?
– Most gregorián dalokat tanulok s Bolya Mátyás Népzene és történeti zene a Kárpát-medencében című tanulmányát olvasom, valamint kéziratos könyveket böngészek, mert a karácsonyi koncertem anyagát a magyar népzenei, továbbá a magyar, illetve európai régizenei hagyományból merítve építem fel. Magyarországon a XVII–XVIII. századig evidens, erős volt a kapcsolat a népzene és a régizene, a paraszti és az úri, nemesi világ kultúrája között. Érdekel e viszony társadalmi vonatkozása is. Két éve kezdtem a magyar régizenével ismerkedni, s kiváló mesterek segítenek az elmélyülésben: Kónya István lantművész, Bodrogi Éva énekes, Pávai István és Bolya Mátyás népzenekutatók. A régizene iránti érdeklődésem a történelmünk, közös sorsunk iránt való kíváncsisággal is párosul. Az országban a természetet járva, műemlékeket, múzeumokat, falvakat, városokat látogatva egyre gyakrabban gondolok arra, mennyi harc, mennyi munka, áldozat és hit szükségeltetett az itt élő elődeinktől, hogy mindaz, amit ma Magyarországon értéknek tarthatunk, szerethetünk és élvezhetünk, éljen s megmaradjon. Már önmagában az is csoda, hogy a nyelvünk megismerhető, gazdagon használható, átadható. Mindez felelősséget is ró arra, aki az elmúlt ezer évben a Kárpát-medencében és Magyarországon élő emberek sokaságát – jóságukkal, erősségeikkel, vétkeikkel és hiányosságukkal együtt – képes közösségnek, tágabb családnak tekinteni. Ez a közösség formálta és őrizte meg ilyennek ezt az örökséget. A földművelő, a katona, a mesterember, a cseléd, a tanító, a földbirtokos nemes, a szerzetes, a városi polgár, a muzsikus, a kereskedő, az építész – magyarok, németek, olaszok, kunok, zsidók, örmények, tótok, szerbek, horvátok, cigányok, románok, ruszinok, szlovének, lengyelek, bolgárok, görögök, ukránok. Ezer évnek súlya van, ezer esztendő öröksége a hazánk iránt elkötelezettekre felelősséget ró. Ma nem kell az életünket és vérünket adnunk Magyarországért. A legegyszerűbb, ha úgy élünk, hogy az egyéni boldogságunk mellett ennek a közösségnek a boldogságát is szem előtt tartjuk, tiszteljük, megbecsüljük mindazt az örökséget, amelyet kaptunk, és amely örökség révén éppolyan értékesek vagyunk, mint bármely más közösség, ország, nemzet.
– Amikor először színpadra lépett 1994-ben, tudta, hogy ez lesz az élete? Mikor döntötte el, hogy énekesnő lesz?
– Nem tudtam. Csak énekeltem. Döntés sem született bennem afelől, hogy ki legyek, mi legyek. De sokat gyakoroltam és szenvedélyesen érdekelt a zene, a legtöbb időmet ezzel töltöttem. Aztán hat-hét év éneklés és pár lemez után rádöbbentem, hogy énekes vagyok. Nem is gondolkodtam sokat azon, milyen hivatást válasszak. Igaz, középiskolás éveim alatt felmerült bennem, hogy szívesen foglalkoznék óvodáskorú gyerekekkel. Ezt megvalósítottam. Jártam is az óvónőképzőbe, de a legvégén, túl a szigorlaton és a gyakorlaton végül nem államvizsgáztam. Nemrégiben hunyt el Barna Panni, a Fővárosi Gyakorló Óvoda és Továbbképzési Intézmény kiváló pedagógusa, aki az országban számos jó szakember mestere volt. Jó szívvel gondolok rá. Abban a kiváltságban lehetett részem, hogy a szakmai gyakorlatomat nála töltöttem. A főiskolai évek alatt kezdtem gyerekpszichológiával, pedagógiával, terápiával foglalkozó szakemberek munkái iránt érdeklődni.
– Sokan – talán leginkább a kisgyermekes családok – a gyerekdalok miatt ismerik. Első zenekarát is, amelyet tizenöt éve alapított meg, a kicsiknek szentelte. Az előbbi válasza alapján nem is kérdés, hogy ez áll a legközelebb a szívéhez.
– Szeretek játszani. A játékra pedig leginkább a gyerekműsorokban van lehetőség, és játszunk is: zenei hangokkal, ritmusokkal, mozgással, szavakkal. Ebben a műfajban vagyok a legélénkebb és a legkreatívabb. A gyerekkoncertem olyanná vált, mint egy zenés játszóház. Ebben fejlődtem a legjobban. Négy gyermeklemezem jelent meg, sok száz koncert van mögöttem, több ezer kicsinek énekeltem különféle szituációban a kórházi ágytól kezdve az iskolaudvaron át az erdőig és a színpadig.
– Reneszánszukat élik a néptáncórák, és sokféle program keretében találkozhatnak a gyerekek/felnőttek a hagyományainkkal. Mit gondol a hazai népzenei nevelésről általában?
– Nagyon fontos, hogy ez a fajta zenei képzés elindult és létezik Magyarországon. Jónak tartom ma a népzene és -tánc helyzetét. Hálásak lehetünk annak a nemzedéknek, amelyik a 70-es, 80-as években Bartók, Kodály, Lajtha és Kallós nyomdokaiba lépve a népzene megszállottja lett, s a 90-es években népzenét oktató iskolákat alapított. E munka végzéséért sokat köszönhetünk Sebő Ferencnek, a muzsikus Csoóri Sándornak, a Muzsikásnak, a Téka és a Méta együttesnek, valamint Fábián Évának, Bodza Klárának, Tanai Erzsébetnek, Budai Ilonának, Maczkó Máriának. Már generációk nőttek fel a magyar népi táncot, népzenét tanulva és megszeretve. A legkisebbek és szüleik ezrei pedig a Ringatónak köszönhetően újratanulhatják felmenőink mondókáit, gyerekdalait, ölbeli játékait, amelyek bizonyítottan segítik a gyerekek mozgás- és beszédfejlődését, támogatják azokat a képességeket, amelyek az iskolaérettséghez szükségesek.
– Tudatosan építi fel a koncertek elemeit?
– Az idők során kialakult, hogy az egyes dalokhoz milyen játékok, rítusok, mozgásos kiegészítések társulnak. Segít ebben a pedagógusi vénám, de sokat tanultam Kokas Kláránál, majd a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar zeneterapeutás alapozó képzésén, és egy másfél éves önismereti táncterápiás csoportjában is.
– Hogyan kell szólni a gyerekekhez: ön szerint mit szeretnek igazán, vagy épp mennyire lehet bonyolult egy zene a számukra? Mitől lesz vonzó, szerethető a zene a gyerekléleknek?
– Szerintem a kicsikkel való kapcsolatban a bizalom, a biztonság, a figyelemadás és az őszinteség mindenképp fontos. A gyerekek nagyon bonyolult dolgokat is megértenek, érzékenyek és okosak tudnak lenni. Persze nem mindegy, milyen légkörben nőnek fel, durvaságban, feszültségben, szorongással teli, vagy derűsen, békében. A leggyakrabban a szüleik tükrei. Mi semmiképp sem egyszerű zenével vagy lebutított számokkal fordulunk feléjük. Ügyelek arra is, hogy az énekelt vers értékes, nyelvileg gazdag legyen. Nagyszerű muzsikusokkal dolgozom, mi is élvezzük ezeket a fellépéseket, úgy építjük fel a zenét, hogy az nekünk is kihívás legyen. Másképp az egész egyfajta „haknizásba” csapna át, azt pedig nagyon nem szeretnénk. Tiszteljük a gyerekeket.
– Liszt Ferenc-díjas, Regionális Prima díjas, több lemeze lett Fonogram díjas. Milyen eredményére, melyik lemezére/koncertjére/dalára a legbüszkébb?
– Ez nehéz kérdés. Büszke vagyok arra, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, és arra is, hogy ez másoknak örömet okoz! Zenésztársaimmal időnként beszélgetünk arról, milyen szerencsések vagyunk, hogy azt csinálhatjuk, amit szeretünk. Arra is büszke vagyok, hogy visszatekintve az eddigi pályámra nincs miért szégyenkeznem, s még arra is: függetlenül és nőként mentem végig ezen az úton. Hogy nem kellett különböző megalkuvások mentén élni az életem, hogy döntően különleges segítség nélkül értem el azt, amit, nem elfelejtve, hogy sokat köszönhetek a munkatársaimnak és kiadómnak, a népzenész Lelkes András és Liber Endre vezette FolkEurópának. Büszke vagyok arra, hogy csodálatos zenészekkel dolgozom együtt, hogy egy közösségbe tartozhatok velük és általuk a hallgatósággal, rengeteg helyes, értelmes, jóakaratú emberrel.
– Hamar jött a nemzetközi siker. Hogy került Japánba: hogyan és miért éppen ott lett először népszerű külföldön?
– Azért azt szeretném leszögezni, hogy nincs óriási külföldi karrierem. Igaz, Japánban megjelent nyolc lemezem, s egész népes ottani rajongótáborom van, erről személyesen is meggyőződhettem Tokióban. Akik külföldön ismernek, azok döntően világzenei, népzenei szakértők, szakírók, magyar népzenével foglalkozó egyetemi tanárok.
– Mit gondol, jó Magyarországon énekesnőnek lenni? Élne máshol a világban?
– Csak a magam nevében mondva: igen, szeretek Magyarországon énekesnő lenni. Bárhol tudnék élni, szinte mindenhol, ahol jártam, a skandináv államoktól kezdve az USA-n át Japánig sok helyen jól tudtam magam érezni, jó volt – egy darabig. De itt van a helyem, itt van dolgom. Sokféle módon lázadtam. Úgy is, hogy nem tudtam elfogadni magamat, és úgy is, hogy a környezetemet nem. Sokat dolgozom azon, hogy ne szólaljak fel úton-útfélen különböző ügyekben. Véleményemért kaptam már hideget és meleget: mondtak már „nácinak”, „FideSS-bérencnek”, „zsidó-cigány provokatőrnek” és „kommunistának” is. A legtöbbet azzal tehetünk, ha óvjuk az egészségünk, folyamatosan dolgozunk s békében vagyunk magunkkal és a környezetünkkel.
Az, ahogyan élek vagy gondolkodom, nem köt egyetlen klikkhez, klubhoz, párthoz sem. Magyarország elkötelezettje vagyok. Azé a közösségé, amelynek itt van a múltja, a jelene és a jövője is. Abban hiszek, hogy az egyéni munka, amelyet magunkon és amelyet a közvetlen környezetünkért végzünk, emeli tudatosságunk szintjét, s ez eredményezheti azt is, hogy a tudatosabb életet élő választópolgárokból álló közösség egyre inkább olyan politikusokat választ, akik a közösségért a lehető legtöbbet és a legjobban tevékenykednek. Fontosnak tartom, hogy a közvetlen és tágabb környezetben jelentkező problémákra az emberek ne mindig felülről, kívülről várják a megoldást, mert ezek jó része helyben megoldható megfelelő helyzetfelismerés után kitartással, elszántsággal, összefogással és persze belső munkával.
– Mik a céljai a közeljövőben és hosszú távon énekesnőként?
– Vannak időnként harcaim, hullámzásaim, hiányosságaim és kétségeim. De alapvetően elégedett vagyok az életemmel. Most a közelgő koncertekre készülök, és nagyon várom a karácsonyi koncertemet is a Müpában. Szeretném még tudatosabban élni az életem, szeretném, ha még jobban tudnék tervezni, építkezni. Jó volna új gyereklemezt készíteni. Egyelőre nincs alkalmazottam, jó lenne, ha a háttérmunkában professzionális segítséget kaphatnék. Most anyukám segít nekem, nagyon hálás vagyok neki ezért is.
NÉVJEGY
40 éves
Kapcsolatban él
Végzettség: érettségi, valamint tanulmányok az ELTE néprajz szakán és az ELTE óvónőképző főiskoláján
Első fellépése 1994-ben volt
Énekelt a Besh o droM-ban, az Ökrös Együttessel, a Budapest Bárban, a Makámban
Kilenc lemeze jelent meg 2004 óta, legutóbb ez év márciusában
Háromszoros Fonogram díjas, Márciusi Ifjak Díjat kapott 2009-ben, Regionális Prima díjat 2015-ben, Liszt Ferenc-díjjal 2017-ben tüntették ki
KEDVENCEK
Film » Kieślowski: Három szín: Fehér; Fekete Ibolya: Anyám és más futóbolondok a családból; Lone Scherfig: Olasz nyelv kezdőknek
Könyv » Umberto Eco: A rózsa neve; Hermann Hesse: Sziddhárta; Háy János: Napra jutni
Zene » széki zene, Dresch Mihály, Stan Getz
Hobbi, szabadidő » kirándulás, jóga, mozi
