– Körülbelül öt éve kering a közösségi médiában egy videófelvétel, amelyen a saját versét szavalja Székelyföldön. Hogy került olyan fiatalon a színpadra?
– Már nyolcéves koromtól írok verseket. Ezt tudták a falubeliek, és megkértek, hogy a kézdivásárhelyi Trianon-megemlékezésre írjak egy költeményt. Így született a „Román földön” igaz magyarnak lenni című versem. Akkor tizenhárom éves voltam, és mindent kiírtam magamból, amit Trianonnal kapcsolatban éreztem. Azt, hogy milyen otthon magyarnak lenni.
– Azóta több ilyen felkérése, fellépése is volt.
– Igen, hiszen bátorított a sok pozitív visszajelzés. Többen is megkerestek, és minden olyan eseményre, kulturális megemlékezésre igent mondok, ahol a székelyeket tudom képviselni.
– Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetemre jár, magyar és jelnyelv szakra. Ez azt jelenti, hogy költőnek készül?
– Mindig is szerettem a magyar nyelvet: nagyon szeretek olvasni, írni, s persze szeretnék költő lenni, hiszen verseket írok. De ez egy hosszú folyamat. Remélem, egyszer igazi költő leszek. De nagyon óvatosan bánok ezzel a kifejezéssel. Egyelőre csak azt gondolom, hogy verseket írogatok, nem nevezném magam igazi költőnek. Azt ki kell érdemelni…
– Azért sokan már most költőnek tartják. Mikor szeretné megjelentetni az első verseskötetét?
– Még várnék ezzel. Amióta Magyarországon járok egyetemre, azt látom, hogy nagyon sokat javult az írásom, a beszédem. Hiszen határon túli magyarként mégiscsak kisebbségben éltem, és ez látszott a szókincsemen, az írásmódomon. De azóta nagyon sokat fejlődtem. És ez a verseimben is tükröződik. Ezért egyelőre inkább várnék a kötetem megjelentetésével, hiszen ahogy én is fejlődöm, a költeményeim is idővel egyre érettebbek lesznek. Úgy gondolom, egy költőt az első verseskötete határozza meg leginkább, ezért érzem fontosnak, hogy ez majd minél jobb legyen.
– A nagyközönség által is ismert versei nagy hazaszeretetről és magyarságtudatról árulkodnak. Ez neveltetés kérdése?
– Sosem neveltek nemzeti öntudatra. Édesanyámék nem is igen támogattak ebben, hiszen nagyon féltettek az esetleges román megtorlástól, és óvtak. Amit meg is értek, mert az újságban, a tévében, a Facebookon voltak szinte fenyegető beszámolók, megjegyzések rólam. De bennem egyszerűen felébredt a nemzeti öntudat, s kiírtam magamból őszintén, amit a helyzetünk kapcsán láttam és éreztem. Ez nem politizálás, csak leírtam azt, amiben ott mi, székelyek élünk.
Kézdivásárhelyen születtem, és egy mellette fekvő apró faluban, Kézdi-szentléleken nőttem fel. Ez meghatározza az identitásom. Mindig úgy szoktam bemutatni a várost, hogy úgy érzem, Székelyföldön ott a legbátrabbak a magyarok. Ott igazi nemzeti öntudat van. Az érettségim előtt igen nagy dilemma volt számomra, hogy hova menjek továbbtanulni: Magyarországra, vagy maradjak Erdélyben. De úgy láttam, hogy a nagyobb városok, ahol egyetem is van – Kolozsvár, Marosvásárhely – nagyon elrománosodtak. Azt mondjuk, hogy magyarok, de már nem azok. Ezt be kell vallani. Én egy szót sem tudok románul, így nem tudtam elképzelni a jövőmet Kolozsváron, és a román életstílust is idegennek érzem.
– Az iskolában nem volt kötelező románul tanulni?
– De, kötelező volt, tizenkét évig tanultam, különórákra jártam, hogy valahogy sikerüljön az érettségi. De lepergett rólam, egyszerűen nem maradt meg semmi belőle a fejemben. És az nagyon távol áll tőlem, hogy egy olyan városban éljek, ahol román többség van. Ezt nem akartam. És így döntöttem Magyarország mellett. De itt megtapasztaltam, hogy a székelyföldiek tényleg másképp gondolkoznak a világról. Nagyon nehéz volt az első évem, mert Székelyföldön más magyarnak lenni. Az emberek valahogy ott sokkal inkább magyarok, mert olyan környezetben vannak. És ez úgymond kikényszeríti az ottaniakból, hogy sokkal tudatosabban éljék meg a magyarságukat. De az egyetemen erről nem szoktam beszélni a társaimmal.
– Megismerik a csoporttársai az internetes videók által?
– Eddig senki sem jött oda megkérdezni, hogy én vagyok-e az, én pedig nem hozom szóba.
– A tüntetések – például a CEU melletti demonstrációk – kapcsán az ELTE-ről is lehetett hallani, hogy a hallgatói részt vettek ezeken. Önt is hívták tüntetni?
– Én nem a tanárképzőre járok, főként a tanárképzősök mennek demonstrálni. Én még sohasem vettem részt tüntetésen, mert mindig olyanért tüntettek, amit nem tartottam fontosnak. Például ilyen a CEU ügye is; engem nem érint.
– De őket sem, hiszen nem oda jártak.
– Pont ezért nem mentem, mert az -ELTE-t nem érintette. De egymás között nem is beszélgettünk ilyenről az egyetemen. Esetleg a tanárok szoktak óra előtt egy kisebb beszédet tartani, hogy menjünk el tüntetni.
– Tényleg?
– Igen, volt ilyen, a CEU-val kapcsolatos demonstrációk idején.
– Térjünk vissza a költészetére. Kik a példaképei a magyar irodalomban?
– Nagyon szeretem Dragomán György könyveit és Szabó T. Anna költeményeit. Nagyon sok Arany János-, József Attila-verset olvastam. Ezek azok a költők, írók, akiknek a verseit, műveit a leginkább kedvelem.
NÉVJEGY
Kézdivásárhelyen született, 1998. július 30-án.
Jelenleg az ELTE magyar–jelnyelv BA-képzésére jár.
Angolul beszél.
KEDVENCEK
Könyv » Dragomán György: A fehér király, Michael Greger: Hogy ne halj meg
Film » Oscar, Napszállta
Zene » LP – Muddy Waters, Örökségünk – a közösségi klip
Hobbi » jelnyelvtanulás és -kutatás, korcsolya, filmvilág
