– A kívülálló azt gondolná, Herendről eljönni merészség.
– Amikor még ott dolgoztam, akkor is tudtam: egyszer eljövök. A terveimhez képest még tovább is maradtam, de amint megszereztem azt a szakmai biztonságérzetet, amellyel el mertem engedni Herendet, továbbléptem. Eleve tanulni mentem a gyárba a diploma megszerzése után, egyéves próbaszerződéssel, gyakornokként álltam munkába, de a célom már akkor is egy önálló műhely alapítása volt.
– Mit lehetett elsajátítani a nagy múltú gyárban?
– A technikai tudást, valamint az anyagszemléletű tervezést, azt, hogy miként lehet megfelelő szakmai alázattal kiszolgálni a porcelán természetét. Mert a porcelán nem sok mindent tűr el, az anyag önmagában korlátozott felhasználási lehetőségekkel jár. Herend őrzi a hagyományait, a formatervezésben nyilván nem volt túl nagy mozgástér.
– Művészként vállalkozói pályára lépni mindig kockázatos, a művészi feladatok mellett rengeteg üzleti és marketinges teendő is van. Egyedül végzi ezeket?
– A férjemmel közösen, megosztva végezzük ezeket az első percektől.
– Merthogy őt is Herendről hozta el.
– Mindig azt szoktam mondani: a legnagyobb kincset hoztam el. Ketten mindent tudunk, amit egy porcelánmanufaktúrában tudni kell a gyártásról. A tervezés az én erősségem, az övé a kivitelezés, ő volt a modellezőm a gyárban is. Tulajdonképpen ma egy műhelyben viszünk két márkát. Ő rusztikus stílusú lámpákat készít, nagyon jól tudunk együtt dolgozni.
– Napi 24 órában is?
– Mi nagyon jól bírjuk ezt. Először barátok lettünk, utána alakult át a kapcsolatunk, így nagyon erősek az alapok, nagyon jól elszórakoztatjuk egymást, a közös téma meg adott.
– Az égetéses technikákban mindig van egyfajta bizonytalansági tényező, hogy a terv miként valósul meg. Mi van, ha nem az kerül ki a kemencéből, amire számít?
– A termékfejlesztés időszaka szinte csak a kudarcokról szól, erre fel kell készülni – másrészt nem lehet eléggé felkészülni. Zömében nem olyan lesz a végeredmény, mint amit elképzeltem, viszont nagyon sok esetben a véletlen vezet ahhoz, hogy valami izgalmas dolog szülessen. A termelés már sokkal stabilabb. Olyan anyagokkal és égetési görbékkel dolgozom, amelyekben már lehet bízni, nagy biztonsággal.
– A fejlesztés elsősorban művészi kényszer, vagy üzleti szükségszerűség is?
– Jó kérdés, mind a kettő. A művészi kényszer időközönként rátör az emberre. Nem azt mondom, hogy folyamatosan, de ha jön az ötlet, akkor szülni kell és létre kell hozni. Ha kereskedőként aposztrofálom magam, akkor a piac jelzéseit is figyelni szükséges. Látom, amikor elunnak valamit, látom a tendenciákat, hogyan alakul a fogyás. Ha valami elfárad és újat igényel a piac, s ez egybeesik az én tervezési késztetésemmel, akkor születik új kollekció vagy egy új tárgy. Nyáron mindig könnyebb a gyártás, gyorsabban száradnak a termékek, ilyenkor érdemes nagyobb készletet előállítani. A karácsony utáni időszak alkalmas az elvonulásra, a tervezésre, a fejlesztések átgondolására. Ezek készülnek el tavaszra, nyárra, nagyjából ez az éves ritmus.
– Honnan jött az ötlet, hogy mosdókat is készítsen?
– Nagyon régi sztori ez. Még 2003 körül kezdtem el ezt a fejlesztést Herenden, egy kínai szeladonmázas kísérlet kapcsán. Rétegérzékeny mázakhoz fejlesztettünk felületeket, akkor jött az isteni szikra, a vízcseppes megmunkálási forma, többféle eljárással. Csakhogy közben vezetőváltás történt Herenden, új célokat tűztek ki, így leálltam ezzel a projekttel. Tíz év múlva, a veszprémi kiállításom kapcsán merült fel újra, hogy autonóm plasztikákat állítsak ki. Akkor vettem elő a fiókból és folytattam a fejlesztést. Mivel a máz témája a víz, adta magát a felhasználás is. Másrészt mindenképpen belsőépítészeti vonalon szerettem volna szárnyat bontogatni, nem feltétlenül a terítékekkel. A terítékek nem versenyképesek a tömegárukkal szemben, egy kis családi manufaktúra nem tud versenyre kelni a multiban kapható 150 forintos bögrékkel. Olyan területre akartam lépni, amely ettől független, és a produktumai nem reprodukálhatók. Arról nem is beszélve, hogy egy viszonylag felszereletlen műhellyel egyből mosdót készíteni hatalmas szakmai biztonságot adott az induláshoz.
– Nem a szokásos sorrend.
– Valóban, a legnehezebbel indítottunk, utána jöttek az egyszerűbb formák és tárgyak, tálak, bögrék, ékszerek. Mindemellett még nem vagyok elégedett a mosdóval. Tudom, hogy piacképes, tudom, hogy szeretik és viszik, de van a fejemben egy vízió, s szeretném megvalósítani azt.
– Külföldi megjelenésben gondolkodik?
– Nagyon átgondolt és nagyon kis lépésekben. Három évvel ezelőtt már voltam kint Bécsben, a Blickfang elnevezésű dizájnvásáron, nagy sikerrel. Másrészt komoly inspirációt is jelentett a kiállítás, utána jelentős fejlesztéseket végeztem a visszajelzések alapján. Az osztrák piac csak a legjobb minőségű porcelánt értékeli. Erre készülök, ősszel bemutatom a mosdót Bécsben.
– Hogyan lehet, egyáltalán kell-e kikapcsolódni ebből az életformából?
– Nekünk folyamatos töltődést ad az, amivel foglalkozunk. Közel élünk a természethez, hegyek között, patakparton, több mint tíz éve vegetáriánus életmódot folytatunk, rendszeresen meditálunk. A műhely nyitható, jóformán a természetben alkotunk. Néha becsületből elmegyünk nyaralni, de olyan az otthonunk, mint egy nyaraló, a természetből, egymásból folyamatos a visszatöltődés. Csendes, nyugodt vidéki életmódot választottunk, ez egy kifogyhatatlan forrás.
NÉVJEGY
Siófokon született.
Fiatal kora óta érdeklődik a képzőművészet iránt.
2002-ben diplomázott a Magyar Iparművészeti Egyetemen.
Mestere, Schrammel Imre hatására diplomamunkáját a herendi porcelángyárban készítette.
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.-nél abba a tervezői csapatba került, amelynek feladata, hogy a hagyományos eljárások mellé progresszív formai újítást dolgozzon ki.
Önállósodása után hozta létra az ECCE Home Stúdiót.
