Vajon miért jelentkeztek hazánk vezető divattervezői a honvédség pályázatára? Hogyan dolgozik például Léber Barbara általában?
„A tervezők nagy részére ráillik valamilyen termékcsoport tervezése, gyártása, amit megszokott, amiben mindig megújul, de én másképp működöm. Én nyughatatlanabb vagyok. Ahhoz, hogy művészileg mindig újra tudjak töltődni, nekem például kevés lenne csak esküvői ruhákat tervezni. Foglalkozom még fűzőkkel, alkalmi ruhákkal, koktélruhákkal, azután jött a fürdőruha-tervezés is. Természetesen a fürdőruha anyagának a mintáját is én tervezem meg, úgy, hogy optikailag karcsúsítsa a viselőjét. Imádom a csipkéket, a selymeket, a finom kelméket. Minden évben tervezek kapszula kollekciókat a különböző típusú ruhákból. A munkám igazi örömmunka. A művészi önkifejezés eszköze, valamint nagy öröm, hogy segítek a hozzám forduló hölgyeknek abban, hogy a számukra fontos alkalommal a legszebb önmagukat mutathassák. A szalonban nagyon sok ruha van, és mindig újabbak jelennek meg a fogasokon, de nem ezeket adjuk el. Ezeket felpróbálják, megnézik, előfordul, hogy egy az egyben rendelik meg, de többnyire tervezek bármilyen anyagból bármilyen formát, amely a vendégnek jól áll, amelyben ő lesz a legszebb, amelyben ő tökéletesen érzi magát.
KELLENEK A KIHÍVÁSOK
A Barbara Leber Szalonban tehát bizonyos alkalmakra bizonyos embereknek szóló ruhák készülnek. Általában jeles alkalmakra. Barbara teljesen másként dolgozik, mint aki prêt-à-porter, tehát azonnal viselhető utcai ruhát gyárt. Pont azért alakította így, hogy mindig élvezze munkája minden pillanatát, ne egy mókuskerékben forogjon. Így aztán már érthetőbb, hogy mindig valami újjal szeret és tud foglalkozni, s a katonairuha-pályázat kifejezetten nagyon érdekelte.
„Az Iparművészeti Egyetemen végeztem, a MOME-n, nagyon alapos és remek képzést kaptunk. Tehát mivel a divattervezés is – a művészi önkifejezésen kívül – egy alkalmazott művészet, mint ahogy a fotós vagy az építész munkája, vagy bármely alkotói terület, én is tudok bármit tervezni, legfeljebb nem szeretem annyira, de meg tudom csinálni. Lehet szakosodni arra, ami alapvetően kedvesebb az alkotónak. Megengedhetem magamnak azt, hogy főként azon a területen tervezzek, amihez a leginkább kedvem van. A Magyar Honvédség egyenruháinak az újratervezéséhez pedig nagy érdeklődéssel álltam neki. Az eddigi legélvezetesebb munka volt az életemben. Valószínűleg azért is, mert a kihívásokat szeretem, de leginkább azért, mert keveseknek adatik meg, hogy egyszerre több ezer ember életének a mindennapjait segítsék az öltözékeiken keresztül, s közben a szeretett hazám imázsát is a legjobb tudásom szerint támogathatom. Az egyenruházat újragondolása volt a pályázat célja. A XXI. századhoz passzoló technológiák, textíliák felhasználása, a magyar hagyományok tiszteletben tartása mellett a kor szellemének megfelelő arculat kialakítása, a kényelem és az esztétikai igények figyelembevételével. A tervezés során belekerültem egy teljesen új világba, ahonnan nem is nagyon akartam kikerülni a tervezési szakasz végéig” – fejti ki a tervező.
HATALMAS HÁTTÉRMUNKA
Barbara valóságos megszállottja és szakértője lett a témának.
„A tervezés megkezdése előtt elkezdtem vizsgálni az országokat katonai szempontból, úgyhogy három hétig le sem szálltam a számítógépről, és mindent, amit nemzetközi szinten erről a témáról tudni lehetett, azt én tudom. Ugyanis teljes mértékben ismernem kellett, hogy globálisan és lebontva a különböző nemzetek szintjére milyen gazdasági, társadalmi, szociális hátterű történések voltak, amelyek alapján változtak az egyenruházatok. Az adott szimbólumrendszer mit takar, mely országoknál milyen ékítmények, karakterek mire utalnak. Ebben a rendszerben próbáltam elhelyezni Magyarországot. A pályázati kiírás az volt, hogy egyértelműen a XXI. századra kell adaptálni az egyenruházatot, úgy, hogy az megfeleljen a történelmi hagyományoknak és a katonai funkcióknak. Ez egy rendkívül komplex feladat volt, amely nem hasonlítható egyik eddigi munkámhoz sem, mert általában lényegesen kevesebb szempontnak kell megfelelni a tervezés során. Na, nekem innentől tetszett meg ez az egész. Ez egy igazi agytorna, és magam felé is megmutathattam, mit tudok. A feladatkiírásban a köznapi és a társasági egyenruházatot is meg kellett tervezni, azoknak egy standard és egy »nemzeti« variációival, így valóban nagyon nagy munka volt. Majd három hónapos volt a tervezői munka időszaka, amelyet én napi 12 órában – beleértve a hétvégéket – maximálisan a tervezéssel töltöttem. Tudtam, hogy a feladat komplexitása miatt (hiszen tetőtől talpig kellett az egyenruházatot újragondolni) időben el kell kezdenem a munkát. Biztosan mindenki ismeri azt az érzést, amikor valami már majdnem kész van, szorít a határidő, s jön a felismerés, hogy ha most lenne még egy kis idő, akkor sokkal többet is hozzá tudna még tenni az addigi tapasztalatok miatt. Szóval ezt az élményt mindenképp el akartam kerülni, és ki akartam használni a lehető legtöbb eltölthető időt a munka minél jobb elvégzésére. Reggel hatkor a géphez ültem, délben talán ettem valamit, éjfélig ott ültem, majd pedig erről álmodtam, s csak erről lehetett beszélni velem, úgyhogy szörnyű lehetett a környezetemnek. Bevallom, mindent megtettem, hogy megnyerjem a pályázatot. Szinte 24 órában ezzel foglalkoztam, ezt nem sok mindenki engedhette volna meg magának családi segítség nélkül. Na, ennyit a tervezési időszakról. Amikor megnyertem, akkor az elkészült prototípusokat tesztelték, sok csapatpróba és további zsűrizések, minőség-ellenőrzések révén haladt tovább az öltözékek útja” – avat be az előkészületi munkákba Léber Barbara.
BEÉRETT A MUNKA
„A szakmámból kifolyólag rengeteget járok nemzetközi kiállításokra, mindig ott vagyok Párizsban, Németországban, a különböző anyagkiállításokon, a technológiai anyagokat is ismerem. A hőszigetelési rendszerbe bevontam a nanotechnológiát. Ilyen textil nem létezett eddig. A vékonyságának köszönhetően olyan ruhákat is lehet vele hőszigetelni, amelyeket eddig nem. Beemeltem olyan újdonságokat, hogy például az egyenruházatok zsebét béleljük egy olyan anyaggal, amelynek az alkalmazásával biztonságosan védhetők a különböző bank-, egészségbiztosítási kártyák, személyi igazolványok, valamint bármilyen egyéb fontos RFID-rendszert alkalmazó kártyák. Hihetetlen megtiszteltetés, hogy részt vehettem ebben a munkában. Felemelő élmény volt a ruhabemutatón látni a végleges prototípusokat, melyek remélhetőleg nagy örömet és büszkeséget adnak a Magyar Honvédség több ezer tagjának a mindennapjaiban.
