– A Ringató-foglalkozásokat országszerte ismerik a kisgyermekesek. Honnan indultak?
– Amikor a főiskola után, 1979-ben elkezdtem dolgozni Tolna megyében, általános iskolában tanítottam. A kórussal nagy versenyekre jártunk és sikereket értünk el. Büszke vagyok rá, hogy a komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolába jártam, és később is, végig kiváló tanáraim voltak. Fiatalon lehet az igazán jót magunkba építeni, és ez nekem megadatott: a diploma, a pécsi kulturális élet, a koncertek egyaránt a kóruszene felé tereltek.
Szerencsémre több korosztállyal is kapcsolatba kerültem, a bölcsődésektől a főiskolásokig, így tapasztalatokat gyűjthettem a különböző életkorú gyerekek zenei nevelése és a felnőttek képzése terén egyaránt. Kisgyermekes családokkal 1991-ben, Szekszárdon kezdtem foglalkozni, akkor az Illyés Gyula Tanítóképző Főiskolán tanítottam.
– A művelődésszervező szakról hogyan ment tanítani?
– Amikor végeztem, már megszületett a pici fiam, és nem tartottam volna helyesnek, ha esténként kiállításmegnyitókra járok. Egyébként is tanítani szerettem volna; a másik terület a tanárképzőn az ének-karvezetés szak volt. A matekot, a fizikát, valamint a magyar nyelv és irodalmat is nagyon szerettem, szeretem. Az elköteleződésem viszont a zene és az ének iránt volt erős. Amikor öt év általános iskolai tanítás után elhívtak a Szekszárdi Tanítóképző Főiskolára éneket és óvodai énekmódszertant oktatni, akkor még fogalmam sem volt arról, hogyan kezdjek hozzá. Furulyázni gyorsan megtanultam – ez az erős középiskola után nem jelentett kihívást. Módszertani kérdésekkel pedig Forrai Katalinhoz fordultam, aki Kodály Zoltán tanítványa volt, világszerte ismert zenepedagógus. Tőle kaptam segítséget, majd mély szakmai, emberi barátság alakult ki köztünk. Sokszor küldött maga helyett előadni, különböző feladatokat elvégezni. Több mint húsz évig lehettem Kati néni közelében, tanulhattam tőle, vele dolgozhattam.
– Hogyan lett ebből végül Ringató, és mikor vált valóban országosan is népszerűvé, elismertté?
– Nem sokkal ezután felkértek, hogy Budapesten a bölcsődei gondozónők számára – akiket ma már kisgyermeknevelőknek hívunk – tartsak zenei módszertani képzést. Ez a korosztály mást igényel, mint az óvodások. A közös nevező – amit szintén Kodálytól tudunk – az, hogy a gyerekeknek szánt zene nem lehet bóvli, annak értékesnek kell lennie, és többnyire a népi hagyományokból kell kiindulnia. Ez volt a második állomás, amely közelebb vitt a Ringatóhoz.
Időközben az óvónők képzéséhez a főiskolán lehetőséget kértem, hogy ne az íróasztal mellett dolgozhassam ki a módszertant, engedjék meg, hogy óvodásokkal foglalkozzak, azaz személyesen bizonyosodjak meg egy-egy elmélet használhatóságáról. Így kezdtem el első alkalommal valóban kicsi gyerekekkel, óvodásokkal foglalkozni. Egyszer az egyik anyuka odajött hozzám, hogy az ő gyermekének annyira tetszik a foglalkozás, hogy szeretné elhozni az egyéves körüli testvérét. Lehet-e? Erre elsőként természetesen nemet mondtam, mert hogyan is lehetne azt. De a bogarat beleültette a fülembe, és elkezdtem gondolkodni. Újra – s azóta is újra és újra – elővettem Kodály írásait, amelyek mindig tanácsot adtak.
– Mire jutott?
– Arra, hogy Kodály azt mondja: minél előbb kell a gyerekeket zenei nevelésben részesíteni. Mivel hároméves kor előtt nincs direkt tanítás, azt gondoltam, hogy a szülőket kell megszólítani, őket szükséges tanítani!
Ezért a legközelebbi alkalommal azt mondtam az érdeklődő anyukának, hogy ha összeszed még két-három anyukát, akkor kedd délelőtt 10 órakor jöjjenek el a főiskolára, ott tartunk egy foglalkozást. Sokan jöttek: hamarosan már két részre kellett osztani a csoportot.
– Ez volt a Ringató elődje?
– Igen, még neve sem volt, egyszerűen anya-gyermek foglalkozásnak hívtam. Később a Duna Televízió egyik jeles zenei szerkesztője készített egy háromrészes filmet arról, mit csinálok Szekszárdon, és ebből lett végül a Ringató. Ez a műsor címe volt, s később így neveztük el a programot. Innen indultak el a foglalkozások, közben még évekig tanítottam a főiskolán és egy zenei általános iskolában a megyeszékhelyen. Aztán 2004-ben indítottam el Budapesten a Ringató-foglalkozásokat, amikor már a gyermekeim is nagyok voltak. Ekkor gondoltam úgy, hogy indulhat a nagy „önmegvalósítás”.
Egymást érték a foglalkozások, a jelentkezőkkel félórás turnusokban foglalkoztam. A káposztásmegyeri kis helyiségben aztán egyszer megfordult a Müpa rendezvényszervezője, aki kért, hogy tartsak ott is Ringatókat. Hamarosan tanfolyamokat szerveztem, tanítványokat, kolléganőket gyűjtöttem magam köré, hogy mind többen legyünk, akik azonos értékek mentén haladva nyújtunk hétről hétre zenei élményt gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A Ringatóval létrejött egy olyan mozgalom, amelyre néha magam is rácsodálkozom. Ma már százhúsz foglalkozásvezető dolgozik önállóan a Ringató eszmeisége szerint.
– Mi ma a legtöbb feladata a programmal? Mit jelent a Ringató?
– Sok-sok munka, örömteli megbízatás kapcsolódik a Ringató zenei nevelési projekthez, az általam kidolgozott módszerhez: évente több jelentős zenei rendezvény szervezése, konferenciák, ismeretterjesztő előadások, különféle tanfolyamok, pedagógusképzés határainkon innen és túl. Több Ringató-CD-vel ellátott családi énekeskönyvet és kisgyermekeknek szánt lapozót jelentettünk meg 2012 óta. Örülök, hogy azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek. Nagyszerű, hogy a kolléganőket magam választhatom ki, akik mind kiváló emberek, jó zenészek és jó pedagógusok, magas színvonalon képviselik a programot. A munkámat több szakmai díjjal ismerték el, ami természetesen jó érzés, egyben felelősség is. Ami a legtöbbet ad, az ma is a gyerekekkel, a családokkal való foglalkozás. A kezdetektől az a legfőbb célom, hogy eszközt adjak a szülők kezébe a gyermekeik mihamarabbi zenei neveléséhez, hogy a gátlásokat leküzdve merjenek otthon, a családban énekelni, dúdolni, ölbéli játékokat játszani.
– Úgy tudom, nagyon régóta, 42 éve házasok a férjével. Mi a titkuk?
– Azt hiszem, a sok türelem és elfogadás mellett az is szükséges, hogy idővel az ember rádöbben, mi az igazán fontos az életben. Szépen kitisztulnak a dolgok, de persze ehhez sok tévesen meghozott döntés is kell. Nem mindig találjuk el a jót, ettől vagyunk emberek.
Ettől függetlenül a szakmai utamban mindig éreztem a gondviselés jelenlétét – valahogy mindig egy irányba terelődtem, és sosem volt kérdés, hogy az úton melyik irányt válasszam. Annyi erőt és segítséget kaptam az élettől, tudást a kiváló tanáraimtól, hogy azt gondolom, mindezt a kitartó, tisztességes munkával hálálhatom meg. Azt csinálom, amit a legjobban szeretek: tanítok, és ezzel igyekszem jobbá tenni mások életét.
– Milyen üzlet a Ringató?
– Semmilyen. Magukat a foglalkozásokat az egyes foglalkozásvezetők tartják, és a bevétel őket illeti. A rendezvényeink gyakran díjmentesek, a költségeket általában támogatásokból – mostanában már alkalmanként pályázatokból – álljuk. Sokkal inkább elhivatottság ez: tevékenységeim középpontjában a kisgyermekkori zenei nevelés áll, igaz szeretettel és hittel teszem a dolgomat. Ma is tartok még foglalkozásokat, akkreditált képzéseket, különféle tanfolyamokat. Könyveket jelentetünk meg, de mostanában az utánpótlás képzésére fókuszálok leginkább.
NÉVJEGY
Énektanár, karvezető, a Ringató alapítója.
61 éves.
Tamás fia 39 esztendős, jogi egyetemet végzett.
Lánya, Viktória 31 éves, ő szintén jogi egyetemet végzett, Ringató-foglalkozásokat tart és könyveket ír.
Két unokája van, Zsófia és Tamás.
A Pécsi Tanárképző Főiskolán végzett 1979-ben, ének-karvezetés-népművelés szakon.
Tanított általános iskolában, középiskolában, majd tanítóképző főiskolán.
KEDVENCEK
Film » Casablanca, Annie Hall
Könyv » Erich Maria Remarque: A diadalív árnyékában; Gabriel García Márquez: Száz év magány; Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
Zene » hangulattól függ, de Bach, Debussy, Bartók mindig
Hobbi, szabadidő » olvasás, színházba, koncertre járás családdal, társasággal
