– Honnan jött, hogy az édesanyja pályájára lép?
– Nálunk az egész család hangszeres zenész is, és bár anyukám mindig azt mondja, édesapámtól örököltem a zenei vénámat, apukám már ötvenéves elmúlt, amikor megtanult zongorázni. Gyerekkorom óta édesanyám révén a muzsika, az éneklés mindig része volt az életünknek. Így a jogi egyetemi éveim alatt nagyon hiányzott, hogy valamiféle zenei közegben is töltsek időt. Eljártam anyukám Ringató-foglalkozásaira, amikor is az egyik alkalommal késett, s azt mondta: kezdjük el nélküle. A frász jött rám, de megcsináltam. Nagyjából negyedóráig vittem egyedül a csoportot. Nagyon jó érzés volt, hogy képes voltam erre, és onnantól jött a gondolat, hogy talán egyedül is vihetnék saját foglalkozásokat. Huszonnégy évesen kezdtem el végül.
– Mi motiválja igazán, miként tudja magával ragadni az anyukákat, hogy ők is énekeljenek és megtanulják a dalokat?
– Azt hiszem, ez egy kölcsönös munka. Érzem, hogy miattam jönnek el, hogy figyelnek, hogy kedves várakozás van bennük, és ilyenkor tudok adni igazán. Azt érzem, hogy ki kell tennem magamért, ha megtiszteltek azzal, hogy eljöttek. Ha rossz napom is van, mindig arra gondolok: akik eljönnek a Ringatóra, mind annak ellenére ott vannak, hogy lehet, éjjel nem is aludtak jól vagy eleget. Érzem: azok a nők, akik szültek, sokkal elfogadóbbak másokkal, így velem szemben is. Persze szükség van arra a néhány bátrabb szülőre is, aki az elejétől hangosan velem énekel, és ebből mindenki más is bátorságot nyer. Néha trükkökhöz is kell folyamodni. Van olyan, hogy azzal motiválom a társaságot, hogy azt mondom: csak a fülbemászó-dudorászós részbe kapcsolódjanak be. Van, hogy zeneileg ez sokkal nehezebb, és büszkévé tudom tenni őket, mikor elmondom: valami nehezet sikerült megtanulniuk.
– Amióta elkezdett ezzel foglalkozni, mást is csinált, például a végzettsége szerinti munkát is végzett, jogászkodott?
– Az édesapám mellett töltött bojtárkodás után már tudtam, hogy nem leszek jogász, és nem, önállóan sohasem dolgoztam ezen a területen. Szakvizsgázhatnék, de nem fogok. Számomra a jog inkább egy olyan segédeszköz, amely támogat a mindennapokban. Nem ijedek meg szerződésektől vagy határozatoktól. Az ismerőseim gyakran kérnek meg, hogy értelmezzek egy-egy hivatalos levelet, és amikor ráveszem őket, hogy nyugodtan olvassák végig, akkor maguk is rájönnek, hogy igazából legtöbbször ennyi kell: leülni és végigolvasni, mit tartalmaz az adott dokumentum.
– Csak a foglalkozásokból és a könyvkiadásból meg lehet élni?
– Amennyiben valaki olyan sok foglalkozást tart, mint én, abból valamennyire talán igen – de akkor sem árt, ha más is van mellette. Mindig hangsúlyozzuk, amikor új Ringató-foglalkozásvezetőket veszünk fel: ez nem olyan „munka”, amely biztos megélhetést ad. Sokszor nem is szeretem elkérni az ezer forintot fejenként, mert annyira megkedvelem az édesanyákat, akik hozzám járnak. Ugyanakkor tudom, hogy ők pedig ezzel fejezik ki a hálájukat, amiért jól érezték magukat.
– Hány foglalkozást tart egy héten?
– Tizennégyet, különböző helyszíneken. Amikor sokat énekelek, van, hogy utána fél órán át is csendben kell üldögélnem az autóban, és otthon, mielőtt valami más szellemi munkát végzek, például mesét írok, takarítanom kell, hogy egy picit erőre kapjak. Jó értelemben vett fáradtság, egyfajta lelki égés ez, hiszen nagyon sokat adunk magunkból egy-egy ilyen foglalkozás alatt. Kicsit olyan, mint amikor felássuk a kertet.
Édesanyámat és engem, s a többi foglalkozásvezetőt is saját magunkért szeretnek, tisztelnek. Van, aki halkabb, lágyabb, és úgy is átadja a zene szépségét, ő is magával ragadja a családokat. Nem kell, hogy mindenki olyan temperamentumos legyen, mint én.
– Sosem elég hangsúlyozni: miért fontos, mire jó a Ringató?
– Arra, hogy velünk szép és hasznos időtöltésben legyen része a kismamának és a picinek, s hogy merjenek otthon énekelni. A lüktetés, a dal segít feloldani a feszültségeket, megnyugtatni, vidámságot, nevetést, jókedvet hozni. Bátorságot ad, hogy más dalokat is megtanuljon a család, hogy egyes helyzetekben „használják” a zenét. Támaszkodni lehet rá.
– Mik a további tervek? Úgy tudom, a könyvkiadás tekintetében elváltak az útjaik a korábbi kiadótól.
– Igen, bár a köteteink több kiadást megértek, mégis úgy döntöttem, hogy a Borsi mesék sorozatot saját kiadásban jelentetem meg. A könyvkiadásban sok buktató van. A nagy cégek sokszor nem tudnak olyan gyorsan reagálni, nekünk pedig rugalmasság kell.
Azt tervezem, hogy több időt fordítok a meseírásra, így a foglalkozásaim számát csökkentenem kell. Nyomot kívánok hagyni a munkáimmal, és azt szeretném, hogy ezek a munkák szépek legyenek.
– Mi a véleménye a kortárs mesekönyv-kínálatról, hová pozicionálja a Borsi meséket?
– Azt gondolom, hogy a gyerekeknek – ahogy a szüleiknek is – szépet kell adnunk. Én inkább a konzervatív és egyszerű mesevonalat képviselem, a mesehőseim kisebb dolgoknak is örülnek, s klasszikusnak számítanak a fordulataim. A piacon jelen vannak olyan termékek is, amelyek vagy az egyik, vagy a másik szempont szerint eltérnek ettől. A második eltérés nem baj, sokszínűnek kell lennie a mesevilágnak. Annak a híve vagyok, hogy a gyerekek lehetőleg minél többet játsszanak a szabadban, akár kardozzanak, birkózzanak, fogócskázzanak, de a képernyőn vagy könyvben ne találkozzanak feltétlenül agresszióval vagy értelmezhetetlen lényekkel. Több olyan családot ismerek, ahol találnak alkalmat a beszélgetésre, és a gyerekek fel tudják dolgozni a mindennapi történéseket.
Arra törekszünk a köteteinkkel, hogy mind fizikai minőségükben, mind a tartalmukban, mind pedig az illusztráció tekintetében értéket képviseljenek. Ahogy ebbe a világba belecsöppentem, látom, hogy a könyvkiadásban mennyire sok területnek vannak kiváló szakértői Magyarországon.
– Mindenhová magával viszi a kutyáit. Hogyan lehet ezt megoldani?
– Igen, négy kutyám van, és néha van velem „vendégkutyus” is, ha valamelyik barátom háziállatára vigyázok. Jobbnak tartom, ha velem jönnek, és amikor van pár percem, labdázunk, vagy szaladnak egyet egy parkban. Jobb, mint ha otthon feküdnének egész nap a kanapén, remélem, így mozgalmasabb nekik.
Fontosnak tartom, hogy a „kutyás” létformát ne keverjük össze a gyerekessel. Én szeretek kutyákkal lenni, látni, ahogy büszkék arra, ha engedelmesek, ha örülnek, mert meg tudták csinálni, amit kérek, például, hogy mellettem haladnak, leülnek vagy visszahozzák a labdát. Gyakran éri az a vád az ebtartókat, hogy gyerekként bánnak az állatukkal. Sosem szabad elfelejteni, hogy ők kutyák, és ha dolgom van, várnak, vagy ha olyan vendégem van, aki nem szereti a kutyákat, akkor becsukom őket egy másik szobába. Bár van hasonlóság a gyerekneveléssel, egy gyerekkel szemben nem lehet nyolc hónapos korában olyan elvárásunk, mint egy ugyanennyi idős eb felé. Nem gyerekként tekintek rájuk, hanem kutyákként. Ettől még szeretem őket, és nem véletlen, hogy a meséim is a kutyás létformát elevenítik meg.
NÉVJEGY
Zenész, Ringató-foglalkozás-vezető, a Ringató-mesék szerzője.
32 éves, kapcsolatban él, társa hangszerkészítő.
A Károli Gáspár Református Egyetem jogi karán szerzett diplomát 2014-ben.
Tizenegy évig tanult zongorázni, majd egyértelműen a zene felé fordulva az Óbudai Népzenei Iskolában Kobzos Kiss Tamás és Balogh Sándor tanítványaként koboz, furulya és hegedű szakon képezte tovább magát, majd sorban a brácsa és más hangszerek következtek.
Az édesanyja, Gróh Ilona által alapított Ringató mozgalomban kezdett el dolgozni, majd 2011-től az egyik foglalkozásvezető lett, hetente 10-14 foglalkozást tart.
A Ringató-mesék című (hat-tíz éveseknek szóló) sorozatban több könyve is megjelent: a népi hangszereket bemutató A gazdi zenész, illetve a téli népszokásokat számba vevő Borsi a hóban után a Borsi a kertben. A Borsi mesék sorozat köteteit immár saját kiadásban jelenteti meg, ezek a három-öt éves korosztálynak szólnak.
KEDVENCEK
Film » Leány gyöngy fülbevalóval
Könyv » Leány gyöngy fülbevalóval, verseskötetek, például József Attila, Kányádi Sándor, Villon művei
Zene » Kaláka, Misztrál
Hobbi/szabadidő » időtöltés a kutyáival
