– Nagyapja, Fehérvári Alfréd (1925–2007) élvonalbeli futballjátékos volt, majd a Haladás edzője, és dolgozott az ETO-nál is. Örökölte tőle a foci szeretetét? Nézi, szurkol?
– Egy kisgyerek hősként kezeli a nagypapáját, ha ekkora ember. Mindenki ismerte Győrben, mindenki köszönt neki. Egyszer elvitt a papa egy ETO–Fradi-meccsre, nulla-nulla volt a végeredmény. Tizenegyesből rúgtunk egy kapufát, de eljöttünk a 78. percben, mert a papa azt mondta, ennek vége. Mondtam neki, van még 12 perc, de ő tudta, hogy ebből már nem lesz semmi. Ebben a miliőben nevelkedtem. Olyan szemléletű nevelést kaptam tőle, melynek révén a szurkolói igényeim is elég nagyok lettek. Viszont láttam, hogy amit ő mesélt a fociról, már akkoriban sem létezett. Gyerekként játszottam én is az ETO-ban, de tehervonatot húztam magam után ezzel a névvel. A szüleimtől nem kaptam komoly támogatást, ők a tanulást erőltették, így végül abbahagytam. Az angol foci rajongója vagyok, konkrétan Chelsea-szurkoló, gyerekkorom óta. Akkor szerettem meg őket, amikor még semmi közük nem volt a bajnoki címhez, de aztán ott is történt egy korszakváltás. Csalódott vagyok a játékospolitikájuk miatt, számomra érthetetlen, hogyan képesek legendákat elengedni, nincsen meg a tisztelet a futballisták iránt.
– Milyen zenét hallgattak a szülei?
– Azt szoktam mondani, hogy Cserháti Zsuzsa és Charlie dalaira törölgettem a port a legók alatt, ám sok gitárorientált zenét is hallgattak: Pink Floydot, Gary Moore-t, Santanát, Totót, s volt még George Michael és sokan mások. Nyilván nem ez alakította ki a zenei ízlésemet, de az igényességemet kikalapálta. Sokáig nagyon szerettem a Dire Straitset, Mark Knopfler zenéjét, csak amikor elkezdtem fordítani a dalszövegeket, akkor kiábrándultam, mert kretén dolgokról énekeltek. Nagyon kerestem a jó magyar dalszövegeket. Lehet, hogy ellentmondásos személyiség Ákos, de a korai albumok szövegei a mai napig követendő színvonalúak, Horváth Attila szövegei meg egészen zseniálisak. Ezért viselem nehezen azt, ami ma megy, mert mindig a költészetből fogom eredeztetni a muzsikát. Most meg két-három soros dalszövegkezdeményekre írnak zenét, legyen benne két szó, amelyet meg tud jegyezni a közönség, aztán ezt skandálja. Én nem ezt keresem, ennélfogva lassabban is épül a pályám.
– A kiadóknak és a producereknek kellene azt mondani, hogy ne adjuk már a nevünket bármihez, tegyük magasabbra a lécet?
– A szerző sok esetben nem tehet mást, azonnal kompromisszummal indít, mivel jogdíjból él. Olyat gyárt majd, amit játszanak a rádiók. Ez a zenei önkifejezés halála, mert nem azt csinálja az alkotó, ami belőle jön, hanem azt, ami kell a rádiónak. Én ezt nem szeretném.
– Nemrégiben szerepelt a Dalfutárban, amely a leginnovatívabb zenei műsor: négy ismeretlen alkotót vesz rá, hogy írjon egy dalt, anélkül, hogy tudná, kivel dolgozik. Élvezte ezt a fajta alkotást?
– Nagyon, holott semmi közöm az elkészült műhöz, hiszen egy reggae-jegyeket mutató dal született, azt kellett elénekelni. De a procedúra, hogy megismerkedtem a másik három alkotóval, az intuíció, hogy egyetlen nap alatt össze kell tudni hozni egy produkciót, ez ne lenne izgalmas? Ilyen műsoroknak kellene menni főműsoridőben. Zseniális ez a koncepció. Nem tudod, kivel dolgozol, nem lehet szó kémiáról, így a zeneiség előtérbe kerül. Az énekes meg tudja, hogy ez nem a saját dala, mert nem az ő fazonjára készült. Mindenki meghozza a maga kompromisszumait, hogy jó legyen a zene.
– Meggyőződésem volt, hogy ön nyerte a Rising Start 2015-ben. Meg is lepődtem, amikor utánanéztem, hogy nem. A négy döntősből kettőről nem hallani. Mi kell ahhoz, hogy valaki a felszínen maradjon?
– Ha szakmailag nézzük, volt nálam két jobb énekes, Singh Viki és Gondi Helén, de ők be sem jutottak a döntőbe. A három döntős nem volt jobb nálam, úgy gondolom. Sokan nyugtattak a verseny után, hogy meg fogom találni az utam. Szerencsém is volt, de bízom benne, hogy én is kellettem a sikerhez. Ha Kállay-Saunders András akkor nem adja nekem a Mary Joe-t, valószínűleg civilben dolgoznék, nem történt volna semmi. Az egy nagyon erős kezdés volt. Azt tudtam, hogy oda kell tennem magam, meg kell ragadni minden mutatkozó lehetőséget, de nem nevezném ezt tudatos pályaépítésnek. Sok szerencsés találkozás együttese az, ami mellettem szólt.
– Aztán lett ebből eurovíziós indulás, a Pioneer, sőt utána a műsorvezetés. Az oké, hogy elképesztő hangja van, de műsorvezetést sosem tanult. Hogy mert belevágni?
– Nálam gyakorlatlanabbat keresve sem lehetett volna találni. A saját, stockholmi eurovíziós szereplésem utáni évben meghívtak, hogy dolgozzak kommentátorként a kijevi versenyen. Az volt a bemelegítés, rendkívül élveztem. Elkezdtem beszédtechnikát tanulni, aztán jött a felkérés A dal műsorvezetésére, amit örömmel vállaltam el.
– Az Y generációra azt mondják: a mának él, nem tervez előre. Látja magát tíz év múlva?
– Tök felesleges ábrándozni. Amit ma kalapálok össze, abból lesz majd valami. A jövő tavasszal szeretnék kihozni egy lemezt, most a dalokon dolgozunk. Az a célom, hogy szépen lassan felépítsem azt a közönséget, amely hasonlóan gondolkodik, hasonlóan igényes, mint én. El kell készítenünk azt a tartalmat, amely megtalálja ezt a publikumot, mert tudom, hogy létezik. Amit én csinálok, az nem egy hároméves ámokfutás. Ha meg hosszabb távú célt kell megnevezni, az egy magyar énekesnek nem lehet más, mint az Aréna megtöltése. Ha tíz év múlva jön össze, hát akkor. Ezen dolgozom.
NÉVJEGY
Életkor: 29 év
2015 Rising Star-döntős
2016 A dal győztese
2016 Petőfi Zenei Díj – az év felfedezettje
2016 Viva Comet – a legjobb dal
2018–19 A dal műsorvezetője
2018 Megnyerte a Sztárban sztárt
2019 Playboy Man of the Year – előadóművész kategória
