Áldozatkész élete során 24 gyermeket gondozott, nevelt fel. Tavaly Szent Kristóf a Gyermekekért díjjal tüntették ki. „Ha nyit felénk a gyermek érzelmileg, tudni kell azonnal észrevenni,
viszonozni, mert az elszalasztott pillanat nagyon sokára vagy soha többé nem jön vissza”
– vallja Jutka, a hivatásos nevelőszülő.
Milyen idősek a neveltjei, és milyen a viszonyuk? Hány gyermek tudott visszamenni az eredeti családjához?
– A legidősebb fiatal felnőtt 29 éves. Négyesztendős kora óta a családunk része, a hátsó házban lakik. Ő már az utógondozásból is „kinőtt”, de természetesen továbbra is velünk van. Megváltozott munkaképességű, négy órában dolgozik. A most 28 éves öccsével együtt került hozzánk. Mindketten teljes jogú családtagnak érzik magukat, bensőséges, szeretetteljes viszonyban vagyunk. Többen vissza tudtak kerülni vér szerinti családjukhoz: két, három, négy testvér, s egyedüli gyermekek is.
– Milyen idős korukban kerültek önhöz a gyermekek, s milyen állapotban?
– Jelenleg nyolcat nevelek, három kiskorút és öt nagykorú utógondozottat. A neveltjeim közül volt, aki nyolc hónapos korában, más tizenhat évesen került hozzám. Az első alkalommal is két gyermeket, majd rá pár napra még hármat vettünk magunkhoz, nehogy nagyon elkényeztessük az egyet. A legfontosabb talán, hogy mindegyikük szeretetéhsége érezhető volt. A gondozottjaink közt akadtak sérültek is, őket azonnal kezelésekre vittük, és hamar fejlődni kezdtek.
– Mi a legnehezebb a nem saját gyermekek nevelésében?
– A nehézség abban rejlik, hogy a szocializálásuk a legtöbb esetben nem megfelelő. Nem könnyű elhitetni velük az értékességüket, a szerethetőségüket, megtanítani őket újra bízni, hinni. Nehéz elfogadtatni magunkat, a szeretetünket. Nem lehetünk sem kevesek, sem sokak. Nagy munka a szabályok megtanítása, elfogadtatása, betartatása, pedig fontos a következetesség, a gyermek számára a biztonságot adó észszerű keretek. Volt olyan tizenkét évesem, aki négyszáz órát hiányzott az iskolából, és a korábbi nevelőitől elszökött. Tőlünk végül nem.
Ha nyit felénk a gyermek érzelmileg, tudni kell azonnal észrevenni, viszonozni, mert az elszalasztott pillanat nagyon sokára vagy soha többé nem jön vissza. Például ha úgy gondolja, hogy most már öleléssel fogad vagy puszit ad, megsimogat, tudnunk kell fogadóképesnek lenni erre, s viszonozni a nyitását.
– Ma már képzést is kapnak a nevelőszülők, merthogy például okosan kell szeretniük a gyermeket, hiszen nem biztos, hogy velük marad. Lehet okosan szeretni?
– Igen, a képzés arra is felkészíti a nevelőszülőket, hogy a gyermeknek joga van a vér szerinti vagy örökbe fogadó családjában élni. Mi egy köztes, szeretetteljes, de pótlék állomás vagyunk, mely hosszabb-rövidebb ideig tarthat, esetleg állandó lesz a fiatal életében. Természetesen az időtől függően mélyen megszeretjük a ránk bízottat, akit befogadtunk az otthonunkba, a családunkba, a rokonságunkba. Amikor vissza- vagy örökbefogadókhoz kerül, kissé belehalunk, de el kell engedni. Kesergünk, meggyászoljuk, aztán túllépünk ezen, mert ott a következő gyermek, akinek ránk van éppen szüksége. Az okos szeretés ezt is jelenti. A képzés ebben is segít.
– A saját gyermekei miként élik meg azt, hogy ön nevelőszülő, s „osztozniuk” kell önön?
– Amikor a férjemmel arra jutottunk, hogy gyermekeknek szeretnénk segíteni és nagycsaládossá kívánunk válni, mindkét gyermekünkkel – ők akkor tizenöt és húszévesek voltak – átbeszéltük a témát. Ők ugyanúgy gondolták, mint mi. Soha nem érezték, hogy osztozkodniuk kell, mindig testvérként szerették, szeretik a neveltjeinket, lehetnek cigányok vagy magyarok, fiúk vagy lányok, épek vagy sérültek. Játszanak velük, tanítják őket, példát mutatnak és mesét olvasnak nekik. Játszótérre, játszóházba, kirándulásra, strandra vagy például Bécsbe, a karácsonyi vásárra, Szabadkára, Balatonra, Kunfehértóra vitték-viszik őket. Külön, a koruknak megfelelően, vagy velünk közösen. Igazi nagy tesóként viselkednek. Még az egy szem unokám is belefér a fiatal felnőttek csapatába, együtt autóznak, biliárdoznak, moziznak, csodálatos a kapcsolatuk. Sokan példaként tekintenek ránk, erre a nagycsaládra. Ez év nyarán is tizenheten megyünk nyaralni a Balatonra, kilenc napra, azután még egyszer öt napra, akkor már csak tízen. Általában együtt költjük el a vasárnapi ebédet, és a vacsoránál is törekszünk a közös étkezésre.
– Mikor és miért döntötte el, hogy nevelőszülő lesz?
– A férjemmel mindig is nagy létszámú családot szerettünk volna. Édesanyám távozása után maradt „szeretetfelesleg”, gondoskodási idő, bőséges lakhatási hely. Gondoltuk, ha van olyan gyermek, akinek ránk van szüksége és ránk bízzák, akkor segítünk.
Nagyon meghatározó volt az első kicsi gyermekkel való találkozásom, aki aludt az otthonban, s a nyál is kicsordult a száján. Valami csak őhozzá húzott, lestem, mikor ébred. És mikor felébredt s felemeltem, valami elmondhatatlanul gyönyörűséges érzés hatolt a szívembe, hogy „NEKED SEGÍTHETEK”. Ez meg is határozta a nevelőszülőségemet, a tenni akarásomat, többször átéltem azóta is ezt az érzést. Bár nevelőszülőként nem lehet válogatni a gyermekek közt, nekünk szerencsénk volt, magunkhoz vehettük a „kinézett” sérült testvérpárt. Egy nap különbséggel aztán hárman is – szintén testvérek – hozzánk kerültek. Ők később visszatérhettek a saját szüleikhez.
– Mit jelent önnek a Szent Kristóf a Gyermekekért díj?
– Megkaptam ezt a gyönyörű elismerést, amelyben azok részesülnek, akik a gyermekekért, a fiatal felnőttekért cselekszenek, ebben élik a mindennapjaikat, szakmailag kiemelkednek. Sokszor és többen mondták már nekem: „Megérdemelnéd, hogy kitüntessenek.” Az életem, a mindennapjaim meghatározója a segíteni akarás. Ahol és amivel tudok, segítek, például a nevelőszülők toborzásában, képzésében, a hozzám fordulók meghallgatásában, tanácsadásban. Nevelőszülői klubot, főzőversenyt, családi napot szervezek. Azt szeretnénk, hogy az általunk mutatható példa elterjedjen és minta legyen a kezdő nevelőszülők számára.
Megbecsültnek érzem magam: bebizonyosodott, hogy jó úton járok. Büszke vagyok a családomra, és hogy a Szent Ágotánál lehetek nevelőszülő. Hálás vagyok a családomért, a sorsomért. Nagyon sokan elmondták – orvosok, ismerősök –, hogy klónozni kellene engem. Egy tanár például azt mondta: „De szeretnék én nálatok nevelt gyermek lenni!” Ilyenkor sokszor szinte a föld fölött járok a boldogságtól. Igaz, göröngyös ez az út, de az egyik leggyönyörűségesebb, legcsodálatosabb hivatás, hiszen anyai. A gyermeknevelés tart fiatalosan, fitten a férjemmel együtt. Egyelőre el sem tudom képzelni e nélkül az életem, és öröm látni a már felnevelteket.
– Mit gondol a mai családpolitikáról?
– A jelenlegi családpolitika nagyon családcentrikus, például az adókedvezménnyel: a háromgyermekes megkapja szinte az egész bruttó keresetét. Sok és egyre több segítséget kapnak a családok: adókedvezményt, ingyenes étkeztetést és tankönyvet, táborozási lehetőségeket, felzárkóztatási programokat, a CSOK-ot, vagy ott van az Erzsébet üdülési program. Egyre bátrabban vállalhatnak gyermeket a párok. Az idén a minimálbér emelkedésével újra nőtt a fizetésünk, mely gyermeklétszámtól függ. Az öt évvel ezelőtti béremnek a mostani a duplája. Tehát fizetést, nevelési díjat, családi pótlékot is kapok. Jelenleg minden nevelőszülő alap- és gyermekek után járó bérben egyformán részesül és munkaviszonyban van, ami beszámít a nyugdíjba.
Bodor János Istvánné
Bodor Jánosné, Jutka, a gyermekek Édinek hívják.
72 éves, házas, egy lány és egy fiú szült gyermeke van, valamint egy unokája.
Gyors- és gépírói képesítését 1960–61-ben kapta, s 2004-ben a hivatásos nevelőszülői szakképesítést is megszerezte.
Első neveltjeit 45 évesen vállalta, majd mostanáig összesen 24 gyermeket nevelt.
KEDVENCEK
Film és könyv » mindkettőből a romantikusat,
a humorosat, a könnyedet szereti, amelyben
a jó elnyeri méltó jutalmát, kedveli a családi történeteket, a vígjátékokat, a tévés produkciókat (Áll az alku, Sztárban sztár, Jóban Rosszban, Kisváros, Linda), a régi magyar filmeket
(pl.: Hyppolit, a lakáj)
Zene » a 70-es, 80-as évek retrói, az újak közül a dallamos, kellemes, ütemes, fülbemászó muzsika
Hobbi, szabadidő » a gondoskodás
(ha hihetetlen is hobbinak), a kertészkedés és a színház
