– Mit gondol, trendi manapság a társadalomtudomány?
– Ma tudománynak leginkább a természettudományokat tartják, de azért persze sokakat érdekel ez a világ is. Nem szerencsés kevésbé fontosnak látni az emberi viszonyokkal kapcsolatos vizsgálódásokat, még akkor sem, ha jelenleg ezeket divatos „lágynak” titulálni.
– Pedig van egy ilyen irány. Azaz természettudományos pontosságot és statisztikai számításokat várnak el a társadalomtudományi kutatásoktól is.
– Igen, és a hangsúly itt azon van, hogy elvárnak. Pedig a társadalomtudomány más. Megpróbál leírni, megismerni olyan jelenségeket, amelyek változnak, s nehezen meghatározható ágenseket vizsgál. Fontos az empíria, ugyanakkor minden a kutatói kíváncsiságon és pontosságon múlik. Az a tudomány hasznos a közösségnek, az újít, amely jó kérdésfeltevésre építve derít ki valamit. Ma éppen a társadalmi problémák okozzák Európának is a legnagyobb feszültséget. Ilyen például a migráció vagy éppen a generációs különbségek. Az, aki a társadalomtudományok iránt érdeklődik, más megközelítésben vizsgálja a világot. Ahogy mélyül a sokirányú tudása, úgy lesz egyre szélesebb válaszadási repertoárja és felelőssége. A társadalom- és humán tudományok területén van lehetőség váltani: valaki alapszakos korában érdeklődhet a politikai ismeretek iránt, aztán fordulhat innen a vezetésszervezés vagy a médiakutatás felé, akár a doktori szintű képzésen is.
– Nem célszerűbb hamarabb választani?
– Szerintem ma jóval több választásunk van. Kevésbé kell „véglegesen” elhatározni 18 évesen, mik akarunk lenni. A felsőoktatási bolognai rendszer minden nehézsége ellenére is a váltás lehetőségét kínálja, a képzési szintek és a tudományágak között egyaránt. Egy kisiskolás gyerek kíváncsiságát érdemes időben felkelteni olyan szakterületek iránt, amelyeknek a jelentősége nagy és várhatóan még nagyobb lesz. Mint ahogy szintén fontos, hogy már fiatalkorban szemponttá tegyük: a közösségünk számára is hasznosak, jók lehessünk. Hiszen nem csak magunkért, magunkról döntünk, sem fiatalon, sem idősebb korunkban.
– Azt mondják, a technológiai fejlődéssel felértékelődnek az „emberi” szakmák. Egyetért ezzel?
– Amint a technológia egyre hétköznapibb lesz, úgy válik az ember mind különlegesebbé. Egyelőre azt mutatják a kutatások, hogy az összetett emberi feladatok, mint mondjuk az oktatás, nem robotizálhatók, vagy csak kis részben. Hetedik érzéke, intuíciója, moralitása egyelőre nincs a mesterséges intelligenciának, bár gyorsan tanul…
– Beszélgetésünk után pár nappal tartják a társadalmi jövőképességgel foglalkozó konferenciát a Corvinus Egyetemen, amelynek ön vezető kutatója. Miről szól pontosan a tanácskozás, és mit érdemes tudni már most erről a tavaly alapított kutatási területről?
– Igen, ez egy új kutatási terület, amelynek az eredményei benchmarkerré válhatnak. Új maga a „társadalmi jövőképesség” fogalom is. Az ezzel foglalkozó Social Futuring Center tavaly alakult meg a Corvinuson, és az előkészítő vizsgálatok után most fogunk hozzá, hogy nemzetközi együttműködésben létrehozzuk a Social Futuring Indexet, a társadalmi jövőképesség mérőszámát. Ezzel az indexpiacon ma elérhető jelző- és mérőszámok közé egy olyat szeretnénk bevezetni, amely a versenyképesség, a reziliencia, a jövőorientáltság, a fenntarthatóság feltételeit egyben kutatja és az „élni érdemes élet” fogalmához rendeli. Kompozit indexen dolgozunk, amelynek a kialakításában kínai és amerikai kutatóintézetek a partnereink. Mi sem mutatja jobban, hogy valami fontos és időszerű koncepcióról van szó, mint hogy a társadalmi jövőképesség iránt óriási a hazai és a nemzetközi érdeklődés. Ezt jelzik neves előadóink is: György László gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkár, Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója, valamint Vukovich Gabriella, a KSH elnöke.
– Milyen hatást várnak ettől, mire keresik a válaszokat, s hol hasznosíthatók majd az eredmények?
– ConNext 2050-nek neveztük el azt a projektet, amelynek a keretében a Társadalmi Jövőképesség Kutatóközpont az indexet létrehozza. Már a név is mutatja, hogy hosszú távra tervezünk. Eddig húsz műhelytanulmányt jelentettünk meg magyarul és angolul, ezek a honlapunkon is szabadon hozzáférhetők. Márciusban megtartottuk első nagy nemzetközi konferenciánkat George Friedman, Huang Ping és Barabási Albert-László részvételével, ők szakmai partnereink az index előkészítésében. Utóbbi bemutatását egyébként 2019 második felére tervezzük. Nem csupán arra lesz jó, hogy az országokat e szerint rangsoroljuk, hasznos lehet a gazdasági döntés-előkészítés, a fejlesztési folyamatok, stratégiák kidolgozásában, azonkívül – reményeink szerint – további tudományos kutatások, oktatási programok megalapozásához is.
– Az ön neve korábban az érveléssel, a kommunikációval, a retorikával fonódott leginkább össze. Hogyan lett intézetigazgató?
– Elhittem, hogy képes vagyok rá. Ez nem is olyan könnyű; mi nők, ismerjük ezt a vívódást. Nem a pozícióra vágytam. Az üres, amíg nem töltjük meg tartalommal és jövőképpel, s leginkább úgy is felelősséget jelent. Ha az ember szolgálatként értelmezi a feladatát és van elképzelése, akkor érdemes vállalkoznia. Én ezt tettem egy fantasztikusan jó kollegiális környezetben, amelytől azóta is csak támogatást kapok. Az ember a lehetőségeit nem tervezi, de felismeri és folyton tanul. Ha pedig már küzd egy ideje, akkor vissza is tud majd adni valamit a közösségének. Vezetőként pláne ez a dolga.
– Mi a legkedvesebb kutatási témája, melyik terület igazán fontos önnek?
– Az én szívem és az eszem közepén ma is az eredeti doktori témám, a retorika áll. Ez a végtelenül gazdag, sokrétű és gyakran kritizált fakultás, amely mindig új meglepetéseket és kihívásokat tartogat. A rendszerváltás után én voltam az első, aki ebből doktorált, és még sokáig az utolsó is. Tagadhatatlan, hogy ez máig sokak által lebecsült terület – de egy 2500 éves tudományág már nem kapkod, hogy megvédje magát. Elég sok mindent túlélt ahhoz, hogy mindenre ugorjon. Szerintem igen nagy jelentősége van annak, ahogy kommunikálunk – hiszen az emberi létezés kommunikatív. Ez nem csak a felszín, a „csomagolás”. A beszéd nem csupán leképezi, hanem meg is alkotja a valóságot, világokat rombol vagy teremt. Tévedés azt hinni, hogy a retorika csak a hatásos beszéd sémáit kínálja. Jóval többről van szó. Ahogy Cicero is mondta, a közélet egyetemes tudományáról. Ráadásul azt is érzékeljük, hogy az információbőség korában egyre kevesebb a valódi, az eredeti gondolat, ezért a mondanivaló kihallatszik a semmitmondásból.
– Könyve is jelent meg a témában, amelyben az érvelésről és a meggyőzésről gyakorlatiasan ír.
– Azért született, mert úgy éreztem, rosszul közelítjük meg a retorikát az oktatásban és a gyakorlatban is. Az eredményt vizsgáljuk, tehát az érvelő szöveget. Az eseti sikert. Pedig ez egy magatartás, ha úgy tetszik, életforma. Az érvelés fontos, a meggyőzés felelősség. Nem szabad azt hinni, hogy a jó önmagáért beszél. S muszáj értenünk a körülöttünk lévő szimbolikus valóságot, hogy formálói és gazdái lehessünk. Mint ahogy arra is szükség van – és ebben látom ma a legtöbb problémát –, hogy legyen mit mondanunk. Állítani valamit, ami fontos, ráadásul jótállni érte, az valóban nem kis feladat. De csak azt érdemes megcsinálni, ami nehéz.
NÉVJEGY
Egyetemi tanár, nyelvész, kommunikációkutató
Egy húszéves fia van
Magyar nyelv és irodalomból szerezte diplomáját az ELTE Bölcsészettudományi Karán, majd ugyanitt doktorált nyelvtudományokból és retorikából. A disszertáció címe: Szóval győzni
A Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet igazgatója 2012 óta
KEDVENCEK
Film » rajong a dokumentumfilmekért
Könyv » Jefroszinyija Kersznovszkaja: Mennyit ér egy ember?
Zene » most éppen Jules Massenet La Vierge-je
Hobbi » a családja és a kutyája, akiktől annyi életörömöt kap
