Az izraeli belügyminisztert felháborította a Mazsihisz cinizmusa

Hírek
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) levelet írt az izraeli belügyminiszternek, a Dunába lőtt zsidó áldozatok maradványainak felkutatása miatt. Aryeh Deri pedig nyilvánosan válaszolt a szövetség levelére.

A levelet a zsido.com portál fordította le magyarra, változtatás nélkül közöljük a politikus levelét.

„Döbbenettel fogadtam a neológ (reform) magyar hitközség közleményét, amelyben mindenféle mondva csinált okokra hivatkozva, a zsidó lelkiismerettel szemben állva, ellenzik a holokauszt, Duna medrében nyugvó zsidó mártírjai földi maradványainak felkutatását, így azt, hogy végső nyugalomra legyenek helyezve, a zsidó előírások szerint.


Aryeh Deri izraeli belügyminiszter

Ahogy ismeretes, a héten folytatott tárgyalásunkon, a magyar belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, Pintér Sándor pozitívan fogadta kérésemet, és azonnali hatállyal minden technikai és technológiai segítséget megígért azoknak a zsidó szervezeteknek, amelyek e szent küldetést teljesítik.

Ezek után meglátogattam a Duna partján található Cipők Emlékművet, és megismertem annak a sok ezer magyar zsidó mártírnak a történetét, akiket a nyilasok legyilkoltak, és holttestüket a jeges Duna folyójába hajították. A végső tisztelet megadása ezeknek a szenteknek, elsődleges emberi és zsidó kötelesség, amihez kevés hasonlót találhatunk. Felháborító, megrázó és elitélendő, hogy vannak olyanok, akik nem riadnak vissza attól, hogy cinikus politikai előnyt szerezzenek a holokauszt mártírjainak kárára.

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy ismét megköszönjem a belügyminiszternek és a miniszterelnöknek azt a készségességet, amellyel e szent küldetés mellé álltak, arra kérem őket, hogy ne bizonytalanodjanak el, és legyenek segítségünkre, hogy a holokauszt szent mártírjainak megadhassuk az izraelita temetés végtisztességét.”

Borítófotó: Városnézésre érkezett külföldi turisták tisztelegnek és fotóznak a Cipők a Duna-parton elnevezésű holokauszt-emlékműnél a Lánchíd közelében, ahol 1944-ben a nyilasok embereket lőttek a Dunába. (MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink