KELEMEN HUNOR
– Melyek lesznek azok a szavak, fordulatok, amelyeket a november 10-i első fordulót megelőző kampány során a legtöbbször hallhatnak majd öntől?
– Respekt, bizalom, egymás iránti tisztelet, az előítéletek lebontása.
– Eddig csak az aláírásgyűjtési kampány keretében volt alkalma tesztelni a hatékonyságukat, de mégis: milyenek az első körös tapasztalatai?
– Máris rengeteg visszajelzést, tapasztalatot elemezgethetünk, nagyon hasznos volt ez a periódus. Bár én a kampányok között is sűrűn megfordulok az országban, az emberek között, azért a választási népszerűsítés a politizálás legintenzívebb szakasza. Tanulságos és visszaigazoló, hogy a „respekt” szlogenünk elindítása után ez a jelszó több jelöltnél is megjelent, akárcsak a bizalmi elem. Miután pedig rolleren vittük be a támogató aláírásokat a hivatalba, másnap Klaus Johannis államfő is biciklizett egyet Bukarestben. Persze legalább ennyire fontosak a magyar szavazóbázis részéről érkező visszajelzések is. Sepsiszentgyörgyön például egy idősebb férfi azzal fogadott: „Én magának aláírok, de mi van a háromszáz fős parlamentre tett ígéretekkel?” (Jelenleg 466 fős a törvényhozás két háza: 326 képviselő, 134 szenátor – a szerk.) Merthogy mennyi pénzbe kerül, hogy valamennyi képviselőnek autója, sofőrje van. A férfi tipikusan a rendszerváltás vesztese, aki alól elfogyott a gyár, bizonytalanná vált az egzisztenciája. Megpróbáltuk elmagyarázni neki: koránt sincs minden képviselőnek autója és sofőrje, a romániai magyarságnak pedig nem érdeke az egykamarás parlament, mert az az RMDSZ súlyvesztésével járna. (A magyar szervezetnek most 21 képviselője és 9 szenátora van – a szerk.) És hogy a demokrácia mindenütt pénzbe kerül.
– Ez a rolleres dolog viszont roppant trendinek akar hatni. Hirtelen nem is tudjuk eldönteni, hogy környezetvédelmi üzenet vagy a fiatalok irányába tett gesztus…
– Elsősorban a környezetvédelem fontosságát, annak sokrétűségét kiemelő üzenet: nemcsak az állam, illetve a nagyvállalatok felelőssége a klímavédelem, nekünk, magánembereknek is változtatnunk kell a szemléletünkön. De nyilván az ifjúság rokonszenvét is célozta a gesztus. Amúgy az egész kampány logikájában ott van a fiatalokhoz való közeledés, mert a velük való találkozások során egyik döbbenetből a másikba esem. Például azért, mert közülük nagyon sokan azt mondják: ne foglalkozzunk a magyar identitás ügyével, azt megoldottnak tekintik, anyanyelvüket, kultúrájukat biztonságban érzik. Ezen fel lehet húzni a szemöldököt, de figyelmen kívül hagyni nem szabad. Azt is jelentheti, hogy jól-rosszul, de valamit csak elértünk e tekintetben az elmúlt évtizedek során. Próbálom magyarázni, hogy itt még azért sok a tennivaló, de oda kell figyelni rájuk, mert ha nem így teszünk, máshol keresnek maguknak fogódzót, irányítótornyot, és az drámai következményeket vetít előre.
– Mit éreznek veszélyben a mai fiatalok, mire biztatják a politikusokat?
– Az általuk képviselt egyik legfontosabb kérdés, mondhatni ennek a korosztálynak a meghatározója a környezettudatosság. Sok esetben azonban ezt sem gondolják végig. Rendben van, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után, igyekezzünk olyan mértékben átörökíteni bolygónkat, hogy a későbbiekben képes legyen eltartani nyolc-kilenc milliárd embert. De amikor azt kérdezem tőlük, hogy ennek érdekében lemondanának-e ötről a gardróbban lévő hat farmernadrágból, belemennének-e, hogy a lakásban ne 22, hanem 18-19 fokos legyen a hőmérséklet, nyáron pedig ne használjanak légkondit, akkor bizony sokan elbizonytalanodnak. Egy biztos: beszélgetni szükséges velük, maximálisan komolyan kell venni őket, mert egy csomó fontos dolgot érzelmileg nagyon mélyen élnek meg, a tudatosítás pedig közös ügyünk. Ha nem akarod, nem tudod komolyan venni ezt, elveszíted őket.
– A közéleti érdeklődés, a részvételi hajlandóság tekintetében vannak-e jó hírei?
– A nevelés, az otthoni minta sok mindent meghatároz, de semmire sem garancia. Jómagam arra biztatom a fiatalokat, hogy érdekelje őket a közélet, a politika, mert akkor igazából a saját életük érdekli őket. Meg arra: igyekezzenek megtölteni tartalommal a jelenlegi kereteket, aztán a későbbiekben alakítsák maguk ezeket, a saját szájuk íze szerint. Azt láttam: ha sikerül érzelmi síkon „elkapni”, emocionálisan felpörgetni őket, akkor gyorsan aktivizálhatók, elsősorban a szavazataik révén, de azzal is, hogy „megfertőzik” a társaikat egy-egy történettel, saját tapasztalattal.
– Az új elemeken túl mit mutat a visszapillantó tükör, mit tart átörökítendőnek a korábbi kampányok tapasztalataiból?
– Romániának a térségben játszott szerepe, az államberendezkedés megváltoztatása, az új alkotmány szükségessége, valamint a történelmi régiók szerepe mind változatlanul érvényes téma. Az országnak mindenképpen új alkotmányra van szüksége, nem a meglévő foltozgatására. Ennek egyebek mellett tisztáznia kell, hogy Románia parlamenti vagy elnöki köztársaság. Az elmúlt harminc év ugyanis arról győzött meg, hogy az államfő és a miniszterelnök között mindig konfliktus lesz, még ha eredetileg egy táborból indultak is. Meggyőződésem: az általános európai parlamenti modellek sokkal inkább megfelelnek az országnak, mint a francia félelnöki vagy az amerikai elnöki modell. A történelmi régióknak (így nevezik Erdélyt, Moldvát, Havasalföldet stb. – a szerk.) adminisztratív szempontból is sokkal nagyobb súlyt adnék, ezt a parlamenti felsőház összetételének újragondolása révén érvényesíteném. Elképzeléseink szerint egy közigazgatási reform nyomán tizenhat régió jönne létre, ezek küldenének a szenátusba törvényhozókat. A felsőház e térségek képviseletévé alakulna, ami természetesen a megválasztás módjának és hatáskörének az átalakítását is feltételezné. A szenátus mindenekelőtt a fejlesztési elvek kidolgozásában, biztonságpolitikai téren, a külpolitikában és a különböző szolgálatok ellenőrzésében, azaz elsősorban stratégiai jelentőségű kérdésekben kapna kompetenciákat. Halaszthatatlanok a hasonló mélységű és alaposságú reformok.
– A közlekedési infrastruktúra elmaradottságának ügye most már össznépi, sőt összpolitikai kérdés. E tekintetben mivel kíván hatni a román állampolgárokra?
– A mi elképzelésünk jelentős mértékben különbözik a román pártokétól. Ők az úgynevezett országos masterplanhoz (mestertervhez) ragaszkodnak, mi viszont azt mondjuk, hogy ne legyen olyan nagyobb város, ahonnan legfeljebb másfél órán belül ne lehessen autópályára jutni. Értelemszerűen a sztrádaépítést is ehhez szükséges strukturálni: a magyar határról induló észak-erdélyi autópályát Marosvásárhelytől Segesváron át Brassóig kell vinni, másrészt meg kell építeni a moldvai sztrádát, és akkor például nem lenne olyan része Székelyföldnek, ahonnan ne lehetne rácsatlakozni autópályára. Elsősorban a lakosságot szükséges rákapcsolni az infrastruktúrára, de a nagyberuházásokban gondolkodókat is, hiszen ők munkahelyeket is létrehoznának.
– Hol látja meghatározandónak Románia geopolitikai helyét?
– Két egymást kiegészítő megközelítést tartok lehetségesnek. Az Európai Unió perifériáján, illetve a volt Szovjetunió határvidékén fekvő országként az egyik a védelmi, geostratégiai, biztonságpolitikai szempont. Míg NATO-tagként Lengyelország a Baltikumért és Közép-Európáért „felelős”, Románia arra predesztinált, hogy Kelet-Európában, a Nyugat-Balkánon, a Fekete-tengertől az Adriáig terjedő régióban biztosítsa a szükséges védelempolitikai hálót. Ezt viszont Bukarest csak részben vállalja, aminek az a legnagyobb veszélye, hogy előbb-utóbb más tölti be ezt a szerepet. A Nyugat-Balkánon jóval nagyobb részt kellene vállalnia az országnak, ám erről sajnos egyre inkább lecsúszik, az oroszok és a törökök viszont készek betölteni ezt az űrt. A gazdaság és a közlekedési-szállítási infrastruktúra kérdése már a visegrádi államokhoz közelíti Romániát. Ha rajtam múlna, ezt a két vonalat erősíteném, melynek révén az ország brüsszeli érdekérvényesítési képessége is javulna. Az út pedig mindkét irányban Magyarországon át vezet, és ennek nincs alternatívája.
– Deklaráltan elsősorban nem a magyar közösséget kívánja célozni a kampánya. Ilyen körülmények között milyen esélyét látja a biztos, valamint a látens szavazói bázis mozgósításának?
– A hagyományos választóinkat képesek leszünk mozgósítani. Az újakat már nehezebb, de ők is megszólíthatók. Mindig is volt viszont egy 10-15 százaléknyi – de volt az 18 is – magyar szavazó, aki román pártokra voksolt. Nos, e réteg belső megoszlása változott. A szavazatok korábban megoszlottak a különböző pártok között, most viszont úgy tűnik, ezek a voksok az USR néven futó pártra, a Mentsétek meg Romániát Szövetségre koncentrálódnak. E tekintetben elsősorban harminc év körüliekről vagy alig idősebbekről beszélhetünk, akik egy részénél a hit logikai alapon működik, az USR aktivistái lettek, és vannak, akik azért keresik ott a helyüket, mert csalódtak a többi pártban – az RMDSZ-ben is. Az utóbbiak közül kell megpróbálnunk minél többet megszólítani. A huszonéveseknél tapasztalható marxista-anarchista beállítódásról még nem tudjuk, hogy pillanatnyi jelenséggel van-e dolgunk, vagy ennél többről van szó.
– Mennyire növelheti az RMDSZ kormányalakításkor, parlamenti választáskor érvényesíthető súlyát egy esetlegesen szép számokkal végződő államfőválasztás?
– Az elnöki kampány sajátossága, hogy ilyenkor nem lehet csak a saját közösségednek üzenni, hiszen az ország államfői tisztségére pályázol, és a tieid sem vesznek komolyan, ha azt tapasztalják, hogy a románság felé nem fogalmazol meg üzeneteket. Ez az a kampány, melynek során a legerőteljesebben lehet megfogalmazni üzeneteket, amelyek egyrészt rólunk, magyarokról szólnak, másrészt róluk és rólunk, harmadrészt pedig az országról. A számok sem mellékesek, de ennél sokkal fontosabb a hangulat, az üzenetek célba juttatása. A korábbiak is ezt igazolták. Az én 2009-es elnöki kampányomtól például biztosan nem vonatkoztatható el, hogy nem sokkal utána kulturális miniszter lettem. A bizalom az a tőke, amelyet ilyenkor megteremthetünk.
NÉVJEGY
1967. október 18-án, Csíkkarcfalván született.
Az általános iskolát odahaza, a középiskolát Marosvásárhelyen végezte el.
Kolozsváron először az agrártudományi egyetemen állatorvosi diplomát szerzett, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia tanszékén tanult, államvizsgázott.
A rendszerváltáskor indult Jelenlét című kulturális folyóirat társalapítója és főszerkesztő-helyettese, 1990 őszétől pedig a kolozsvári közszolgálati rádió szerkesztője volt, de a Korunk kulturális folyóirat munkatársaként is dolgozott.
1997-ben került a politikába. Az RMDSZ színeiben Bukarestben négy évig kulturális államtitkár volt, majd a szervezet Hargita megyei parlamenti képviselője lett.
2007-től az RMDSZ ügyvezető elnöke. Többször volt kampányfőnök, 2009-ben a magyar szervezet jelöltjeként először indult a romániai államfőválasztáson, akkor 372 ezer szavazattal az ötödik helyen végzett.
2009-től három bukaresti kormányban is kulturális miniszterként tevékenykedett, egy ideig Románia miniszterelnök-helyettese is volt.
2011 februárja óta az RMDSZ elnöke.
Irodalmi munkáit több romániai és magyarországi kiadvány publikálta, két verseskötete és egy regénye is megjelent.
Nős, két kiskorú gyermeke van.
