Elszállt az Appeninn nyeresége

Print rovatok
Jelentősen emelkedtek az Appeninn Holding bérbeadásból származó bevételei az első fél évben, miközben a nyeresége a sokszorosára ugrott.

Ingatlankezelés

Az Appeninn Holding az első fél évben közel 10,4 millió euró konszolidált adózott nyereséget termelt, amely csaknem tizennégyszerese a 2018 első hat hónapjában elért eredménynek – derül ki a tőzsdei cég gyorsjelentéséből. A társaság egy részvényre jutó nyeresége (EPS) pedig a tavalyi 1,7 eurócentről 21,2-re ugrott. A rendkívül gyors növekedés hátterében számos tényező áll, meredeken emelkedtek a cégcsoport bérbeadásból befolyó bevételei, és sokat javult a gazdálkodás költséghatékonysága is, a nyereség túlnyomó része mégis egy egyszeri tételnek köszönhető.

BŐVÜLŐ PORTFÓLIÓ

A holding főtevékenységéből, azaz az ingatlanok bérbeadásából származó bevételeinek dinamikus növekedése persze borítékolható volt, hiszen tavaly a cégcsoport alaposan növelte a portfólióját. Megvettek összesen 14,5 millió euróért 18 olyan ingatlant, amelyet a SPAR kiskereskedelmi lánc bérel, másrészt megszerezték a Takarékbank székhelyéül szolgáló Üllői út 48. alatti irodaházat. Mivel tehát az újonnan szerzett ingatlanok „bérlőkkel együtt” kerültek az Appeninn tulajdonába, zökkenőmentesen megkezdődhetett a hasznosításuk. Ugyanakkor az összehasonlítás alapját képező tavalyi első fél évben még nem igazán jelentkeztek az új bevételek. Mindennek eredményeként a társaság ingatlan-bérbeadásból származó bevételei éves bázison 73 százalékkal, 4,7 millió euróra gyarapodtak. Még nagyobb mértékben, 87 százalékkal nőtt azonban a bevételek közvetlen fedezete, ami már egyértelműen a javuló költséggazdálkodásnak tulajdonítható. Az Appeninn a második negyedévre egyébként célként tűzte ki a költségracionalizálást, ami úgy tűnik, be is jött, hiszen a bevételek növekedésétől messze elmaradt a kapcsolódó közvetlen költségek 46 százalékos emelkedése.

A bérbeadásból származó bevételek és fedezet növekedésén túl egy kiemelkedő összegű rendkívüli tétel is megjelent a beszámolóban, amely az Appeninn legújabb akvizíciójához kapcsolódik. Az idén január 28-án zárta le ugyanis a csoport egyik leányvállalata a Club Aliga megvásárlását. Ennek során annak a Pro-Mot Hungária Kft.-nek a 75 százalékos üzletrészét vették meg 4,4 milliárd forintért, amely a Club Aliga Üdülőközpont területének 47 hektárjából 37-nek a tulajdonosa, míg a másik 10 hektár felett vagyonkezelői jogok illetik meg. A konszolidált beszámoló az ügylet kapcsán megállapítja, hogy a csoport a Pro-Mot Hungária megszerzésén 8,1 millió euró – nyereséget növelő – negatív
goodwillt (badwill) számolt el a pénzügyi műveletek bevételei között. Ilyen tétel elszámolására akkor kerülhet sor, ha egy cég valamely vagyoni eszközhöz a fair értéke alatt jut hozzá.

OPTIMISTA A MENEDZSMENT

Így állhatott elő az a helyzet, hogy az Appeninn nyeresége messze meghaladja a pénzügyi bevételeket nem tartalmazó árbevételét és EBITDA-ját, utóbbinak a fél év végi aktuális összege kismértékben meghaladja a 3 millió eurót, miközben tavaly június 30-án csupán 955 ezerre rúgott, tehát egy év alatt a triplájára nőtt a cégcsoport bruttó működési eredménye. Az első féléves gyorsjelentésében egyébként az Appeninn sem tavaly, sem az idén nem értékelte át az ingatlanjait, így az értéknövekedés a féléves mérlegekben nem jelenik meg. Szemben a tavalyi üzleti évet lezáró beszámolóval, amelyben 16 millió euró szerepelt ezen a soron.

Az Appeninn igazgatótanácsa a következő időszakot is optimistán ítéli meg, hiszen továbbra is kiemelkedő növekedési potenciált lát a hazai irodák, valamint kiskereskedelmi ingatlanok piacán, ezért újabb akvizíciók és fejlesztések várhatók, de szóba jöhet a portfólió részleges átalakítása is. Vizsgálják például az Andrássy út 59. és az Andrássy út 105. szám alatti ingatlanok értékesítésének a lehetőségét. Ha az eladás mellett döntenek, akkor ezt a lépést a stratégiába jobban illeszkedő ingatlanok megvásárlása követi.

A holding teljes ingatlanvagyonának becsült értéke június 30-án 148,5 millió euró volt, a portfólión belül az első fél évben 39 ingatlan termelt jövedelmet, ráadásul kiemelkedő kihasználtság mellett. Új szerzeményként a tárgyidőszakban csupán a már említett Pro-Mot Kft. (Club Aliga) került a cég vagyonába.

SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK

A Budapesti Értéktőzsde piacfejlesztési programjában az Appeninn követésével megbízott Concorde eddigi utolsó, januári anyagában változatlanul 743 forintos célárat határozott meg a cég részvényeire, ehhez képest masszívan alulértékelt az utóbbi három hónapban 500 és 410 forint között ingadozó papír. A részvények értékeltségét ugyanakkor érintheti az Opus kiszállása a cégből. Az Appeninnben 18,7 százalékos részvénypakettet magáénak tudó társaság szep-tember közepén közölte, hogy a teljes érdekeltségét eladja. Az értékesítésre kínált részvénycsomag 9 százalékos tulajdoni hányadot megtestesítő részének a megvásárlására a cégcsoport legnagyobb tulajdonosa, a BDPST Zrt. (20,3 százalék) múlt pénteken szándéknyilatkozatot adott ki, viszont a további 9,7 százalékos csomag várható sorsáról még nem jelent meg információ.

Jelentős személyi változásokra is számíthatnak a befektetők a társaságnál a közeljövőben. Az igazgatótanács az eddig vezérigazgató nélkül működő cég október 14-re összehívott közgyűlésének Bernáth Tamás vezérigazgatói kinevezésére tett javaslatot. Ezzel egyidejűleg az igazgatótanács eddigi elnöke, Jászai Gellért, valamint Linczényi Ádám igazgatósági tag lemond a testületben betöltött tagságáról, helyükre dr. Szabó Nóra és Guttmann György Vilmos érkezik. Bernáth Tamás 2016-tól 2019 márciusáig az MFB elnök-vezérigazgatója volt, előtte az OTP-nél és a BNP Paribas-nál töltött be vezetői pozíciókat. Sor kerül még egy a holding tőkepiaci súlyát demonstráló változásra is, tudniillik amennyiben a részvényesek elfogadják az igazgatótanács javaslatát, akkor az eddigi könyvvizsgáló helyett az októberi közgyűlés berekesztésétől a világ négy legnagyobb könyvvizsgáló cégének (big four) egyike, jelesül az EY auditálhatja az Appeninn mérlegeit.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink