Amerikai pénzügyminiszter: konstruktív volt a kínai féllel folytatott kereskedelmi tárgyalás

Hírek
Konstruktívnak nevezte a Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes vezette delegációval Pekingben folytatott kétnapos kereskedelmi tárgyalásokat pénteki Twitter-bejegyzésében Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter, aki Robert Lighthizerrel, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjével együtt kísérte az amerikai tárgyalófeleket a kínai fővárosba csütörtökön, hogy újabb megbeszélések keretében próbálják meg rendezni a két ország kereskedelmi konfliktusát. 

A helyi idő szerint péntek délután lezárult tárgyalásokról egyelőre egyik fél sem közölt részleteket.

A mostani megbeszélés immár a nyolcadik volt a Donald Trump amerikai elnök vezette kormányzat és a kínai fél között, a következő alkalomra pedig a jövő héten kerül majd sor, amikor a kínai miniszterelnök-helyettes látogat majd Washingtonba. 

A két ország közti kereskedelmi háborúnak mostanra számos károsultja van. Trump a kínai exportcikkekre kivetett büntetőtarifái miatt egyes amerikai gyártók költségei jelentősen megemelkedtek, aminek következtében esetenként halasztaniuk kellett egyes beszerzéseket. 

Az amerikai büntetővámok a kínai exportőröket is negatívan érintették, a bevételkiesések sok helyen elbocsátásokhoz vezettek. A Peking által az amerikai exportcikkekre válaszlépésként kirótt vámtarifák ugyancsak éreztették hatásukat: a szójabab, és az Egyesült Államokból importált más agrártermékek ára felszökött Kínában, miközben az amerikai termelők is rosszabbul jártak. 

A vámtarifák mellett a két ország kereskedelmi konfliktusának másik sarkalatos pontja, hogy az amerikai fél szerint Kína a technológiái átadására kényszerít minden Kínában működő külföldi vállalatot annak érdekében, hogy előnyhöz juttassa a belföldi cégeket, amelyek a robotika és a mesterséges intelligencia élvonalába kívánnak kerülni világszerte. A kínai fél elutasítja e vádakat.     A kereskedelmi minisztérium szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján is kijelentette: Kína nem kényszerít senkit a technológiája átadására. A kínai törvényhozás egyébként éppen e hónapban fogadott el egy törvényt, mely a kínai szabályozó testületeket hivatott akadályozni abban, hogy a Kínában üzletelni kívánó külföldi cégek ipari titkait belföldi cégeknek kiszivárogtathassák. Az új szabályozás ráadásul arra is lehetőséget teremt, hogy a külföldi cégek kínai partner nélkül vethessék meg a lábukat a kínai piacon.

Borítófotó: Liu He kínai miniszterelnök-helyettes (k) fogadja Steven Mnuchin amerikai pénzügyminisztert (j) és Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főképviselőt a pekingi Tiaojütaj állami vendégházban 2019. március 29-én. (MTI/EPA/Pool/Nicosa Asfourin)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink