2020/04/17

Hitelcunamival a recesszió ellen

Jegybanki és kormányzati hitelkeretek, felfüggesztett osztalékkifizetések. Mentő szerepben a globális bankrendszer. 

Jól halad az osztatlan közös tulajdon felszámolása

Kiemelkedően sikeres a három hektár alatti állami földek márciusban elindult értékesítése és ezáltal az osztatlan közös tulajdonú területek felszámolása. Az eladási folyamat első üteme lezárult, a gazdák készülhetnek az előreláthatóan április végén kezdődő második értékesítési csomagra is.

Halasztási láz Hollywoodban

Amikor majd száz éve beütött a nagy gazdasági válság, a moziipar az elsők között lábalt ki a krízisből. Mivel akkoriban ez volt az egyik legolcsóbb szórakozási forma, tömegek keresték fel a filmszínházakat.

A hét hírei, idézete, száma

Sportölő vírus Romániában

A koronavírus-járvány várható következményeinek tompítását célzó lépések közül egyelőre csak a takarékosság, a játékosfizetések visszavágása, a szerződések felfüggesztése szerepel a román sportot irányítók eszköztárában. Sokan azonban máris a teljes szegmens összezuhanását vizionálják.

Közösségi hálón kért tanácsot a kormányfő – térképes

Vásárlási pánik Szerbiában

A lakhelyelhagyási korlátozások, az éjszakai és hétvégi kijárási tilalom ellenére, vagy éppen emiatt, nőtt a kereslet számos árucikk iránt déli szomszédunkban.

Vannak válságálló hazai részvények

Az osztalékokról, a sajátrészvény-vásárlásokról és a járványból profitáló cégekről szóló hírek húzzák fel néhány papír árfolyamát. Érdemes a kicsik között is keresgélni.

Különadó három részletben

Egyszeri különadót kell fizetniük az hitelintézeteknek 2020-ban, három részletben: a extra teherből 55 milliárd forintos bevétellel számol a költségvetés. A bankoknak ettől függetlenül sem lesz könnyű ez az év.

Kiújuló erdőtüzek Csernobil mellett – hírek

Összezártan

Miként éli meg a lakosság a koronavírus miatt március közepétől megváltozott élethelyzetet? A lakhelyelhagyási korlátozásokat, a bolti sorokat és a hamar kiüresedő polcokat az 1980-as éveket megélt nemzedék tudja felidézni, de a demokrácia idején kényszerűségből hozott példátlan intézkedéseket általában az egész társadalom fegyelmezetten tűri, betartja a szabályokat. Az aggodalmakról, a mindennapi életről több felmérés is készült.

A labda is másképp pattan majd

A járvánnyal dacolva a bajnokságok folytatása mellett érvel a többség, miközben az európai kupák május helyett augusztusig is elhúzódhatnak. Összefogás helyett a sportág vezető szervezetei – FIFA, UEFA – folyton egymásra licitálnak.

Állami felelősség lett az egészségipar

„A gazdaság jól vizsgázott; mire szükségessé vált, a globális egészségügyi hiánycikkekből is biztosítani tudta az ország önellátását” – mondta lapunknak a Századvég Gazdaságkutató Zrt. egészségügyi üzletágának a vezetője.

Könyvek, színház, zene – ajánló

Személyi hírek

Még egy rekord, állampapírokkal

Történelmi csúcsra, 13 ezer milliárd forint közelébe emelkedett februárra a háztartások értékpapír-állománya, amiben az állampapíroké volt a főszerep. A jövő ugyanakkor több szempontból is bizonytalan.

Egymilliónál többen munka nélkül – térképes

Otthonépítési, -bővítési, -felújítási anomáliák jöhetnek

A lakóépületek építése, korszerűsítése, bővítése és felújítása az az építőipari alszegmens, amelyet a legelőször elért a járványhelyzet okozta válság. A keresleti oldalon a következő hónapokban inkább a már elkezdett projektek folytatására van esély.

Sikeresen megmozgatják a munkavállalókat

Sokaknak nehézséget, néhány kis innovatív cégnek új lehetőségeket, kitörési pontokat jelent a mostani, járványos időszak. Ez utóbbiak közé tartozik a hazai FitPuli Kft. is, amely a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) rangos éves nagydíjának startup kategóriájában nyert március végén.

Jól adagolt terhelés

Aligha kelthetett bárkiben is meglepetést az a bejelentés, hogy a kormány válságkezelő intézkedései a bankszektort is érintik majd: Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a hitelintézeteknek az idén összesen 55 milliárd forintnyi további extra terhet kell befizetniük a költségvetésbe. A korábbiakhoz képest újdonságot jelent ugyanakkor, hogy az érintettek az extra teher összegét a következő öt évben leírhatják az akkor esedékes bankadóból, vagyis gyakorlatilag egy előre hozott befizetésről van szó.

Bezuhant az utasszám

A legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozás drasztikusan visszavetette az utasforgalmat. A közlekedési cégeket érzékenyen érintette a kialakult helyzet.

Magyar siker a román IT-szektorban

A romániai gazdaság egyik hajtóereje – különösen a tavalyi növekedést tekintve – az információs technológiai (IT-) ágazat, amelynek a megerősödéséhez az is hozzájárult, hogy bő másfél évtizede nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a programozóknak. A szektorban erdélyi magyar vállalkozások is szép eredményeket érnek el. A brit Financial Times által márciusban közzétett, Európa ezer leggyorsabban fejlődő cégét tartalmazó rangsorba az erdélyi magyar vállalkozók által alapított Softech is bekerült.

Megérett a reformra az olajkartell

A szaúdi–orosz vitával sikeres lehet Moszkva és Washington törekvése: a közel-keleti országok befolyásának megtörése az olajpiacon.

Egy hét kiesés 8 milliárd euróba kerül

Az európai gépkocsieladások márciusban a megelőző hónaphoz képest kétharmaddal zuhantak. Az USA-ban a harmadik hónapban 10 éves mélypontra estek az értékesítések. Az április adatok még rosszabbak lesznek.

Új fejezet az NHP-nál

Matolcsy György jegybankelnök múlt kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának ülése után nagy-szabású gazdaságösztönző programot jelentett be, amellyel az MNB összesen 3000 milliárd forint új forráshoz juttatja a hazai gazdaság szereplőit, kiemelten a kis- és közepes vállalkozásokat.

Tamásné Czinege Csilla

„A koronavírus elleni küzdelemben az életvédelem mellett fontos, hogy az emberek jövője szintén biztonságban legyen. Az adóhivatal is kiveszi a részét a világjárvány okozta károk enyhítéséből” – mondta lapunknak adott interjújában a NAV helyettes vezetője.

Ismét üzemel a cseh Hyundai-gyár – hírek

Kevesen készültek a krízisre

A koronavírus okozta világjárvány mutatott rá, mennyire fontos a vállalatok számára az üzletmenet-folytonossági terv készítése. Itthon és Kelet-Európában nem jellemző ilyen stratégia összeállítása, pedig szükséges lenne.

Megszorításokkal a vírus ellen – térképes

Még jegybanki cél fölött az infláció

Márciusban folytatódott az infláció enyhülése, miként azt várni lehetett. A KSH adatai szerint a fő inflációs mutató 3,9 százalékra csökkent éves alapon. A jegybank 2020 egészére 3 százalékos áremelkedéssel kalkulál. 

Új piaci rés lehet a maszkgyártás

A Magyar Könnyűipari Szövetség nem reprezentatív felmérése alapján leterítette az ágazatban dolgozó cégeket a koronavírus okozta gazdasági sokk: a termelés sok helyen leállt, a bérmunka költségeit nem akarják megtéríteni a megrendelők, a dizájneripar részéről pedig nem érkeznek új igények, miután a gyártók nem akarnak új kollekciókat a piacra dobni – mondta lapunknak adott interjújában a Magyar Könnyűipari Szövetség elnöke. 

Összeolvadó cukorgyárak

Az ország három üzemét fenntartó két társaság közös erővel szeretné erősíteni pozícióit a térségben. A Viro-csoport és az eszéki Tvornica šećera azt reméli, hogy együtt versenyképesebbek lesznek, növekedni tudnak a kvóták nélküli piacon, s ehhez kormányzati segítséget is kapnak. A Viro županjai gyára bekapcsolódott a járvány elleni védekezésbe – napi 25 ezer liter alkoholos fertőtlenítőt készít.

Vállalati kommunikáció egyszerűen

A koronavírus okozta válsághelyzetben, a gazdasági és társadalmi leállás idején kiemelkedő fontosságúvá vált mind a profitorientált szervezetek, mind a közintézmények számára, hogy naprakészen tájékoztassák a munkavállalókat, valamint napi szinten tartsák velük a kapcsolatot. Ebben segíti őket egy a veszélyhelyzet idejére ingyenessé tett magyar megoldás, a CHEQ Krízis, amely egy a Viberen és a Microsoft Teamsen futó csevegőrobot (ismertebb angol elnevezéssel chatbot).

Sokan tűntek el a közutakról

Március egészében közel 30 százalékkal esett vissza az e-matrica-rendszerbe tartozó személygépjárművek forgalma a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. adatai szerint. A forgalomcsökkenés mértéke a tehergépjárművek esetén 1 százalékos volt.

Nyereségesek maradhatnak az amerikai bankok

A napokban szembesülhetünk először a vírus rombolásának a következményeivel.

Előremenekül a Gallicoop

Hatékonyságnövelő beruházások kövezik ki a vállalat útját a következő évekre – mondta a Figyelőnek a több mint harmincéves Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. elnök-vezérigazgatója. Kifejtette, hogy a járványhelyzet ellenére zavartalan a termelés, madárinfluenza miatti drágulással pedig nem számol.

Internetre terelt banki ügyfelek

Annak ellenére, hogy a banki fiókhálózat szinte teljesen az ügyfelek rendelkezésére áll, a pénzügyi szolgáltatások legnagyobb része is az online csatornákra terelődik.

Bírságot kaphat a prágai válságstáb – térképes

Akad, aki szerint vírust is terjeszt az 5G

Még a neves színész, Woody Harrelson is felült azoknak az álhíreknek, amelyek szerint az 5G-s mobilhálózatok súlyosan károsítják az egészséget, illetve kiépítésüknek köze lehet a vírus terjedéséhez. Angliában eddig legalább harminc mobilátjátszó állomást rongáltak meg e légből kapott elméletek hívei.

Járványhatás

A Dunántúlt, Budapestet és Észak-Magyarország egyes járásait érinti a leginkább az ipar kibocsátásának visszaesése – derül ki a KSH koronavírus-elemzéséből. A kialakult közegészségügyi helyzetben a korábbinál is hangsúlyosabb szerepet kap az internethasználat, hiszen a cégek alkalmazottai a home office során az otthoni hálózatot használják, ahogy a gyerekeik is a világhálón keresztül vesznek részt az oktatásban. A KSH legújabb, a koronavírus-járvány kapcsán a területi eltérésekre is kitekintő, Magyarországra vonatkozó elemzése alapján az ezer lakosra jutó vezetékesinternet-előfizetések száma kiemelkedő Budapesten. Egyúttal a nagyobb városok köré szerveződő járásokban és a Balaton környékén is meghaladja az országos átlagot, ám a mutató értéke az északkeleti járásokban kifejezetten alacsony.

Kisvállalkozások érettségi vizsga előtt

A járvány következtében megváltozott helyzetben elmaradnak a napi vásárlások, csúsznak a tavaszi renoválások, a beszerzések elsősorban az alapvető élelmiszerekre, higiéniai termékekre korlátozódnak. A kisvállalkozásoknak ehhez az állapothoz kell úgy alkalmazkodniuk, hogy életben tudjanak maradni.

Eltűntek a nagy cégek a könnyűiparból

A hazai könnyűipar, azon belül is a textilipar helyzete alaposan megváltozott az elmúlt 15 év alatt. A feldolgozóipari termelésből a magyar cégek 15 évvel ezelőtt még jócskán 3 százalék felett vették ki a részüket, mára ez a szám bőven egy százalék alá csúszott.

2020/04/17