2020/02/20

Elmarad a barcelonai mobilkiállítás

A koronavírus-fenyegetés miatt – pár nap hezitálás után – végül mégsem tartják meg a Mobil-világkongresszust Barcelonában. A döntés az utolsó utáni pillanatban született. A technológiai ágazatban messzemenő következményeik lehetnek a kínai gondoknak, például az ötödik generációs mobilhálózatok terjedése is lassulhat.

Azerbajdzsán, a szénhidrogének világa

Azerbajdzsán, az Orosz Föderáció és Kazahsztán a Kaszpi-tenger kérdésében meg tudna állapodni, viszont Irán és főként Türkmenisztán akadályozza az egyezséget. Így a térségben kitermelt olaj és gáz nyugati szállítása is problémás. 

A hét hírei, idézete, száma

Bővített szigor

Minden valószínűség szerint még a tavaszi ülésszak folyamán elfogadja a parlament az előzetes szabadlábra helyezés szigorítását célzó javaslatot, amely azonban nem csak a bíróságokat érintené.

Díjazta a legjobbakat a BÉT

A hazai tőkepiac szereplőinek kiemelkedő teljesítményeit díjazta ismét a Budapesti Értéktőzsde, a BÉT Legek 2019 díjátadó gálán a tőzsdeüzemeltető bemutatta a tavalyi évről szóló Stratégiai Jelentését is.

Több autó készül Romániában – A hét hírei

Személyi hírek

Koltay Anna

Szó sincs leállásról, mert nem bír egy helyben ülni: Turán Eszterrel márciusban kezdi forgatni dokumentumfilmjeik folytatását – rock-metálos vonalon – a fiatal televíziós újságíró-rendező.

Újabb népmesei hősökre várva

Nincs könnyű helyzetben a magyar ökölvívás Tokió előtt: akár két-három bokszolónk is ott lehet az olimpián, de előfordulhat, hogy egy sem. Más-más szempontokat tartanak fontosnak a sportág újbóli felemelkedése kapcsán a közelmúlt bajnokai, Erdei Zsolt, Balzsay Károly és Kovács „Kokó” István.

Átalakult a globális kereskedelem

A kölcsönös büntetőintézkedésekkel néhány délkelet-ázsiai ország, főleg Vietnam, a feltörekvő államok közül Argentína és Brazília, valamint Franciaország, Írország és Olaszország járt jól. 

Hódít a horvát olívaolaj

Az olívaolaj-kedvelők legrangosabb kézikönyve, a Flos Olei immár ötödik éve Isztriát jelöli meg a világ legjobb olívavidékének. Az elismerésnek is köszönhetően e horvát termék egyre népszerűbbé válik a nagyvilágban.

Csángók a Millenárison

Tizenkét órás rendezvénysorozattal – gálaműsorral, több helyszínen zajló táncházzal, énektanítással, koncertekkel – készülnek a moldvai, gyimesi, barcasági, dévai, Belgrád környéki és magyarországi csoportok a Millenárison tartandó szombati XXIV. Csángó Bálra. Az esemény fő szervezője a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány. A szervezet alapítója, az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke nyilatkozott a Figyelőnek.

Egyre értékesebb a magyar pénztárca

Pár magyar fiatal bő egy év alatt összerakta a világ mára egyik legnépszerűbbé vált, 2,3 milliárd forintra értékelt bitcoinpénztárcáját.

Évtizedek mulasztásai Szlovákiában

Szlovákia magyarlakta régióiban vontatottan halad az útfejlesztés, rossz állapotban vannak a hidak, míg az ország északi és középső térségeiben jól érzékelhető a fejlődés. Ez a hálózat bővítésére, a közutak és átkelők felújítására is vonatkozik.

Merkel alkonya

A német kancellár által kijelölt utód két év múlva távozik a politikából. A kormányzó kereszténydemokratáknak erős arculat híján egyre nagyobb politikai fenyegetést jelent mind a szélsőjobb, mind a szélsőbal.

Több a külföldi beruházás Romániában – térképes

A nyaralók az idén sem lesznek olcsóbbak

A tavasz közeledtével egyre többen kezdik feltérképezni a nyaralók, a szerencsésebbek a luxusapartmanok piacát. Mind számosabban állandó lakóhelyként tekintenek a nyaralókra, legyenek azok házak vagy lakások, esetleg apartman jellegű otthonok. Az idén azonban, ha lesz is némi átrendeződés, nem eshetnek érdemben az árak – véli több szakértő.

Továbbra is hegymenetben a tengerentúli részvények

A lassan tizenegy éve tartó amerikai bika piac úgy halmozott rekordot rekordra, hogy sok potenciális befektető még mindig a partvonalon kívül várakozik.

Pénzügyi központ lesz Budapestből

A nemzetközi hitelminősítő intézetek az A fokozat középső szintjéig javították a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB, angolul: IIB) adósbesorolását székhelyének Budapestre történt áthelyezése kapcsán. Ez azt jelenti, hogy az intézmény bekerült a nemzetközi pénzügyi szervezetek elit klubjába – mondta a Figyelőnek a befektetési pénzintézet magyar alelnöke.

Minden szervezet kiégés felé tart

A jövő társadalma most formálódik – emelte ki Borbély László executive coach és tréner, aki hype-nak érzi a Z generáció szembeállítását az idősebb nemzedékekkel. Komoly fenntartásokat fogalmazott meg a szakterületét is érintő kamarai törvénymódosítás kapcsán: szerinte a coaching talán a legfontosabb dolog, ami az elmúlt évtizedekben történt abban a halmazban, amit úgy hívunk, hogy szervezetfejlesztés.

Mindennapi szellemi betevő

Hogy kinek milyen kulturális programot ajánlunk, az bizony meglehetősen szubjektív. Egyfelől a saját ízlésünket tükrözi, másrészt azt, miként vélekedünk a másik műveltségéről, érdeklődési köréről. A mi kulturális ajánlónk vállaltan szubjektív, ennek ellenére reméljük, minél többek ízlését kielégíti. A héten a farsang farkán rendezett produkciókra hívjuk fel szíves figyelmüket.

Digitális kártevőirtás

Egy ír startup a digitalizációt is beveti, csak hogy hatékonyabban felszámolhassa a kártevőket.

Újratervezés a kistermelőknél

A jelenlegi nyolcmillió forintos kistermelői értékhatár további emelése várható. Az egyik legfontosabb újdonságot az jelentené, ha a mezőgazdasági szolgáltatás árbevételét is őstermelőként számolhatnák el a gazdák.

Klímahumbug helyett

A zöldgondolat nem pártpolitikai kategória, csak eddig a baloldal, a „progresszió” megpróbálta kisajátítani. Idehaza természetesen csak a szavak szintjén.

Ha Kína tüsszent, Franciaország maszkokat gyárt

Különleges, tetőtől talpig védő ruházatot rendelnek meg titokzatos cégek, miközben a nagy francia autóalkatrész-üzemek a körmüket lerágva, elapadó készleteiken ücsörögve figyelik a koronavírus-válság kínai fejleményeit. 

Söprögetés a turisztikai piacon

Az utazási irodáknak akár a fele is felhagyhat a tevékenységével egy most életbe lépett szabályozás következtében. Az országos szakmai szervezet ennél derűlátóbb, s azt várja, hogy ezentúl jóval kisebb lesz a hoppon maradt utasok száma.

Mindent vittek az állampapírok

Majdnem tizenkét százalékkal bővült tavaly a háztartások megtakarítási portfóliója. Az állampapírok szinte mindent vittek a piacon, de a készpénz is csak lassan veszít a pozícióiból.

Élesedő hipavita

2021-től változhatnak a helyi iparűzési adó (hipa) szabályai. Összefoglalónkból kiderül, hogy a vállalkozások jól járhatnak a tervezett módosításokkal, az önkormányzatok viszont – politikai hovatartozástól függetlenül – nem örülnek a múlt heti bejelentéseknek. 

Van, hogy nem számítanak a szankciók

Az USA tavaly több olajat vett az oroszoktól, mint Szaúd-Arábiától. Washington meglehetősen képlékenyen kezeli a Moszkvával szembeni szankciós politikát.

A felszíni anomáliákra fókuszál az OTT-One

Akár határvédelemre is használható lesz az OTT-One új, mesterséges intelligencián alapuló projektje, amelyre több százmilliós forrást nyert el a társaság.

Vesztes oldalon a jelzáloghitelek

Szinte teljesen elfordultak a lakossági ügyfelek a szabad felhasználású jelzáloghitelektől. A konstrukció háttérbe szorulásáért csaknem kizárólag a személyi kölcsönök okolhatók.

Várdaróci kakasütés – térképes

Üres a szerb tejtermelők zsebe – térképes

Itthonról szervezve

Ha lehet, még erősebbé vált a globális digitalizációs trend, így egyre nagyobb igény mutatkozik az üzleti folyamatok során keletkező adatok elemzésére és hasznosítására. Ez nagyban javítja az adatvizualizációs rendszerekkel és üzleti intelligenciával foglalkozó startupok kilátásait.

Jobban teljesít a gazdaság

Látványos fejlődésen esett át a magyar gazdaság az elmúlt egy évtized alatt – derül ki a lapunk által összegyűjtött számadatokból.

Jeles alkotó, jeles galéria

A Gaál Imre Galériában nyílt meg Csipes Antal: Tanodától az egyetemig – Képek a MOME történetéből című fotókiállítása. E tárlat része az alkotó Iparművészeti Egyetem múltját feldolgozó munkájának, amely könyv formájában nemsokára nyomdába kerül.

A régió élén a magyar bővülés

A magyar GDP-növekedés 4,5 százalékot tett ki a múlt év utolsó negyedében, ezzel várhatóan hazánk továbbra is Európa élmezőnyébe tartozik. Három egymást követő esztendőben még nem volt példa olyan ütemű gyarapodásra nálunk, mint amit 2017–19-ben sikerült elérni. 

Az ipari cégeké a hitelpiac negyede

Továbbra is a feldolgozóiparban működő cégek húzzák leginkább a vállalati hitelpiacot Magyarországon, de az ingatlanügyekben érdekelt és a pénzügyi tevékenységet végző társaságok szerepe is erősödik.

Csángóügyek a City Towerben

Csángó népviselet, a moldvai magyarság életképeit rögzítő falinaptár díszíti a budapesti Bank Center irodaház City Towerének 10. emeleti szobáját. Ez Járai Zsigmond miniszterelnöki megbízott irodája. Az egykori jegybankelnök rendszeresen jár Moldvába, szorosan együttműködik a bákói székhelyű Moldvai Csángómagyarok Szövetségével, és tele van ötlettel, hogy miként lehetne a szülőföldjén megmaradó, prosperáló közösséggé tenni a csángóságot.

Tanulás tanár nélkül

A szülők korszerű oktatásról szóló álmának a megvalósítása először ott ütközik nehézségekbe, hogy maguk is alig tudják követni a hétköznapi technológia fejlődését, nem ismerik a gyerekeik által használt programokat, appokat. Igény van, kínálat van, de mi tanít valóban?

Osztrák wellness Bukarestben

A romániai fürdőturizmust inkább a nagy lehetőségei miatt tartják számon a szakmában, hiszen jelentős potenciál rejlik benne, amelyet viszont alig használnak ki. Az ország fürdővárosainak a térképére az elmúlt években meglepetésre Bukarest is felkerült, amely egy osztrák nagyberuházás következtében évente egymillió fürdőzőt vonzó termálvizes wellnessközponttal gazdagodott. A befektetés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Nagyvárad szintén sikeres az utóbbi időben. Máshol viszont alig mozdult valami.

Megugrott a régióban az infláció

Lassul a növekedés és nő az infláció térségünkben. Magyarország továbbra is a leggyorsabban növekvő uniós tagország.

Rekordot döntött az államadósság csökkenése

Az elmúlt húsz év legjelentősebb államadósság-csökkenését érte el Magyarország 2019-ben – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán. A hazai GDP-arányos tartozás 2010-ben még 80 százalék fölött volt, mára 66 százalék közelébe esett vissza.

Orbán Viktor: Helyreállt az önbecsülésünk

A Fidesz–KDNP-kormányzás eddigi tíz évének gazdaságpolitikai elemzése volt a legfontosabb eleme Orbán Viktor múlt heti évértékelőjének. A miniszterelnök klímapolitikai akciótervet is ismertetett.

Világelső a napelemfejlesztésben – térképes

Óriások kutatóbázisai Lengyelországban

Az Amazon két logisztikai központot nyitott meg a múlt év végén Lengyelországban (Alsó-Sziléziában és Łódź közelében). Az e-kereskedelemben piacvezetőnek számító cégnek immár hét bázisa van a lengyeleknél, köztük szoftverfejlesztői is. A Samsungnak szintén itt található a második legnagyobb fejlesztőközpontja.

2020/02/20