2018/12/20

Címlap

Végre a hagyományos lett a trend

BORBÁS MARCSI, ROSENSTEIN TIBOR  | A Rosensteinben ültünk le egy esős decemberi délutánon. Mindketten örültek a páros interjúnak, amely sokkal több lett, mint aminek indult. De mindig ugyanoda jutottunk: a hagyomány bennünk él, a génjeinkben van, rá kell találnunk és meg kell őriznünk. Merthogy ők ezt teszik, nagy szenvedéllyel.

Szerintem

Nem szabad meghátrálni

Az elmúlt harminc évben nem látott gazdasági növekedés; sohasem dolgoztak még ennyi- en az országban, mint most; Európa legbőkezűbb családpolitikája – összefoglalóan ezek az eredmények jellemezték az országot 2018-ban. Talán nem véletlen, hogy a Fidesz–KDNP összes- ségében 2,8 millió szavazót tudott maga mögé állítani az áprilisi országgyűlési választáson, és immár egymás után a harmadik kormányzati ciklusát kezdhette meg.

Számláló

Mátrix számokban 2018

Mátrix

Csak Közép-Európa stabil

„Minden olyan ellenzéki képviselőtől, aki még a hazájának tekinti ezt az országot, elvárom, hogy a rend, ne pedig a káoszteremtők oldalára álljon” – mondta lapunknak Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Mátrix

Az alkotás korszaka következik

Új narratívára van szükség a jobboldali kultúrpolitikában – ebben egyetértettek vitánk résztvevői: Békés Márton történész, Csejtei Dezső filozófiatörténész, L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke.

Mátrix

Megnyugtatni kell, melegséget adni és gyógyítani

A Magyar Kórházszövetség elnökhelyettesével, Ficzere Andreával beszélgettünk a karácsonyról, a betegekről, az egészségügy dolgozóiról, és hogy mire kellene egész évben figyelnünk.

Mátrix

Erdély legnagyobb kulturális fesztiválja a kolozsvári magyaroké

Kilenc éve Gergely Balázs úttörő közösségi vállalkozásba kezdett a Kolozsvári Magyar Napok ötletgazdájaként, főszervezőként pedig megérhette, hogy az idén immár 250 ezer résztvevője legyen a rendezvénynek. Hogy jött ez össze? Hiszen Erdély valamikor magyar többségű fővárosában a 325 ezres lakosságból alig 50 ezres a magyar közösség – erről nyilatkozott a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, a Traditio Transylvanica Alapítvány kurátora.

Mátrix

„A harc a lelkek világában dől el”

Veszélyben vagyunk, mert elhittük, hogy lehet „paradicsomot” teremteni a földön Isten nélkül – írja Kozma Imre karácsonyi üzenetében. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítójával hitről, szeretetéhségről és a ránk leselkedő veszélyekről is beszélgettünk.

Mátrix

Százéves karácsony

Bezáró mozik, spanyolnátha-járvány, a Kolozsvárra bevonuló román hadsereg és egy „pacifista” miniszterelnök programbeszéde – leginkább ezek adták a témát az 1918. december 24-én megjelenő lapoknak.

Számláló

Geopolitika számokban 2018

Mátrix

Macron a polgárháború felé sodorja Franciaországot

Alig több mint fél évszázad alatt másodszor vezet összeomláshoz a francia politikai intézmények kiüresedése. A rendkívüli állapot után kiáltó felfordulás az 1958-as puccsot idézi fel.

Mátrix

Kína gyarmatbirodalmat építene ki

Peking a kereskedelmen keresztül akarja kiterjeszteni globális befolyását.

Számláló

Szomszédolás számokban 2018

Mátrix

Zenével szárnyaló szórvány

A zene olyan csodálatos önkifejezési mód, amely közelebb visz Istenhez, egyben kitűnő eszköz személyiségünk fejlesztésére, lelki egészségünk épülésére, és kiválóan alkalmas a közösségépítésre. Ezt  tapasztalja meg a román főváros pár ezer fős magyarsága, amelynek szerencsés módon gazdag zenei élete van; régizene-együttes, néptánccsoport és kórus kínál lehetőséget az együttlétre.

Mátrix

A teremtett csoda

Munkácstól 30 kilométerre, Nagydobrony határában fekszik az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon. Jelenleg közel hetven leány lakik benne, egy részük fogyatékossággal élő.

Mátrix

Magyarságszolgálat a Felvidéken

PRESINSZKY KÁROLY  | Egyetem, önkormányzat, templom – e három színtéren tevékenykedik Presinszky Károly, a mintegy háromezer lelkes, zömmel magyar lakosságú Nyárasdon élő nyelvész. A Figyelő munkatársa az adventi időszakban beszélgetett vele a helyi katolikus templomban.

Számláló

Skynet számokban 2018

Skynet

Nem cél, eszköz a technika

CSATÓ GÁBOR  | A modern technika nem helyettesíti a munkát, de rengeteget segít a napi mintegy háromezer esetet ellátó Országos Mentőszolgálat feladatainak elvégzésében. 

Számláló

Való világ számokban 2018

Való Világ

Magyar farmok Laoszban

Túlzás nélkül egészen kivételes sikersztorikként könyvelhetők el a már megvalósult laoszi–magyar élelmiszer-gazdasági projektek.

Való Világ

Újra itt a hazai Piros Mogyorós!

Sokunk gyerekkori élménye, emléke a Piros Mogyorós, amely ízig-vérig hazai csokoládé. A hányattatott sorsú, négy éve nem gyártott igazi „szerelemmárkát” most egy magyar, az édesiparban két évtizedes kereskedelmi tapasztalatot szerzett vállalkozás éleszti újra. Szabó Györggyel, a P. O. P. Kft. tulajdonostársával és ügyvezetőjével beszélgettünk.

Való Világ

PR a diktátoroknak

Néhány nyugat-európai és amerikai kommunikációs ügynökség, ha megfizetik, még az elnyomó rezsimeknek is szívesen besegít.

Való Világ

A játék a munkája

A Google videómegosztóján különösebb kreativitás nélkül is lehet dollármilliókat keresni.

Számláló

Pénz beszél számokban 2018

Pénz beszél

Nem az a kérdés, hogy mi a divat!

Schiffer Miklós stílusszakértő. A felső tízezret öltözteti, cégvezetőknek, politikusoknak ad öltözködési tanácsokat már több mint két évtizede. Vallja, hogy a stílus maga az ember, ami nála nem csak üres frázis. A megjelenés és a személyiség közötti összhang ugyanis a siker és a boldog élet egyik kulcsa a stílus magyar „evangélistája”, azaz hirdetője szerint.

Pénz beszél

Itt lehet tudni, hogy ki ül a volánnál

Gianni Annoni több mint huszonöt éve él Magyarországon, sikeres éttermet működtet és terjeszti az olasz életérzést Budapesten. Büszke kettős identitására, de ha meccs van, a taljánoknak drukkol. A gasztronómia számára nem a magamutogatás terepe, hanem az élvezeté és a közösségi élményeké. 

Cappuccino

KŐNIG FRIGYES

„A művészethez nem elég a tehetség. A szabadságunk abban áll, hogy képesek vagyunk egy általunk elképzelt alkotást létrehozni. Ha ennek még hatása is van és átmegy az üzenet, ez a művészet” – fogalmazott a Figyelőnek adott interjújában a tanszékvezető képzőművész.

Számláló

Társadalom számokban 2018

Társadalom

A beteg emberi szót igényel

Az alakuló új civilizációban nem a gépek válnak meghatározóvá, hanem az őket optimálisan kiaknázó, rendszerbe szervező, kultúrába illesztő, géniuszok és nagy átlátású szervezők által vezetett emberi közösség – mondta a Figyelőnek Oberfrank Ferenc, a Nemzeti Agykutatási Program igazgatója, akit egyebek mellett a mesterséges intelligencia egészségügyi térhódításáról kérdeztünk.

Társadalom

Szétesik Európa, ha nem lesz benne lelki egység

PAWEŁ CEBULA  | A lengyelek nem léptek volna be az EU-ba, ha II. János Pál pápa nem biztatja erre őket. A magyar–lengyel szövetség olyan sziget Közép-Európában, amely megmentheti a kereszténységnek az öreg kontinenst – nyilatkozta lapunknak a minorita szerzetes, az egri Páduai Szent Antal-templom plébánosa.

Társadalom

„Ezek nyulacskák, én meg egy medve vagyok”

Másként gondoltam rá, de végül a kezdő harmincasok és a kezdő hetvenesek közötti generációs párbeszéddé alakult ez az interjú. A rendszerváltást megelőző nagy reményekről, az eljátszott szabadság felelősségéről, a titkos hadiösvényekről suttogtunk egymás között, mint egy öreg, sok csatát megélt és egy fiatal indián, aki még soha nem látott vért.

Sport

Rekordok és forradalmárok olimpiája

Fél évszázaddal ezelőtt rendezték meg a mexikóvárosi ötkarikás játékokat, amely az olimpiatörténet egyik legnagyobb rekordhalmozását, legváltozatosabb hőseit hagyta az utókornak – és nem mellesleg a magyar küldöttség egyik legjobb szereplését. Emlékezés.

Számláló

Kultúra számokban 2018

Kultúra

Világraszóló magyar művészet

Rejtett történetek című kiállításával a Műcsarnok látványosan és meggyőzően mutatja be, hogy a magyar képzőművészet az izmusok kora előtt nem kizárólag a térség, de egész Európa művészetének csúcsaira jutott. Az összművészeti tárlatot az Aranykor – Az Osztrák–Magyar Monarchia festészete című kiállítás szinte folytatásaként Európa egyik legnagyobb kiállítóházában, a Műcsarnokban valósították meg. Annak ellenére, hogy itt nincs olyan kutatói bázis, mint a múzeumokban. Többek között erről beszélgettünk Szegő Györggyel, az intézmény művészeti igazgatójával.

Kultúra

Hiánypótló kötetek

KÖNYVAJÁNLÓ  | Az ünnepre készülődés zsivaja, az adventi befelé figyelés csendje utáni nyugalomra ajánlunk néhány olyan kötetet, amelyet hosszan kellene keresniük a nagy könyváruházak kiemelt kínálatai között. Még időben, hiszen akár oda is kerülhetnek a karácsonyfa alá.

Kultúra

Társadalmak pusztulnak bele, ha az arányok felborulnak

„Én abban a művészetben, amely a világban előforduló borzalmakat a saját eszközeivel állandóan tovább fokozza, nem hiszek. Ezt az irányzatot a modern művészet egyre inkább díjazza” – fogalmazott a Figyelőnek nyilatkozva Fekete György belsőépítész, aki nemrég a Nemzet Művésze kitüntetésben részesült. Az alkotó kitért arra, mi az oka szerinte ennek a destruktív szemléletnek, s hogy mit tesz a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjaként egy ezzel ellentétes látásmód megéléséért.

Bel Canto

Királyok, költők, bajnokok

A Váci utca mondén része sose érdekelt. Bezzeg a másik fele. Itt-ott válik a házakról a vakolat, de ezzel úgy vagyok, mint Peter Brook Berlinnel: az elhanyagolt keleti oldalt szerette jobban, és Wim Wendersnek is hasonló a véleménye Prágáról. Kipucolták, beavatkoztak szerves alakulásába, és a nyugati szél kifújta falaik közül az aranyport: a múltat.

Kultúra

Matematikusból divatfotós

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány gondozásában jelent meg Gyarmati István Közös titkaink című fotóalbuma. Az alapítvány első ízben adott ki művészeti könyvet. A kiadvány képanyagát tárlat formájában nyáron már láthatták az érdeklődők.

Kultúra

MI: keresztény + demokrata

Néhány hónappal ezelőtt foglalkoztam Kissinger írásával (How the Enligtenment Ends), amelyben Amerika egyik legtekintélyesebb politikusa és diplomatája arról értekezett, hogy milyen veszélyeket hordoz magában a mesterséges intelligencia (MI) eljövetele. Fontos kérdés ez, de ami még ennél is lényegesebb, hogy vajon a mesterséges intelligencia milyen értékválasztásokat jelent, melyek lehetnek a legalapvetőbb európai értékek és hagyományok, amelyek nélkül az MI nem válhat a mi mindennapjaink részévé és kaphat relatív önállóságot hosszabb távon.

Oktogon

Magyarok a világ élvonalában

A globalizáció új korszakában, a technológiai forradalomban azok a nemzetek emelkednek ki, amelyek magukban hordozzák az ősi gazdagságot.

Korábbi lapszámok