2018/11/15

Címlap

Nincs szükség az EU további föderalizációjára

A választók egy olyan Európát szeretnének, amely látható, kézzelfogható, tapintható eredményeket képes felmutatni. A föderális modellt az uniós országok többségében elutasítják – nyilatkozta lapunknak Franco Frattini, a volt olasz külügyminiszter és EU-biztos.

Számláló

Latin vérfürdő

Arányaiban a gyilkosságok száma Közép- és Dél-Amerikában a legnagyobb. A Magyarországnál kisebb Salvadorban mostanság közel annyi ember hal meg a bűnbandák összecsapása miatt, mint a XX. század végén a polgárháború idején.

Szerintem

Csak a teste

Harminc éve alakult meg az SZDSZ. Bár a párt 2014 szeptemberében jogilag megszűnt, mindaz, ami miatt nem szerettük, továbbra is velünk él.

Négy negyed

Helsinki az már Nyugat?

Az Európai Néppárt előtt két út áll: a behódolásé vagy az önazonosságé.

Mátrix

Budapest 2030 – Idea vagy sorvezető?

Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési koncepció néven már öt éve készen van az a stratégia, amelyre alapozva a november 17-én megalakuló Fővárosi Közfejlesztési Tanács megkezdheti a munkáját. A dokumentum megalkotásában részt vett Reith András építésszel, valamint Daragó Lászlóval, a BME Építészmérnöki Kar Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének a docensével, Szende András tájépítésszel és Kelecsényi Kristóf művészettörténésszel beszélgettünk.

Mátrix

Kukafronton az ellenzék

Gémesi György túlment minden határon, amikor politikai érdekből leállította a szemétszállítást száztizenhat településen – véli Vécsey László fideszes képviselő. A térségért felelős társulásnál alapos átvilágítás jöhet.

Mátrix

„Betöltöttem a küldetésem”

Morvai Krisztina tíz év után úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a munkát az Európai Parlamentben (EP). Büszke rá, hogy az ő tevékenységének is köszönhetően hosszú idő után végre nem Magyarország alkalmazkodik a politikailag korrekt világhoz, hanem bátor politikával tabukat döntöget. Szerinte világossá vált, hogy a civilizált nemzetekhez való tartozást nem zárja ki a bevándorlásellenesség.

Mátrix

Magyar bravúr Amerikában

Bár ellenséges véleményklíma fogadta a Magyar Állami Operaház, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium égisze alatt működő New York-i Magyar Kulturális Központ – Balassi Intézet kéthetes programsorozatát, a kritikusok végül kénytelenek voltak elismerni, hogy a világszínvonalú magyar művészek lenyűgözték az egyébként finnyás New York-i közönséget – mondta el lapunknak Vincze Máté, a központ igazgatója.

Mátrix

Hazánk nincs rossz helyen a katonaierő-ranglistán

Ebben az évben is a világ legerősebb hadserege az Egyesült Államoké volt – derül ki a Global Firepower nevű szervezet által összeállított lista szerint. 2006 óta számos országban kísérik figyelemmel a katonai erő alakulását. Jelenleg 136 államot rangsorolnak. Ez évben három új ország jelent meg a lajstromban: Írország, Montenegró és Libéria.

Mátrix

Európa néma sikolya

Amiről hallgatunk, az nincs is – tartja a mondás, és ezt a népi bölcsességet Nyugat-Európában igyekeznek is megtartani. Az elmúlt három évben ugyanis számtalan olyan bűncselekmény látott napvilágot, amelyet a politika vagy a sajtó igyekezett eltitkolni a társadalom elől. Csak azért, mert migránsok követték el.

Mátrix

Kereszténydemokrata irányba fordul az Európai Néppárt

Berlin és Brüsszel továbbra is görcsösen ragaszkodna a migránskérdés „európai megoldásához”, viszont a legtöbb politikus már felejtené ezt a témát, ám ezt nem merik nyilvánosan elmondani, mert félnek a bevándorláspárti nyugati mainstream sajtótól.

Mátrix

Aktívabb külpolitika várható Trumptól

Az alsóházat elvesztették, a szenátusban viszont megerősítették pozícióikat a republikánusok. A 2020-as elnökválasztásra Trump sokkal aktívabb külpolitikával fordulhat rá, hiszen belföldön meg van kötve a keze.

Mátrix

„Védenünk kell a magyar közösséget”

Az év legfontosabb nemzetpolitikai eseményeit tartják ezen a héten: ma a világ magyarságát összefogó Magyar Diaszpóra Tanács nyolcadik ülését, holnap pedig a 17. Magyar Állandó Értekezletet (Máért), a parlamenti vagy regionális képviselettel rendelkező Kárpát-medencei magyar szervezetek és az Országgyűlés pártjainak fórumát. A csúcstalálkozók előtt az elszakított nemzetrészek helyzetéről, lehetőségeikről nyilatkozott Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója. 

Mátrix

Az ukrajnai magyargyűlölet gyökerei

Örök ellenségnek titulálja a magyarokat és a németeket egy éppen 74 éve, Munkácson elfogadott dokumentum, amelynek a visszavonására a függetlenedése óta Magyarország támogatását élvező Ukrajna egy pillanatig sem mutatott hajlandóságot.

Mátrix

Nyögvenyelős bankeladás Szlovéniában

Úgy tűnik, végre elkelnek a szlovén bankok, legalábbis az ország legnagyobb hazai pénzintézete, az NLB 59,1 százalékának múlt heti tőzsdei értékesítése erre mutat. Az Abankát az OTP is megvásárolná.

Mátrix

Szerb agglegények Oroszországban

Szerb állami pénzen indultak útnak szinglik és mohó, nős pasik a nagy testvér birodalmába.

Skynet

Zaklatás és diverzitás

Húszezer embert mozgatott meg a Google-nél egy frissen kipattant, eddig eltussolt, ám ismert ottani vezetőt érintő állítólagos szexuális zaklatási ügy. A dolog azonban összetettebb lehet annál, mint ahogy azt a média láttatni akarja. Közel sem csak a női munkatársak védelme miatt tüntethettek a keresőcég dolgozói világszerte. És az sem bizonyos, hogy volt-e valójában orális aktus egy titokzatos hölggyel egy ismeretlen hotelszobában.

Való Világ

Banánfrász

A banán a világ legnagyobb mennyiségben és értékben exportált gyümölcse, s bár az ültetvényeket gombabetegség tizedeli, a megoldást nem a génszerkesztés hozza el.

Való Világ

Autó gránátvetővel eladó!

A bűnözési hullám következtében alaposan felszökött Latin-Amerikában a páncélozott járművek eladási mutatója. A feltuningolt négykerekűek ráadásul Hollywoodban is egyre népszerűbbek.

Való Világ

Kipukkanás előtt az újabb dotkom lufi?

A minap hét százalékot zuhant az Apple-részvények ára, miután közölték: a jövőben nem árulják el, mennyi iPhone, iPad és iMac fogy a boltokban. De a másik négy technológiai óriásvállalat, a Facebook, a Netflix, az Amazon és a Google is túl lehet a csúcson, mert a piac a korábbi duplázódást követően már csak pár százalékos részvényár-emelkedést vár.

Való Világ

Egy közösségi platform mind felett

Többek közt a Facebookot, az Instagramot és a Twittert is össze tudja kötni egy magyar alkalmazás, a Swappie. Veszelovszky László, az app kiötlője elárulta: a felhasználói szám már közel 1 milliónál jár.

Pénz beszél

Eljön a gigabit-társadalom

„Hosszabb távon arra számítok a telekommunikációs szegmensben, hogy mind a nemzetközi, mind a hazai piacon olyan új szereplők és üzleti modellek jelennek majd meg, amelyek kifordítják a piacot a négy sarkából” – hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Pénz beszél

„Emberekbe fektetünk”

Prémium kategóriás roller, biológiai szennyvíztisztító, belvárosi perecező – Európában is egyedülálló portfóliója van az immár hat éve működő, állami tulajdonú kockázatitőkealap-kezelőnek. A startupoktól kezdve a már bizonyított cégekig sok mindenbe befektetnek, s az összes ágazatot lefedik a biotechnológiától a divatiparon át a járműipari beszállítókig. Az idén nyolcmilliárd forintot ítéltek meg a legígéretesebb vállalkozások számára. Csuhaj V. Imrével, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk.

Cappuccino

Schultheisz Judit

Emberfeletti cselekedetek sora: ez az élete. Felépítette a csaknem harmincéves Gézengúz Alapítványt, szabadalma, a Huple® megkerülhetetlen diagnosztikai és terápiás eszköz a korai fejlesztésben. Hiszi, hogy a gondviselésnek köszönhetők az életben elért eredmények. Országos ellátóhálózatukban a győri helyszínük az idén huszonöt esztendős.

Társadalom

Kultúroligarchák a rendszerváltás után

Ha elemelkedünk a kulturális kenyérharctól a nagyobb struktúrák felé, akkor kirajzolódik egy családi cégbirodalom, amely a magyar kulturális élet minden területére és szintjére hatást gyakorol, és minden család pénztárcájához hozzáfér. A Kolosi család a rendszerváltás óta megkerülhetetlen szereplője a közéletnek, vagyonuk nagyjából ismert, befolyásuk több mint jelentős.

Társadalom

Munkásőrblues

Húgyszagú söröző kongó belterének egyik napsütötte sávjában meghúzva magam valahogy úgy keresgélem az elveszett szavakat, mint a farmerdzseki zsebében összegyűlt aprót a széttört cigik között. Utolsó reményként. Tisztátalan hely ez a Kőbánya, Pest Kelet-Baltimore-ja. A sarokban egy ázott állatként  kuporgó alak fölénnyel köp felém: „Soha nem lehetsz az első vendég, gyerek. Írd fel: mindig vannak fittebb alkoholisták.” Majd pár másodperc hallgatás után rákérdez, kire várok. „Munkásőrökre” – felelem neki.

Bel Canto

Semmi nagyszabású, semmi emlékezetes

Tündérien írta életrajzában Szomory Dezső: „Mindenki roppant örült, amikor megszülettem, és egészen rózsaszínű voltam, mint egy kövér barack az élet fájáról, amikor a dajkám kirohant velem a nagy udvarra, és felmutatott, mint a dauphint volt szokás Versaille-ban, vagy mint kismalacot falun karácsonykor, és drága öreg Podmaniczky Frigyes éppen akkor jött arra Liszt Ferenccel, aki megpaskolt és megszagolt, s azt mondta: »Ejnye, be jó szaga van!«”

Kultúra

Bel-budai vergődés közhelyekkel

Mit mutat meg egy család egyetlen napja az életéről és Magyarországról? Még ha épp be is üt a krach a szülők kapcsolatában. Mi egy nap vergődés egy élethez képest? A háromgyerekes családmodell kritikájának szánta Szilágyi Zsófia első filmes rendező Egy nap című moziját, de csak vontatott szenvelgés lett belőle.

Kultúra

Nem a pénzen múlik

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) átfogó művésztámogatási rendszer kiépítését kezdte meg, melynek részeként az ösztöndíjprogramját is új alapokra helyezi.

Kultúra

A Felvidék hazatérése, 1938

Babucs Zoltán könyve megkapó ajánlással indul, a 102 éves vitéz nemes békei Koós Ottó soraival, aki a székesfehérvári „Szent István” 3. honvéd gyalogezred tisztjeként maga is részt vett a felvidéki bevonulásban. Galántáig menetelt századával, 23 éves hadnagyként.

Oktogon

Kék fodrozódás

Ugyanaz zavart be Amerikában is, mint mostanában a világ sok más sarkán: újságírók, elemzők és pénzemberek helyett a választók mondták meg, hogy mi legyen.

Korábbi lapszámok